Sport

Kézilabda: Sipos Adrián ijesztő arcsérüléséről nyilatkozott

Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP)
Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP)

A beálló Sipos Adrián szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott maximálisan irányította a Tunézia elleni mérkőzést, amelyet 33-24-re nyert meg csütörtökön az olimpiai selejtező tatabányai tornájának első fordulójában. Ráadásul az alapvetően védekező specialista olyat tett, amit ritkán szokott, ő lőtte a meccs első gólját. Azonban egy ijesztő fejsérülés miatt a találkozó utolsó negyedét a kispadon kellett töltenie vérző arcsérülése miatt.

Összefejeltem a támadójátékosukkal, és egy kicsit felnyílt a bőr az arcomon, de semmi komoly. Volt egy kisebb ütés, utána fájdalom, és valószínűleg ennek a reakciója lehetett egy kis szédülés, de megmaradok. Nincs nagy baj, az orvosi stáb pedig majd kezelni fogja a felszakadt részt

– nyilatkozta Sipos az MTI-nek.

Az MT Melsungen légiósafelelevenítette, hogy januárban az ötödik helyezéssel zárult Európa-bajnokságon is egy napjuk volt pihenni és felkészülni a következő feladatra, és most is ennyi idejük van. „Szerintem most nem ez a legnagyobb baj, hiszen relatíve frissen jöttünk, úgyhogy tudunk majd pihenni. Aztán hogy az utolsó meccsre mennyi időnk marad, az más kérdés, de ebben a sportágban most ez van, úgyhogy megoldjuk ezt is. Mindenki ismeri a saját testét, és tudja, mit kell tennie a legjobb regeneráció érdekében” – szögezte le a védekező-specialista.

A magyarok a pénteki szünnap után szombaton 19.30-tól Norvégiával, vasárnap 21 órától pedig Portugáliával játszanak. A nyári, párizsi olimpiára a csoport első két helyezettje jut ki.

3. csoport, 1. forduló:

Magyarország-Tunézia 33-24 (17-10)
Tatabánya, 4975 néző, v.: Pavicevic, Raznatovic (montenegróiak)
lövések/gólok: 48/33, illetve 45/24
gólok hétméteresből: 6/5, illetve 1/1
kiállítások: 10, illetve 12 perc

Korábban: Norvégia-Portugália 32-29 (18-13)

A további program:

szombat:
Portugália-Tunézia 17.00
Norvégia-Magyarország 19.30

vasárnap:
Tunézia-Norvégia 18.30
Magyarország-Portugália 21.00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik