A 24 éves sportoló élete szerelmét is keresi a milánói-cortinai téli olimpián, és a játékok legpartiképesebb résztvevőjeként aposztrofálta magát.
Úgy fogalmazott, nem csupán a szerdai, párosban törtnő fellépésére, hanem a három nappal későbbi Valentin-napra is összpontosít.
Szingli vagyok, és úgy gondoltam, érdekes lenne az emberek számára, ha láthatnák egy olimpikon randival kapcsolatos életét a játékok alatt
Tökéletes időzítés, mert Valentin-nap pont az olimpia közepére esik” – mondta Kirkby, aki azt tervezi, hogy a versenye után körülbelül másfél hetet ad magának, hogy
Akár szurkolókkal is randizna
Kirkby pontosan tudja, mit akar.
„A szánkózásban már mindenkit ismerek, a szkeletonosoknak szerintem mind van barátnőjük. A curlingben pedig nem tudom, milyenek az atléták, de úgy képzelem, hogy mind apák” – mondta.
„Ha nem találok olimpikonokat, akkor nagyon nyitott vagyok a rajongókkal való randevúkra is” – hangsúlyozta Kirkby, aki olimpiai vénkisasszonynak tartja magát.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Egy mondat édesapja emlékére
A sportoló egyébként a közösségi médiában nagyon aktív, a szánkózáson kívül a fazekasság és a kerámiázás érdekli, a játékokra például olimpiai motívumokkal díszített kávéscsészéket készített.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Miután édesapját – akinek köszönhetően megismerkedett a sportággal – tavaly rákbetegség miatt elveszítette, a kesztyűjére egy olyan mondatot írt fel, amelyet tőle hallott, és inspirálja őt:
Nagyon örülnék, ha bekerülnél az olimpiai csapatba.
