Élő Sport

Kós Hubert zseniális hajrával nyerte a magyar csapat első párizsi aranyérmét – ez történt az olimpia 6. napján

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A párizsi olimpia 6., csütörtöki versenynapján Kós Hubert jóvoltából megszületett a magyar csapat első aranyérme.

TELJES PROGRAM | EREDMÉNYEK | HÍREK

  • Csütörtökön elkezdődtek az atlétikai versenyek, a gyaloglóink közül Helebrandt Máté és Venyercsán Bence félórás csúszás után 8 órakor rajtolt el a 20 kilométeres távon. Előbbi a 44., utóbbi pedig utolsó célba érkezőként a 46. lett.
    A nők mezőnye, benne Madarász Viktóriával és Récsei Ritával két órával később indult ugyanebben a versenyszámban, utóbbi 33., míg előbbi 42. helyen zárt.
  • A cselgáncsozó Vég Zsombor (100 kg) legyőzte szerb ellenfelét, majd a 16 között mozgalmas mérkőzésén alulmaradt a kétszeres világbajnok, idén vb-bronzérmes spanyol Nikoloz Sherazadishvilivel szemben.
  • Szabó-Feltóthy Eszter és Molnár Dóra (mindketten 200 hát) középdöntőbe jutottak, ám végül a 10. és 12. helyen végeztek, így nem kerültek a fináléba. Szabó Szebasztián 50 gyorson 24. lett. Zombori Gábornak 200 vegyesen kellett volna képviselnie a magyar színeket, ám az úszónk megbetegedett, ezért visszalépett a rajttól. A Pádár Nikolett, Ábrahám Minna, Késely Ajna, Ugrai Panna összeállítású 4×200 méteres női gyorsváltó a második idővel (7:52.25 perc) jutott döntőbe, amelyben 7:50.52-vel a hatodik helyen zárt.
  • A sportlövő Mészáros Eszter a női egyéni sportpuska összetett selejtezőjében 29. lett.
  • A vitorlázóknál Érdi Mária az ILCA 6 hajóosztály első futamában a 20. lett, Vadnai Jonatán ILCA 7-ben az első futamban 16., a másodikban 12. lett, és összesítésben a 13. helyen áll.
  • A női kézilabda-válogatott 27-24-re nyert Spanyolország ellen, és ezzel már negyeddöntős.
  • 66 kilogrammos ökölvívónk, Hámori Luca a nyolcaddöntőjét is sikerrel vette, 5-0-ra verte az ausztrál Marissa Williamsont. A 63,5 kilósak között ringbe lépő Kovács Richárd egy győzelemmel már érmes lett volna, ám kikapott a háromszoros világbajnok francia Sofiane Oumihától, így ötödikként zárt.
  • A tornászok egyéni összetett döntőjében Czifra Bettina Lili a 21. helyen végzett.
  • Kós Hubert hozta, amit vártunk tőle, a legjobb idővel (1:55.96) került a 200 hát döntőjébe, és az utolsó ötvenet nagyon megnyomva megszerezte a magyar csapat első párizsi aranyérmét.
  • A férfi vízilabdázók is sportoltak egy jót csütörtök este, Varga Dénesék 17-10-re verték Japánt.

Czifra a 21., Biles a hatodik aranyérmét nyerte az olimpiákon

Czifra Bettina Lili a 21. helyen végzett a párizsi olimpián a torna női egyéni összetett döntőjében, a dunaújvárosiak versenyzője 51.099 ponttal zárta a finálét. Az aranyérmet – ezzel hatodik olimpiai elsőségét – amerikai Simone Biles szerezte meg, az ezüstérem a vele nagyot csatázó brazil Rebecca Andrade nyakába kerül, a bronz a címvédő (szintén amerikai) Sunisa Lee-é.

Czifra Lili felemáskorlát-gyakorlata nagyon szépen sikerült

Czifra Lili felemáskorlát-gyakorlata nagyon szépen sikerült, messze legmagasabb pontszámát (13.900) eredményezte az összetett döntőben, így 51.099 ponttal zárta a finálét. Az már biztos, hogy előrelép a 24. helyről, mert megelőzte a kolumbiai Blancót, aki már szintén végzett.

Biles és Andrade között dől el az aranyérem a női tornászoknál

Czifra Bettina Lili továbbra is 24. a női torna összetett döntőben, felemás korláton fogja befejezni a versenyt. Simone Biles visszaállt az élre, a 2. helyezett Rebecca Andrade-t csak 0.166 pont választja el tőle. Köztük dől el az aranyérem kérdése – talajon Bilest közel lehetetlen megverni –, a bronzéremért pedig az olasz D’Amato, az algériai Nemour és a címvédő amerikai Sunisa Lee csatázik.

Czifra Lilinek az ugrás sikerült eddig a legjobban

Czifra Lili 4.2 kiindulópontszámú ugrását elegánsan, pici elszökkenéssel hajtotta végre, 12.966-ot kapott harmadik gyakorlatára, azaz csütörtöki legmagasabb pontszámát gyűjtötte be. Felemás korláton fejezi be a versenyt, a harmadik rotáció még zajlik.

Két szer után csak harmadik az amerikaiak korszakos klasszisa

Ha még nem is érik a meglepetés a női torna döntőjében, de két szer után Simone Biles a harmadik helyről várhatja a folytatást. Az amerikaiak korszakos klasszisa így is csak minimális különbséggel szorul a brazil Rebecca Andrade és az algériai Kaylia Nemour mögé. Nemour túl van már messze legerősebb szerén, a felemás korláton, az aranyért minden bizonnyal Biles és Andrade csatázik majd. Czifra Bettina Lili talajgyakorlatát 12.833 pontra értékelték a bírók, 24.233-as összpontszámmal továbbra is a 24. helyen áll.

Czifra Bettina Lili megbillent a gerendán, de még mentett a gyakorlatán

Zajlik már a női tornászok összetett döntője is, szó szerint, mert a tomboló közönség az egyik bámulatból a másikba esett a favorit Simone Biles és legfőbb riválisa, Rebecca Andrade ugrásai láttán. Czifra Bettina Lili gerendán kezdte a döntőt, egy megbillenés után mentett, a leugrása jól sikerült, és 11.400 pontot könyvelhetett el. Ez nem erős pontszám, a selejtezőben 13.233-at kapott gerendagyakorlatára. Czifra az első rotáció után a 24. helyen áll a huszonnégyes döntőben. Az élen Biles és Andrade, valószínűleg ez mindvégig így marad, ebben a sorrendben.

Itt a vége

Oumiha képzettebb, jobb bokszoló, a végén még az is belefért neki, hogy leengedte a kezét, és belement egy kis adok-kapokba. Kovács Richárd ezzel kiesett.

És most vitorlázás

Érdi Mária a 20. helyen fejezte be az első futamot hajóosztályában (ILCA 6), a második futam is elrajtolt már. A futamot a francia Louise Cervera nyerte meg. Hosszú még a verseny, hiszen tíz futam helyezési számai alapján dől el, melyik tíz versenyző kerül az éremfutamba.

Hámori Luca borítaná a papírformát a negyeddöntőben

A 66 kilogrammos súlycsoportban szereplő Hámori Luca csütörtökön simán, egyhangú pontozással legyőzte ausztrál ellenfelét, Marissa Williamsont, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé a párizsi olimpia női ökölvívótornáján.

„Két éve edzettem vele, az a kesztyűzés adott némi önbizalmat. Biztos voltam benne, hogy fejlődött azóta. Hál’ Istennek irányítani tudtam a mérkőzést, ettől egyre magabiztosabb lettem, és biztos látszott, hogy élveztem is a mérkőzést” – nyilatkozta az M4 Sportnak.

Az, hogy rászámoltak, még plusz motivációt adott, úgy gondoltam, akkor már megtört a lány

– tette hozzá.

A következő ellenfele a világbajnoki ezüstérmes algériai Imane Heliffel lesz szombat délután. Helifet tavaly a nemzetközi sportági szövetség kizárta a világbajnokságról, mert túl magas volt a tesztoszteron-szintje.

Tudom, hogy nagyon ügyes, az sem könnyíti meg a helyzetemet, hogy magasabb nálam. De bízom magamban, és ha hozom ezt a lendületemet, borulhat a papírforma. A tudásom megvan, ha fejben elhiszem, hogy képes vagyok rá, bármi megtörténhet.

Nézze meg, hogyan kalapálta el ausztrál ellenfelét Hámori Luca!

A 66 kilogrammos súlycsoportban szereplő magyar bokszoló egy győzelemre van az éremtől.

Hámori ellenfele az a Imane Helif lesz, aki 46 másodperc alatt legyőzte az olasz Angela Carinit. Valószínűleg erről a bokszmeccsről fognak a legtöbbet beszélni az olimpián, itt elolvashatja, miért:

Kapcsolódó
46 másodperc után véget ért a női bokszmeccs, melynek győztese tavaly a vébén sem indulhatott a megemelkedett tesztoszteronszintje miatt
Az olasz Angela Carini orrtörést szenvedhetett, a mérkőzés után sírva rogyott össze a ringben.

Nem lesz címvédés férfi teniszben

Kiesett férfi egyesben a szám tokiói olimpiai bajnoka, Alexander Zverev.

A 3. helyen rangsorolt németet a 11. helyen kiemelt Lorenzo Musetti verte a negyeddöntőben két szoros szettben (7:5,7:5), akinek az ellenfele a Novak DjokovicStefanos Tsitsipas meccs győztesével fog mérkőzni a négy között.

MARCUS BRANDT / DPA / dpa Picture-Alliance / AFP Az olimpiai címvédő német Alexander Zverev az olasz Lorenzo Musetti elleni veresége után.

Szívbetegek kerüljék a franciák meccseit!

Ausztrália 9-8-ra legyőzte Franciaországot a magyar férfi vízilabda-válogatott csoportjában a párizsi olimpia csütörtöki versenynapján.

A franciák a csoportkör első fordulójában 13-12-re kikaptak a magyaroktól, a második körben pedig 14-13-ra nyertek Japán ellen. Varga Zsolt együttese az ausztrálokkal szombaton találkozik, szerda este pedig Japán ellen száll vízbe.

Eredmények, férfi vízilabda, csoportkör, 3. forduló:

B csoport:
Ausztrália -Franciaország 9-8 (1-0, 3-3, 3-2, 2-3)
Spanyolország – Szerbia 15-11 (4-3, 3-3, 3-3, 5-2)

Az első menet Hámorié

Az első menetet a negyedik helyen kiemelt friss ausztrál bajnok Marissa Williamson kezdett aktívabban, Hámori Luca benyelt pár ütést, de jól tartotta magát, a végén egy balegyenest ő is elhelyezett ellenfelénél.

A pontozók őt látták jobbnak!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik