Kele János: Iman Helif ügye a bizonyíték arra, hogy a sportot is bekebelezte a globális hisztériaipar

Időről időre fölvetődik – nemcsak a magyar, de a nemzetközi nyilvánosságban is –, hogy a sportban semmi keresnivalója a politikának. Igen ám, de mit is jelent valójában a politika? Közös dolgaink intézését, azaz lényegében a közéletet, vagyis azoknak a vitáknak, történeteknek és elbeszéléseknek az összességét, amelyek meghatározzák az egyes társadalmakban külön-külön vagy egymással összefüggésben fontosnak számító ügyeket és témákat.

Könnyű belátni, hogy mindebből lehetetlen kihagyni a sportot, hiszen a sport népszerűségét, jelentőségét alapjaiban határozza meg az a szociokulturális miliő, amelyben létezik – na pláne az a nyilvánosságszerkezet, amelyen keresztül az eseményei eljutnak a nézőkhöz, szurkolókhoz, fogyasztókhoz. Ne menjünk messzire, és kezdjük mindjárt azzal, hogy a sport a népek, nemzetek, országok közötti versengés békés keretrendszerének egyik legfontosabb huszadik századi szimbólumává vált: a legtöbb történés, eredmény és mérkőzés ezen a jelentésmezőn belül értelmeződik benne. Lásd még, továbbjutott a magyar csapat, tizenkilenc érmet szereztek a magyarok a párizsi olimpián, Magyarország kijutott a labdarúgó Európa-bajnokságra. Könnyű belátni, hogy az uralkodó társadalmi percepció szerint a sport egy közösségi erőfeszítés manifesztuma, az eredményeken és az eseményeken, valamint az azokra adott reakciókon keresztül pedig arról vall, milyenek vagyunk mi, és milyen a társadalom, amelyben élünk.

A politika – könnyen belátható okokból – időtlen idők óta két kézzel kapkod a szimbolikus jelentéssel felruházható ügyek után. A sport azért is lett össztársadalmi szinten kiemelkedően népszerű, mert képes többet jelenteni annál, mint hogy xy 654 centimert ugrott, q legyőzte z-t, w pedig harmadik lett lólengésben. Nem, nem azt akarom ezzel mondani, hogy a sportban elért eredményeknek ne volna önértéke, csupán azt, hogy a sport népszerűségének és jelentőségének óriási hányadát adja ki az a szimbolikus tér, amelybe a társadalom belehelyezi ezeket az eredményeket. Ha pedig belehelyezi, akkor nem érdemes meglepődni azon, hogy a politika óhatatlanul és elkerülhetetlenül reagál rá. Vagy, ha másképp tetszik: fölhasználja saját céljaira.

És itt érkezünk meg a nemrég befejeződött párizsi olimpiához, amelynek messze a legtöbb vitát kiváltó, legtöbb indulatot elszabadító esetét egy algériai bokszoló, Iman Helif szállította.

Helif a női ökölvívók 66 kg-os súlycsoportjában szerzett aranyérmet, ám szereplése nem sportszakmai okokból váltott ki figyelmet, hanem azért, mert fölmerült: úgy indul a női mezőnyben, hogy biológiai szempontból nem egyértelmű a nemi hovatartozása.