Sport

A Super Bowl-győzelmet akarták megünnepelni, halálos lövöldözés lett a vége

ANDREW CABALLERO-REYNOLDS / AFP
ANDREW CABALLERO-REYNOLDS / AFP

Az egy halálos áldozat mellett több mint 20 sebesültje van a Kansas City-ben szerda délután történt lövöldözésnek, amely a város Super Bowlt nyerő amerikaifutball-csapatának ünneplésén tört ki; 15 ember életveszélyes sérüléssel került kórházba

Rengetegen vonultak az utcára, hogy ünnepeljenek:

Ross Grundyson, a nagyváros tűzoltóságának parancsnoka elmondta, hogy a sebesültek között 8 gyermek van. Stacey Graves, Kansas City rendőrfőnöke arról számolt be, hogy három embert vettek őrizetbe, a nyomozók fegyvereket foglaltak le, ám a támadás lehetséges indítékáról nem beszélt.

Azt is közölte, hogy a tömegrendezvényt 800 rendőr biztosította. A hatóságok egyelőre szemtanúk jelentkezését is várják, hogy az eset részleteire fény derüljön. Helyi idő szerint szerda délután a városban felvonuló ünneplő tömeg közvetlen közelében a főpályaudvar közelében tört ki a lövöldözés.

Az egyik fegyverest a győzelmi parádén felvonuló szurkolók teperték le:

A Kansas City Chiefs csapata közleményben nyilvánította ki együttérzését, az esetet „érzéketlen erőszaknak” nevezték. Az incidens idején a csapat tagjai közül többen még az ünneplésre állított színpadon voltak, de a közlemény szerint közülük nem sérült meg senki. Az ünneplő tömegben tartózkodott Missouri állam kormányzója és felesége, egyiküknek sem esett baja, és a kormányzó közleményben mondott köszönetet a hatóságok szakszerű munkájáért.

Imádkozom Kansas Cityért, írta az X-en a Chiefs irányítója, Patrick Mahomes:

A lövöldözésről Joe Biden elnököt is tájékoztatták – közölte a Fehér Ház szóvivője, aki elmondta, hogy állandó kapcsolatban vannak az állam és a város vezetőivel, valamint szövetségi rendvédelmi szervek emberei is a helyszínen tartózkodnak

Ajánlott videó

Olvasói sztorik