Sport

Crawford korszakos bravúrt hajtott végre az év legjobban várt bokszmeccsén

Sarah Stier / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Sarah Stier / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Az amerikai Terence Crawford pontozással legyőzte a mexikói Saul Álvarezt, és ezzel történelmet írt, ő lett az első férfi bokszoló, aki három súlycsoportban is vitathatatlan bajnok lett, vagyis övé lett mind a négy nagy szervezet világbajnoki öve.

A Las Vegasban, az NFL-ben szereplő Las Vegas Raiders stadionjában rendezett meccsen a fogadóirodáknál Álvarez volt az esélyes, ugyanakkor a szakértők közül sokan tettek a veretlen Crawfordra, aki két súlycsoportot átugorva került össze a nagyközépsúlyú mexikóival.

Hiába drukkolt a közönség nagy része Álvareznek, Crawford mindent bevetett a repertoárjából, remekül védekezett, pontosan ütött, és nem hagyta kibontakozni az ellenfelét. Bár a pontozóknál viszonylag szoros lett a végeredmény – 116-112, 115-113, 115-113 – a tudósítások alapján Crawford oktatta Álvarezt, aki így pályafutása harmadik vereségét szenvedte el 69. meccsén, pedig honfitársai a mexikói függetlenség napján ünnepre készültek.

A szeptember végén 38. születésnapját ünneplő amerikai klasszis viszont 42 meccsből negyvenkettőt nyert meg, de nem kizárt, hogy most, hogy végérvényesen felért a csúcsra, vissza is vonul.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik