Élő Sport

Először kapott ki az Európa-bajnokságon a magyar válogatott

INA FASSBENDER / AFP
INA FASSBENDER / AFP

A magyar kézilabda-válogatott 30-29-re kikapott az Európa-bajnokság középdöntőjének első mérkőzésén.

Remekül kezdett a magyar válogatott, Ancsin Gábor négy lövésből négy gólt lőtt, de többiek is szépen dobálták a gólokat. Mivel a védekezés is remekül működött, nem jöttek a gyors támadásra támaszkodó osztrák gólok és 12 perc elteltével már 8-4-re vezetett a magyar válogatott.

Czeglédi Zsolt / MTI Ancsin Gábor a férfi kézilabda olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság középdöntõjének elsõ fordulójában.

Időt kért Ales Pajovic és ezután hét a hat ellen támadott végig Ausztria, ami látványosan problémákat okozott a magyar védelemnek. Egy-két hiba becsúszott támadásban, majd jött egy kiállítás, amely során kapura sem dobott a magyar csapat! Ennek az lett az eredménye, hogy kiegyenlítettek az osztrákok és nem is hagyták magukat, félidőben 17-17 volt az állás.

Térfélcsere után sikerült megint vezetéshez jutni, ezúttal csak 22-20-ra léptünk el, ráadásul kettős emberhátrányba is kerültünk, aminek letelte után már Ausztria vezetett 23-22-re. Innentől egészen 27-27-ig rendre az osztrákok szereztek vezetést, amire a magyarok válaszoltak, pedig Bánhidi Bence lövéseinél többször is néma maradt a portugál bírók sípja. Ebben lehetett volna több szerencsénk.

INA FASSBENDER / AFP Bánhidinek nehéz napja volt Ausztria ellen, sokszor két-három ember szorongatta.

Az utolsó 12 percre Bartucz László állt a kapuba, aki parádésan szállt be, 28-27-nél még a kezünkbe is vehettük volna a mérkőzést, de 28-28-nál jött egy blokkolt Máthé Dominik-lövés, amiből gólt kaptunk, majd 29-29-nél üres kapuval támadt Ausztria, hogy hat a hat ellen támadjon, ami sajnos sikerült is nekik. Tizenöt másodperc alatt nem sikerült kiegyenlíteni, ezért a torna során először kikapott a magyar válogatott.

A középdöntőben legközelebb szombaton 18 órától Horvátországgal játszik a válogatott, majd hétfőn 20.30-tól a házigazda Németországgal, szerdán pedig 18-tól az olimpiai bajnok Franciaországgal mérkőzik a csapat.

Végeredmény – középdöntő, 1. forduló, I. csoport

Ausztria-Magyarország 30-29 (17-17)
Köln, v.: D. Accoto Martins, R. Accoto Martins (portugálok)
lövések/gólok: 49/30, illetve 46/29
gólok hétméteresből: 3/3, illetve 2/1
kiállítások: 8, illetve 4 perc

29-30

Üres kapuval támadott Ausztria, de sajnos nem tudtuk kihasználni, mivel Bilyk betalált a támadás végén. 15 másodpercünk maradt, de okosan faultoltak az osztrákok és az időntúli szabaddobás sem segített, kikaptunk.

29-29

Lékait és Bánhidit is eltűntették, de Fazekas betörése végén jött az egyenlítés és még Herburgert kis is állították!

28-29

Jött a szokásos osztrák emberfölényes támadás, amely során Mahr betalált, Máthé lövése pedig elakadt a blokkban, a kontrából pedig Bilyk dobott gólt. Egy perc maradt, Chema időt is kért.

28-27

Bartucz újra hárítani tudott, kilenc lövésből már ötöt megfogott a meccsen! Ennek ellenére sem sikerült újra vezetést szereznünk, pontosabban nem a saját támadásunkból! Egy labdaszerzés után ugyanis Bóka lerohanásból lőtt gólt!

27-27

Hutecek lövése valahogy átcsússzant Bartucz lába mellett, de erre viszonylag gyorsan jött a válasz Imre Bencétől, ráadásul Frimmelt két percre kiküldték, ugyanúgy, mint korábban Sipos esetében. Üres kapura támadtak az osztrákok, Wagner pedig végül megkapta Bodó szorításában a labdát, amit a kapuba is lőtt, de Bánhidi is ugyanígy tett. Jöhet a hajrá!

25-25

Bánhidi lövését kivédte Möstl, majd Hutecek a világűrbe hajított egy labdát, de Ligetvári megfogta a kezét. Bartucz viszont újabb védéssel segítette a csapatot, viszont Bodó bevetődésénél Möstl megint hárított. Sikerült labdát szereznünk, de Bánhidi megint úgy lőtt kapura, hogy közben földre vitték, mégsem fújtak a bírók. Bartucz viszont hatalmasat védett, parádésan állt be! Bánhidi újabb lövése már kíméletlenül csapódott a bal felső sarokba.

24-25

A kapuba cserélt Bartucz László védett nagyot, de így is maradt a labda az osztákoknál, viszont Wagner a felső lécre pattintotta a labdát. Nem sokkal később Bánhidi talált a kapuba, de mégis őt látták szabálytalannak a bírók, úgyhogy maradt a döntetlen. Bartucz nagyot védett, de Bilyk eszmélt leggyorsabban és Weber már nem hibázott. Micsoda pech!

24-24

Máthé átlövésből egyenlített, sőt Bóka jól olvasta a játékot és megakadályozott egy gyors támadást, majd egy Webernek szánt keresztpasszt is lekapott. Sajnos így is megtalálták Mahrt, aki a rövidbe lőtte a labdát. Bánhidi harcolt ki egy hetest, amiből Lékai kiegyenlített, majd labdát is szerzett, de Bánhidi a támadásunk végén kapufát lőtt és mivel elmaradt a sípszó, megint az osztrákok kezében a labda…

22-23

Addig húzta a magyar válogatott a támadását, ameddig csak lehetett, de a végén Szitának egy távoli lövés maradt csak, amit blokkoltak az osztrákok, ráadásul a túloldaon Hutecek átlövéssel egyenlített. Letelt a két kiállításunk, ezúttal Lékaira maradt, hogy kényszerből lőjjön, mert feltették a bírók a kezüket, de az ő lövését is megfogta Möstl. A vezetésért támadhatott Ausztria, Tobias Wagner pedig beállóból lőtt a kapunkba. Először van előnyben az ellenfelünk.

22-21

Két passzból összejött a ziccer Wagnernek, de a beálló csúnyán kapu fölé emelt. Ezúttal rajtunk volt a sor, hogy üres kapuval támadjunk. Szita szépen be is bújt  a védők között, de a hetest kivédte Möstl. Még nagyobb lett a baj, amikor Frimmel betalált és még kiállítást is kapott Sipos Adrián! 40 másodpercig kettős emberhátrányba került Magyarország.

22-20

Bilyk középről lőtt a kapu bal oldalába, de annyira gyorsan tüzelt Lékai az üres kapura, ráadásul a léc alá, hogy ebből csak gól lehetett! Möstl majd szétrobbant a dühtől, mert ha picit lejjebb megy a labda, még elérhette volna. Ezután viszont Bilyk már másodjára fordult le Siposról, Lékai pedig egy okos lövéssel betalált, de visszafutás közben összekoccantotta Hutecek lábait, ezért két percre kiküldték a bírók.

20-18

Nem kapkodott a magyar csapat, de így sem jött gól a támadás végén, Lékai Máté lövését ugyanis hárította Möstl. Sikerült azonban a szünetben rendezni a védelmet, mert Palasics újabb lövést védett, ezért nem tudott egyenlíteni Ausztria és Máthé újabb bombagólt lőtt a túloldalon.

19-18

Wagner viszonylag gyorsan egyenlíteni tudott, de Máthé Dominik második lövését már nem hibázta el, így újra a magyarok kerültek előnybe. Hosszasan, hét emberrel támadott Ausztria, ám Frimmel kiszorított szögből tudott csak lőni, így a felső lécet találta telibe.

18-17

Bókáé az első gól a második félidőben, de előtte Máthé Dominik bombázott a kapufára egy labdát, majd az ellentámadásnál Palasics védett egy kínai figura végén eleresztett Frimmel-lövést.

Többet lőttek ők, de jobban védett Palasics

Az EHF statisztikái szerint az osztrákok 25 lövéssel próbálkoztak, miközben a magyaroknak húsz próbálkozása volt. Jó hír, hogy a magyarok mindig kaput találtak, Möstl pedig csak háromszor tudott védeni. Palasics jobban védett, összesen hat lövést hárított.

17-17

Kicsit nyíltabban védekezik a magyar csapat az emberfölényes osztrák támadások ellen, ami működni látszott, ráadásul Miskovezet is kiküldték Hanuszról, de Bodó elpasszolta magát, Hutecek pedig épphogy a dudaszó előtt bebombázta az egyenlítő gólt.

17-16

Bilyk egyenlítése után Bodó átlövéssel válaszolt, majd Weber hetesből egalizált. Nagyon belelendült viszont Bodó Richárd és újra távoli lövéssel lőtt gólt. Bilyket megint jól találták meg az osztrákok, de Rosta üres kapuba lőtt villámgyorsan.

14-13

Belemenést fújtak a bírók, majd Hutecek őrült nagy gólt lőtt a bal felső sarokba. Nagyobb baj, hogy Hanusz eladta a labdát, amiből azonnal jött a kontra, Frimmel pedig lerohanásból egyenlített. Nem lőttünk kapura emberelőnyben! Ami nem ment kevesebb ember ellen, az összejött teljes létszámmal: Bodó bombázott a kapuba távolról.

13-11

Weber hetesből talált be, ezzel már az osztrákok legeredményesebb játékosa a meccsen, de Bodó szinte azonnal megtalálta Rosta Miklóst középen, a beállónk pedig okos emeléssel lőtt gólt. Ezután Weber meglőtte a negyedik gólját is az emberfölényes játék végén. Bodó újra főszerepbe került, mert őt csapta nyakon Miskovez, amiért két percet kapott, vagyis két percig nem tud majd Ausztria hét mezőnyjátékossal támadni.

12-9

Ilic mázlival, de bevette az osztrák kaput, majd a túloldalon megint hét emberrel támadott Ausztria, amely végén Weber ügyes megoldással szépített. Több se kellett a magyaroknak, Bóka Bendegúz cunderrel lőtt gólt!

10-8

Üres kapuval támadott Ausztria az időkérés után, de hetesből sikerült szépíteniük, ám Rosta Miklós azonnal javította korábbi hibáját egy góllal. Az újabb hét a hat elleni támadás végén Wagner szintén beállóból volt eredményes, majd jött egy hosszúra nyújtott magyar támadás, amelynek végén újfent Rosta talált be. Bilyk gyors góllal válaszolt.

8-5

Palasics védése után Bánhidi Bence kapott jó bejátszást, amiből be is talált, majd Lékai is megzörgette a hálót, így aztán apránként növekedett a magyar előny. Hutecek középről már nem hibázta el a következő lehetőséget, a túloldalon viszont Rosta igen. Ezt követően jött az osztrák időkérés.

Olvasói sztorik