Sport

A Veszprém a Szeged kiütésével hangolt a BL-negyeddöntőre

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI

A címvédő Telekom Veszprém házigazdaként 36-27-re legyőzte a Szegedet a férfi kézilabda NB I péntek esti rangadóján.

A hazaiaktól Andreas Nilsson, Kentin Mahé és Mikita Vajlupov, a vendégek keretéből Emil Kheri Imsard, Szita Zoltán és Bánhidi Bence hiányzott.

A szegediek a kapusuk lecserélésével létszámfölényes támadásokkal próbálkoztak már a mérkőzés elején, és bár három perc után 3-0-s hátrányban voltak, csakhamar egyenlítettek (4-4). Mindkét oldalon jó néhányszor hibáztak támadásban a mezőnyjátékosok, illetve bravúrral védtek a kapusok. A címvédő megint ellépett (9-5), mert remekül semlegesítette ellenfele hét a hat elleni akcióit. Az első félidő hajrájában több mint húsz másodpercig hármas emberelőnyben volt a Veszprém,

amely magabiztosan, 16-10-re vezetett a szünetben.

A második felvonásban még nagyobb különbség volt a csapatok között, a Bajnokok Ligája-negyeddöntő április 26-i első mérkőzésére készülő házigazda a 43. percben már tíz találattal jobban állt, és hatékony védekezésére alapozva a hátralévő időben is uralta a játékot. A vendégeknek volt egy 3-0-s sorozatuk, de végül ez is kevésnek bizonyult, hogy megússzák a vártnál is súlyosabb vereséget.

A szegedi csapat helyzetét jól jellemezte a szezon végén távozó Dean Bombac megmozdulása, aki az utolsó támadási lehetőségnél, 15 másodperccel a vége előtt jelezte, hogy befejezettnek nyilvánította a találkozót, és nem indította el az akciót.

A veszprémi mezőnyjátékosok közül csak Jehia el-Dera nem szerzett gólt, Omar Jahja ötször, Bjarki Már Elísson, Nedim Remili és Dragan Pechmalbec négy-négy alkalommal talált be, Rodrigo Corrales hat, Mike Ulrich Jensen nyolc védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Imanol Garciandía, Mario Sostaric és Luka Stepancic négy-négy góllal, Nagy Martin és Mikler Roland négy-négy védéssel zárt.

A két együttes 195. egymás elleni tétmérkőzésén 54 szegedi siker és hét döntetlen mellett a 134. veszprémi győzelem született.

Sikerével a Veszprém továbbra is százszázalékos mérleggel vezeti a tabellát, és már biztos,

hogy hazai pályán kezdheti a Szeged elleni bajnoki döntőt, illetve az esetleges harmadik mérkőzést is otthon játszhatja.

férfi NB I:

Telekom Veszprém – OTP Bank-Pick Szeged 36-27 (16-10)
lövések/gólok: 52/36, illetve 50/27
gólok hétméteresből: 3/3, illetve 0
kiállítások: 8, illetve 14 perc

Ajánlott videó

Olvasói sztorik