Sport

Kiengedték a kórházból az arcát törő magyar sízőt

Joe Klamar / AFP
Joe Klamar / AFP

Kiengedték a kórházból Szőllős Barnabás alpesi sízőt.

A magyar sportoló egy kitzbüheli lesiklóedzésen bukott nagyot a pálya legmeredekebb részén, az úgynevezett Egércsapdán. Esése után mentőhelikopter szállította kórházba, ahol a vizsgálatok során kiderült, hogy agyrázkódást szenvedett, valamint több helyen eltört az állkapcsa, és az arca is. A család legutóbbi Facebook-bejegyzése szerint a kitzbüheli verseny igazgatója, Peter Eder meglátogatta, sőt ajándékba elvitte neki a rajtszámát is.

Szőllős 2016-ban hetedik lett műlesiklásban a lillehammeri ifjúsági olimpián, de amikor a testvéreket a Magyar Sí Szövetség két évre eltiltotta, arra hivatkozva, hogy nem megfelelő orvosi igazolással versenyeztek a magyar bajnokságon, a család úgy érezte, ellehetetlenítették őket, így megkeresték az izraeli szövetséget, amely tárt karokkal fogadta a gyerekeket. A 2018-as, phjongcshangi olimpián még nem vehettek részt, mert a honosításra három évet kellett várni, de Pekingben már ott voltak, és Barnabás történelmet írt azzal, hogy hatodik lett kombinációban, ami Izrael legjobb helyezése a téli olimpiákon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik