Élő Sport

Sokk a vizes vébén: Franciaország ejtette ki a világbajnok pólócsapatunkat

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

A címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott meglepetésre 11-10-re kikapott Franciaországtól a negyeddöntőben.

Ugyan a francia csapat dobta az első gólt, nagyon hamar átvette az irányítást a magyar válogatott és különösen védekezésben bizonyult jobbnak. A második negyed különösen jól sikerült, ebben a játékrészben egyetlen gólt dobott Franciaország, azt is ötméteresből és 7-3-ra vezetett magabiztosan.

Még a harmadik negyedben sem volt azonnal jele a bajnak, mert bár Manhercz Krisztián 8-4-nél ötöst és ziccert is rontott, egyáltalán nem tűnt reálisnak, hogy feljöjjön Franciaország. Mi több, egy hosszas videózás során is kedvező döntés született, de lelassult és kissé fásult lett a magyar csapat játéka.

Thomas Vernoux nagyon elkapta a fonalat, a támadásainkból pedig kifogyott a kreativitás, a lendület és ami a legnagyobb baj, az önbizalom.

Az utolsó nyolc percnek még 8-6-os magyar vezetéssel kezdtek bele a felek, de a negyed közepére már kiegyenlített Franciaország. Időkérés sem rázta föl Varga Zsolt együttesét, Vernoux sorban dobálta a labdákat, végül 10-9-nél már a franciák vezettek, majd fél perccel a vége előtt, 10-10-nél is a győzelemért támadhattak. Ki tudja miért, Vernoux-t hagytuk lőni, ami be is akadt, cserébe nekünk 3 másodperc már kevés volt az egyenlítéshez.

A címvédő magyar válogatott így bombameglepetésre kikapott és az 5. helyért küzdhet a továbbiakban.

Végeredmény – vizes vb, férfi vízilabda, negyeddöntő

Franciaország-Magyarország 11-10 (2-4, 1-3, 3-1, 5-2)
gólszerzők: T. Vernoux 5, Crousillat 3, Bodegas 2, M. Vernoux 1, illetve Zalánki 3, Varga Dé. 2, Vámos, Manhercz, Nagy Á., Német, Angyal 1-1

10-11

Látványosan széthúzta a játékot a francia csapat, az időt is húzta, de Vernoux távoli lövése beakadt. Három másodpercünk maradt egyenlíteni!

10-10

Gyenge bejátszással próbálkozott Franciaország, de Vámos is kapkodva dobott el egy labdát, amit Fontani könnyen hárított. Újabb pontatlan bejátszás következett mindkét csapattól. Fél perccel a vége előtt időt kértek a franciák.

10-10

Egyenlítettünk! Nagyon sokáig kellett hozzá támadni, Zalánki lövése elakadt a blokkban, de Vámos begyűjtötte a lecsorgót, majd Angyal kapott príma bejátszást, amit a bal alsóba húzott be. Két perc maradt!

9-10

Nem találta játékát a magyar csapat, Varga Dénes távoli lövése pedig a kapufán csattant, ráadásul Vernoux-ra nem léptünk ki időben és Vogel válláról a hálóba pattant a labda. Már Franciaország vezet.

9-9

Állta az ostromot Franciaország, ráadásul Vernoux villámgyors góllal kiegyenlített 3:32-vel a vége előtt!

9-8

Ajjaj, ez most beslisszant! Marion-Vernoux vagy tíz méterről húzta kapura a labdát és a jobb alsó sarokba valahogy befért még a kezek alatt.

9-7

Hű, de kellett ez már! Először kiállítást harcolt ki a magyar válogatott, majd Német Toni kapott egy jó bejátszást, amit közvetlen közelről a jobb alsóba húzott.

8-7

Nagy Ádám magabiztosan hozta el a labdát, majd a lövését blokkolták, de szabálytalanság miatt maradt nálunk a labda. Pohl jobbról érkező bejátszását viszont könnyedén húzta le Fontani. Vogel védett nagyot a túloldalon, de maradt a labda a franciáknál és Crousillat akkora erővel lőtt a léc alá, hogy hiába kapott bele a magyar kapus, csak átcsorgott a labda a gólvonalon. Egy gól maradt az előnyünk!

8-6

Mindkét oldal belehibázott a saját támadásába, majd Fekete Gergő próbálkozása akadt el a blokkban. Nagyon kevés ideje maradt a franciáknak támadni, de elveszítették a labdát. Szusszanjuk egyet, mert ez most nem nézett ki jól és még van egy negyed a meccsből!

8-6

Vámos a blokkoló védője hóna alatt kapu mellé pattintott. A francia centert sikeresen lebirkózták a magyarok, de Vámos pontatlanul lőtt, majd a franciák sem engedtek lövést a centerezésünket követően. Rosszul jöttünk ki az adok-kapokból, Bodegas egy kiállítás után gyorsan a kapunkba dobott egy gólt, Varga Zsolt időt kért.

8-5

Egy pontatlan távoli lövéssel folytatódott a meccs, de lefordulásból Jansikot ziccerben faultolták. Manhercz büntetőjét megfogta Fontani, majd az akcióból eleresztett lövését is, Vernoux viszont a szétszakadó pályán bántóan könnyű ziccerbe került, amit ki is használt.

8-4

A bírókra várunk, mert Vámos faultolt a kapu előterében, de ennek az volt az oka, hogy a kiállított magyart nem engedték vissza időben. Nagy tanakodás zajlott, a felvételek megvizsgálása után pedig arra jutottak a játékvezetők, hogy ötméterest ugyan nem kapnak a franciák, de a labdát megkapják. Az órát akkorra állították, amikor kiegészült volna a magyar csapat. Itt most igazságos ítélet született.

8-4

Német ellen fújtak a bírók, de egymás után két lövést is blokkoltak a magyar védők, így aztán nem tudtak közelebb zárkózni a franciák. Azért sem, mert Zalánki kintről gyönyörűen húzta be a bal alsóba a szabaddobást. Zalánki egyébként még nem hibázott, három lövésből három gól a mérlege.

7-4

Ilyet se látni minden nap, elúszott a labda mellett a francia! Támadhattunk mi, de nem sikerült lövésig jutnunk. A túloldalon kihasználták a franciák a teljes támadó időt, mielőtt Vernoux távolról a léc alá bombázott.

7-3

Egy rossz francia bejátszás és egy Fontani-védés fért még bele, mielőtt véget ért volna az első félidő. Amíg ekkora a különbség, addig nem zavar majd senkit, sőt Franciaország a második negyedben egyetlen gólt dobott, azt is büntetőből.

7-4

Újabb jó védekezést követően Fekete Gergő lövése elakadt a blokkban, majd Vigvárit ragadta ameg egy francia védő, mielőtt Vámos távolról kapu fölé pattintott. Jöhet az utolsó perc!

7-3

Enzo Khasz lövése a felső lécről csak a gólvonalra pattant, egy gyors lefordulás után viszont Nagy Ádám hatalmas ziccerben nem hibázott. Ez most egy nagyon megnyugtató előny.

6-3

Vogel védett a rövid saroknál, Varga Dénes viszont meghúzta a váratlant és a lassú adogatás közben egy váratlanul elsütött lövéssel növelte az előnyünket. Jött is egy francia időkérés.

5-3

Mázlink volt, mert fórban kicsusszant Bodegas kezéből a labda, így csak távoli, rossz lövésig jutott Franciaország. Angyal ellen fújtak viszont a játékvezetők a centerezésnél, ezért ismét védekeznie kellett a címvédő csapatnak. Megoldottuk ezt is, Crousillat egy távoli emeléssel próbálkozott, de célt tévesztett. Vámos viszont nagyon pontatlanul próbálta bejátszani a labdát. Most sok a hiba mindkét oldalon.

5-3

Szép akció után Jansik próbálta a kapu torkából behúzni a passzt, de Fontani hatalmas bravúrral védett. Túloldalon sem született újabb gól, Vámost viszont legúzták a francia védők, így mi is ötmétereshez jutottunk. Zalánki a jobb fölső sarokba hajította.

4-3

A második ráúszás már a miénk lett, Vigvári hozta el, de másodpercek alatt kontrát fújtak a bírók. Zalánki faultolt belül, Crousillat pedig magabiztosan bedobta a büntetőt.

4-2

Nekünk viszont húsz is elég! Kettős fórt már nem tudott kivédekezni Franciaország, egy gyorsan elvégzett szabaddobás után Varga Dénes bombázott a hálóba. 4-2-re nyertük az első negyedet.

3-2

Újabb sikerrel kivédekezett helyzet után Vigvári lövése kapu fölé pattant, a túloldalon viszont Ugo Crousillat egy egészen zseniális ejtéssel szépített. 23 másodperc maradt a negyedből.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik