Élő Sport

Kós Hubert zseniális hajrával nyerte a magyar csapat első párizsi aranyérmét – ez történt az olimpia 6. napján

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A párizsi olimpia 6., csütörtöki versenynapján Kós Hubert jóvoltából megszületett a magyar csapat első aranyérme.

TELJES PROGRAM | EREDMÉNYEK | HÍREK

  • Csütörtökön elkezdődtek az atlétikai versenyek, a gyaloglóink közül Helebrandt Máté és Venyercsán Bence félórás csúszás után 8 órakor rajtolt el a 20 kilométeres távon. Előbbi a 44., utóbbi pedig utolsó célba érkezőként a 46. lett.
    A nők mezőnye, benne Madarász Viktóriával és Récsei Ritával két órával később indult ugyanebben a versenyszámban, utóbbi 33., míg előbbi 42. helyen zárt.
  • A cselgáncsozó Vég Zsombor (100 kg) legyőzte szerb ellenfelét, majd a 16 között mozgalmas mérkőzésén alulmaradt a kétszeres világbajnok, idén vb-bronzérmes spanyol Nikoloz Sherazadishvilivel szemben.
  • Szabó-Feltóthy Eszter és Molnár Dóra (mindketten 200 hát) középdöntőbe jutottak, ám végül a 10. és 12. helyen végeztek, így nem kerültek a fináléba. Szabó Szebasztián 50 gyorson 24. lett. Zombori Gábornak 200 vegyesen kellett volna képviselnie a magyar színeket, ám az úszónk megbetegedett, ezért visszalépett a rajttól. A Pádár Nikolett, Ábrahám Minna, Késely Ajna, Ugrai Panna összeállítású 4×200 méteres női gyorsváltó a második idővel (7:52.25 perc) jutott döntőbe, amelyben 7:50.52-vel a hatodik helyen zárt.
  • A sportlövő Mészáros Eszter a női egyéni sportpuska összetett selejtezőjében 29. lett.
  • A vitorlázóknál Érdi Mária az ILCA 6 hajóosztály első futamában a 20. lett, Vadnai Jonatán ILCA 7-ben az első futamban 16., a másodikban 12. lett, és összesítésben a 13. helyen áll.
  • A női kézilabda-válogatott 27-24-re nyert Spanyolország ellen, és ezzel már negyeddöntős.
  • 66 kilogrammos ökölvívónk, Hámori Luca a nyolcaddöntőjét is sikerrel vette, 5-0-ra verte az ausztrál Marissa Williamsont. A 63,5 kilósak között ringbe lépő Kovács Richárd egy győzelemmel már érmes lett volna, ám kikapott a háromszoros világbajnok francia Sofiane Oumihától, így ötödikként zárt.
  • A tornászok egyéni összetett döntőjében Czifra Bettina Lili a 21. helyen végzett.
  • Kós Hubert hozta, amit vártunk tőle, a legjobb idővel (1:55.96) került a 200 hát döntőjébe, és az utolsó ötvenet nagyon megnyomva megszerezte a magyar csapat első párizsi aranyérmét.
  • A férfi vízilabdázók is sportoltak egy jót csütörtök este, Varga Dénesék 17-10-re verték Japánt.

Szép álmokat!

Itt a nap vége, zárjuk az egész napos hírfolyamot. Kós Hubert révén megszületett a magyar küldöttség első aranya, ez volt a csütörtök legfontosabb és legszebb fejleménye.

A csütörtöki győztesek

ATLÉTIKA
férfi 20 km-es gyaloglás: Brian Daniel Pintado (Ecuador)
női 20 km-es gyaloglás: Jang Csia-jü (Kína)

CSELGÁNCS
női 78 kg: Alice Bellandi (Olaszország)
férfi 100 kg: Zelim Kocojev (Azerbajdzsán)

EVEZÉS
női kétpár: Brooke Francis, Lucy Spoors (Új-Zéland)
női négyes: Hollandia (Marloes Oldenburg, Hermijntje Drenth, Tinka Offereins, Benth Boonstra)
férfi kétpár: Andrei Sebastian Cornea, Marian Florian Enache (Románia)
férfi négyes: Egyesült Államok (Nick Mead, Justin Best, Michael Grady, Liam Corrigan)

KAJAK-KENU, SZLALOM
férfi K-1: Giovanni De Gennaro (Olaszország)

SPORTLÖVÉSZET
férfi puska, összetett: Liu Jü-kun (Kína)

TORNA
női egyéni összetett: Simone Biles (Egyesült Államok)

ÚSZÁS
női 200 m pillangó: Summer McIntosch (Kanada)
férfi 200 m hát: KÓS HUBERT (MAGYARORSZÁG)
női 200 m mell: Kate Douglass (Egyesült Államok)
női 4×200 m gyorsváltó: Ausztrália

VÍVÁS
női tőrcsapat: Egyesült Államok

Sima, 17:10-es győzelmet aratott a férfi vízilabda-válogatott Japán ellen

Férfi vízilabda-válogatottunk az elejétől kezdve a kezében tartotta a japánok elleni mérkőzést, így egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelmünk. A csapat támadásban önzetlenül játszott, mindegyik mezőnyjátékosunk betalált a japánok kapujába, hátul Vogel és Bányai remek védései mellett a blokkok is jöttek, így a japánoknak csak 10 gólt sikerült szerezniük, míg a magyar csapat 17-et lőtt. Folytatás két nap múlva Ausztrália ellen.

Molnár Dóra: Szavakkal szinte leírhatatlan az érzés

Szabó-Feltóthy Eszter és Molnár Dóra sem jutott döntőbe 200 méter háton csütörtökön, a párizsi olimpia úszóversenyeinek hatodik napján

„Nagyon örülök annak, hogy itt lehettem. Alakulhatott volna mondjuk a másik irányba a dolog, de ez most így történt. Szerettem volna egyéni csúcsot úszni, mindent kiadtam magamból, nem ezen múlott a dolog” – nyilatkozta az MTI-nek a Kós Hubertnek játszott Himnusz alatt elpityeredő Szabó-Feltóthy, aki az előfutam után azt mondta, inkább legyen tizedik, mint hogy kilencedikként essen ki.

„Nagyon büszke vagyok erre a helyezésre, már a középdöntőbe jutásra is, kiúsztam magamból mindent. Nagyon élveztem, hihetetlen élmény volt ennyi ember elé kisétálni, de valamennyire ki kellett azért zárni, hogy ne vigyen el magával az élmény. Szavakkal szinte leírhatatlan az érzés” – mondta Molnár.

Hatodik helyen zárt a női 4x200-as gyorsváltó

A Pádár Nikolett, Ábrahám Minna, Késely Ajna, Ugrai Panna összeállítású 4×200 méteres női gyorsváltó a második idővel (7:52.25 perc) jutott döntőbe, amelyben 7:50.52-vel a hatodik helyen zárt.

Pádár 1:56.14-et úszott, amely egyéni csúcs, és hatodikként adta át a váltást Ábrahámnak, aki egy másodperccel gyengébb időt hozott össze (1:57.23), mint Pádár, ám így is javított egy helyet. Késely 1:59.45 alatt úszta le a 200 méterét, és hatodik helyen adta át a váltást az utolsó embernek, Ugrainak. Aki 1:57.70-nel tudta le a saját etapját, és megőrizte a hatodik helyet.

Az ausztrálok olimpiai rekorddal (7:38.08) nyerték meg a számot, a dobogóra még az USA és Kína fért fel.

Olimpiai bajnokok egymás között

Gyurta Dániel a 2012-es  londoni olimpián augusztus 1-én lett aranyérmes 200 mellen. Kós Hubert idén, Párizsban szintén augusztus 1-én, vagyis napra pontosan 12 évvel Gyurta diadala után nyerte meg a 200 méteres hátúszást.

Gyurta ezt a képet tette ki a Facebook-oldalára:

Örömtornának indult, de izgulós verseny lett belőle

Czifra Bettina Lili értékel a torna női összetett döntő után, melyben a 21. helyet szerezte meg: „Azt az instrukciót kaptam, hogy legyen ez egy örömtorna. Ennek ellenére elég izgulós verseny lett belőle. Összességében hatalmas élmény volt több mint 10 ezer ember előtt versenyezni, és az, hogy nyolcból nyolc gyakorlat megvolt, az csak hab a tortán. Egyik nagy kedvencem az amerikai Simone Biles, akiből nem sokat láttam, mert annyira az én dolgaimra figyeltem, mindenesetre óriási dolog volt ilyen nagy tornászokkal egy olimpiai döntőben szerepelni.”

Biles hatása egyébként egészen elképesztő, a csapatverseny alatt készült egy videó a (szintén klasszis) kínai tornászokról, akik mindenképpen közös képet szerettek volna készíteni a tornakirálynővel.

Öt góllal vezetünk a félidőben

Jól nézünk ki! Dinamikusan és elöl önzetlenül játszik a magyar csapat, Vogel pedig remekül véd, így a félidőben 9-4 ide. Kijárt már nekünk egy izgalommentes meccs.

Két hatodik hely, nem lesz magyar döntős 200 női háton

Molnár Dóra 2:09.83, Szabó-Feltóthy Eszter pedig 2:09.41 perces idővel lett hatodik az elődöntős futamában női 200 méteres hátúszásban. A döntőről sajnos mindketten lemaradtak, Szabó-Feltóthy 10., Molnár 12. lett összesítésben.

Varga Jennifer / 24.hu Szabó-Feltóthy Eszter úszta a jobb időt a két magyar közül, de 62 század hiányzott a döntőhöz.

Kezdenek a férfi vízilabdások Japán ellen

A spanyolok elleni csoportrangadó elvesztése után Japán ellen javíthat a magyar csapat. Az ázsiaiak bár eddig két meccs után nulla ponttal állnak, de a szerbeknek tizenötöt, a franciáknak pedig tizenhármat lőttek és mindkét mérkőzésüket csak egy góllal veszítették el. Kellemetlen ellenféllel találkozunk tehát.

Kós és a többiek

És névsorban, immár Kós Huberttel a magyar úszósport olimpiai aranyérmesei: Czene Attila, Csik Ferenc, Darnyi Tamás, Egerszegi Krisztina, Gyenge Valéria, Gyurta Dániel, Hajós Alfréd, Halmay Zoltán, Hosszú Katinka, Kós Hubert, Kovács Ágnes, Littomeritzky Mária, Milák Kristóf, Novák Éva, Novák Ilona, Risztov Éva, Rózsa Norbert, Szabó József, Székely Éva, Szőke Katalin, Temes Judit és Wladár Sándor

Kós zseniális hajrával olimpiai bajnok 200 háton

Kós Hubert megnyerte a 200 méteres hátúszást, ez a magyar csapat első párizsi aranyérme.

A BVSC 21 éves úszója 50 méternél a negyedik, száznál a harmadik volt, ekkor a görög Hrisztu vezetett. 150-nél Hrisztu egy másodperccel vezetett Kós előtt, aki nagyon megnyomta az utolsó hosszt, és végül 1:54.26 perces idővel lett olimpiai bajnok.

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Olvasói sztorik