Sport

Tánc a végén, Dániában szerzett fontos pontot a Fradi a BL-ben

Bodnár Boglárka / MTI
Bodnár Boglárka / MTI

Ugyan elszórakozta négygólos előnyét, de az utolsó pillanatokban egy pontot meg tudott menteni a tavaly döntős  Ferencváros az Ikast otthonában és 28-28-as döntetlent játszott a női kézilabda Bajnokok Ligája B csoportjában.

Az első félidő nagy részében vagy a Fradi vezetett, vagy döntetlen volt az állás, majd a játékrész közepén ellépett a magyar csapat, amely Andrea Lekic 18. percben szerzett gólja után néggyel is vezetett, 12-8-ra. Nem a kapusokról szólt az első 30 perc, a szünetig ugyanis még záporoztak a gólok, az Ikast pedig fordított és 17-16-os előnyből várhatta a folytatást.

A fordulást követően a dánok diktálták a tempót, a Fradi szaladt az eredmény után, de 20-20-nál utolérte ellenfelét. A hazaiak így is meg tudtak lépni, 27-24-re is vezettek, azonban rengeteg hibáztak, így bár szállította a bravúrokat Pedersen, a Fradinak maradt esélye pontot menteni a legvégén.

Végül a meccs emberének választott Lekic a léc alá pattintott öt másodperccel a vége előtt, a Ferencváros fontos pontot szerzett.

A pontot érő gól:

A vendégcsapat játékosai összekapaszkodva lejtettek örömtáncot a pályán a lefújás után, míg a vezetőedző, Allan Heine térdre rogyva rázta az ökleit.

Egy Böde-Bíró bravúrjai közül:

Lekic egymaga tíz gólt dobott, Klujber Katrin és Márton Gréta pedig négy-négy találattal zárt. Böde-Bíró Blanka ismét parádézott a kapuban, 10 védése volt 43 százalékos hatékonyság mellett, míg a már említett Pedersen 14-szer hárított, ő 41 százalékkal védett, a második félidőben mindketten kiválóan teljesítettek.

Női Bajnokok Ligája, csoportkör, 9. forduló, B csoport

Ikast HB (dán) – FTC-Rail Cargo Hungaria 28-28 (17-16)

lövések/gólok: 48/28, illetve 52/28
gólok hétméteresből: 3/2, illetve 1/0
kiállítások: 8, illetve 8 perc

Kapcsolódó
A PSG-től érkezik kézis Tatabányára
Huszonnégy éves francia irányítóval erősít a magyar csapat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik