Élő Sport

Hihetetlen végjátékban győzte le a brazilokat a női kéziválogatott

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

A magyar kézilabda-válogatott 25-24-re legyőzte a brazil együttest vasárnap a párizsi olimpia női kézilabdatornáján, a csoportkör második fordulójában.

Ahogy a franciák ellen, a második meccsén is jól kezdett a magyar csapat, a házigazda ellen védés nélkül záró Böde-Bíró Blanka hamar bemutatott egy bravúrt, és a támadásokban is volt ötlet, ami hatékonysággal párosult.

6-4-es magyar vezetésnél időt kért a brazil kapitány, és ez bejött, mert produkált egy 3-0-s sorozatot az ellenfél, de ekkor még nem tudott ellépni. 10-8 után viszont állandósult a brazil vezetés, a félidőben úgy vezettek hárommal, hogy Albek Anna szerezte az első félidő utolsó gólját egy látványos átlövésből.

Bár Kuczora Csenge góljával indult a második felvonás, utána hosszú percekig nem találtunk be, igaz, a brazilok is sokat hibáztak.

A dél-amerikai csapat a Győrben légióskodó Bruna de Paula vezérletével mégis elléptek 18-13-ra, de sikerült faragni a hátrányból, amikor a brazilok klasszisára külön őrző figyelt.

Az 55. percben már csak egy gól volt a hátrány, majd egy kimaradt brazil hetes után Debreczeni-Klivinyi Kinga egyenlített. Innentől vált igazán körömrágóssá a meccs, amely végül az utolsó támadásnál dőlt el, amihez az is kellett, hogy Böde-Bíró egy újabb védéssel megágyazott a győzelemnek. Golovin Vlagyimir időt kért, Simon Petra pedig nagyon bátran ment neki a brazil falnak, és kilőtte a jobb felsőt, amivel behúzta a meccset a magyar csapat, amely legközelebb Angolával találkozik.

Így dőlt el a meccs a mi javunkra:

Olimpiai kézilabdatorna, nők, 2. forduló, B csoport:

Magyarország – Brazília 25-24 (12-15)
Dél-párizsi 6-os Aréna
v.: Jorum, Kleven (norvégok)
Magyarország: Böde-Bíró – Szöllősi-Schatzl 1, Kuczora 3, Füzi-Tóvizi 2, Papp 1, Vámos 2, Győri-Lukács 1. Cserék: Klujber 3, Debreczeni-Klivinyi 4, Bordás, Albek 1, Márton 2, Simon 5, Janurik.
A brazil csapat gólszerzői: De Paula, Quintino, Fernandes 4-4, L. Araujo 3, Cardoso, Bitolo, Matieli, Guarieiro 2-2, Arounian 1.
lövések/gólok: 46/25, illetve 44/24
gólok hétméteresből: 0, illetve 4/3
kiállítások: 6, illetve 4 perc

Honnan álltak fel a női kézisek?!

A magyar női kézilabda-válogatott ötgólos hátrányban is volt már a második félidőben, ám végül 25-24-re nyert Brazília ellen az olimpiai kézitorna második fordulójában.

A győztes gólt Simon Petra szerezte az utolsó támadásunkból. A magyar csapat így egy győzelemmel és egy vereséggel áll, legközelebb pedig Angolával találkozik majd.

24-24

Böde-Bíró újabb fontos védése megágyazhat a győzelemnek, Golovin időt kér. 25 mp maradt. Gyerünk, kell a gól!

24-24

Időt kértek a brazilok, de labdát szereztünk, megint a vezetésért támadtunk. Debreczeni-Klivinyi vállalta el ezt is, a kapufát találta el.

24-24

Böde-Bíró most kifogott a brazil szélsőn, Debreczeni-Klivinyi sajnos most rontott először, amikor vezethettünk volna.

24-24

Quintino a jobb szélről visszaállította a brazil vezetést, Simon szemtelen lövésével egyenlő megint.

23-23

Az egyenlítésért mehettünk volna, ám Böde-Bíró indítását De Paula leszedte Márton elől. A brazilok kihagytak egy hetest, Debreczeni-Klivinyi pedig egyenlített!

22-23

Kapufa itt, majd ők is a lécet találták el, majd Vámos szólózott szépen.

21-23

Pappot küldték ki két percre De Paula nagy borulása után. Ez most nem hiányzott. Araujo használta ki az emberfórt.

21-22

Füzi-Tóvizi kapott egy nagyot Guareirótól, ápolni is kellett a magyar beállóst. Fejjel csattantak össze.

21-22

Fernandes góljára Simon válaszolt, majd Márton lőtt nagy gólt a bal szélről.

19-21

Klujber kijött De Paulára, de Fernandes egyedül végigvitte. Füzi-Tóvizi kicsit kiszorított helyzetből lőtt – a kapusba.

19-20

Debrecezni-Klivinyi harmadik lövését is gólra váltotta, majd egy brazil kapufa után Papp pattintotta be.

17-20

Emberelőnyben támadtunk a mínusz egyért, de Kuczora félmagas lövését Moreschi olvasta. Egy helyett három oda, Fernandes emelkedett, és bevágta.

17-19

Kapus nélkül támadtunk, Simon szépített. Egy labdaszerzés után Guareirót szórták ki. Simon kapott szét labdát, bedobta. Időt kértek a brazilok.

15-19

Feljöhettünk volna kettőre, de Győri-Lukács ezt a helyzetet elrontotta. Klujber rántotta le De Paulát, két percre kiküldték. Guariero használta ki az előnyt.

15-18

Szépen kipasszoltuk őket, Szöllősi-Schatzl húzott be a beállós helyére, be is dobta. A másik szélső, Győri-Lukács is szót kért, most három oda.

13-18

Kuczora lövését Moreschi kivédte, De Paula révén pedig már öttel vezetnek a brazilok.

13-17

Rengeteg a hiba mindkét oldalon eddig a második félidőben, Quintino viszont cunderből szerzett egy szép gólt sajnos.

13-16

Quintinóé az első brazil gól a második félidőben. Kuczora bombázta méterekkel fölé a labdát, de a brazilok is rontottak egyet.

13-15

Böde-Bíró a második lövést is lehalászta, de ismét elszórtunk egy labdát, most Vámos passzolt rosszul.

13-15

Magyar góllal kezdődik, Kuczora köszönt be a kapusnak. Böde-Bíró védte a szélső lövését, majd Klujber szórta el a labdát, mert Győri-Lukácsnak akart passzolni.

65 vs 55 százalék

A brazilok tíz százalékkal hatékonyabbak támadásban, ez elég is ahhoz, hogy hárommal vezessenek.

Olvasói sztorik