Élő Sport

Simán verte Szenegált, de elveszíthette kapusát a magyar kéziválogatott

Bjorn LARSSON ROSVALL / TT NEWS AGENCY / AFP
Kuczora Csenge akcióban
Bjorn LARSSON ROSVALL / TT NEWS AGENCY / AFP
Kuczora Csenge akcióban
Győzelemmel kezdte meg világbajnoki középdöntős szereplését a magyar női kézilabda-válogatott, amely végig vezetve, 14-8-as félidő után 30-20-ra verte Szenegált. Rossz hír, hogy a cserekapus Szemerey Zsófi súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett.

A magyar válogatott két pontot vitt magával a középdöntőbe, az olimpiai selejtezőtornán való részvételhez szükséges negyeddöntőbe jutás szempontjából ezúttal elengedhetetlen volt a papírforma érvényesítése. A felek eddig egyetlen alkalommal találkoztak, négy éve 30-20-as magyar siker született. Intő jel volt ugyanakkor, hogy Szenegál a mostani tornán döntetlent játszott a horvátokkal és 50 percen át megszorította a svédeket.

Szöllősi-Schatzl Nadine nyitotta meg a gólok sorát a mérkőzés első támadásából, a magyar válogatott pedig stabil, jó védekezésére alapozva a tizedik perc elejére négygólos előnyt (5-1) alakított ki úgy is, hogy támadásban akadtak pontatlan megoldásai.

A szenegáli alakulatból a 21. percig csak a bekötött jobb térdű Sagna tudott eredményes lenni, a rivális többi lövőjét remekül hatástalanította a magyar fal, miközben elöl sok mozgással zilálta szét a szenegáli védelmet a csapat, írta tudósításában az MTI.

A szünetig a szélsők közül Győri-Lukács Viktória négyszer, Szöllősi-Schatzl háromszor volt eredményes. A válogatott hatgólos előnnyel vonulhatott pihenőre úgy, hogy vezetett már 12-4-re is. Sagna ötször vette be az első játékrészben Böde-Bíró Blanka kapuját.

A fordulást követően is hasonló játékot láthatott a kevés néző, a magyar csapat hatékony védekezésére alapozva növelte tovább előnyét, miközben elöl időnként kifejezetten szemrevaló támadásokat vezetett.

A 41. percben alakult ki a tízgólos különbség (22-12), Golovin Vlagyimir a félidő derekán frissített együttesén, amelynek támadásban statikusabbá vált a játéka, ennek nyomán közel hat percig nem tudott betalálni a magyar válogatott, hét gólra közelített Szenegál.

Az 53. percben érkezett a kapuba Szemerey Zsófia, aki rögtön ütközött az egyik szenegálival, le kellett támogatni a pályáról.

A hajrában a visszaálló Böde-Bíró több ziccert is hárított és gólt is szerzett, Klujber Katrin pedig büntetőből és akcióból is szállította a gólokat, így sikerült tíz góllal, ismét 30-20-ra nyerni.

A mérkőzés legeredményesebbjeként a valamennyi hétméteresét értékesítő Klujber kilencszer volt eredményes, a túloldalon Sagna nyolcszor talált be.

A magyar csapatra szombaton este lényegesen nehezebb feladat vár, mivel a társházigazda svéd válogatott ellen lép pályára.

Kézilabda, női vb, középdöntő, I. csoport, 1. forduló

Magyarország – Szenegál 30-20 (14-8)
Göteborg, Scandinavium
v.: Ku, Li (dél-koreai)
Magyarország: Böde-Bíró 1, Szemerey (kapusok) – Győri-Lukács 5, Klujber 9, Vámos 4, Bordás 1, Kuczora 2, Szöllősi-Schatzl 5, Papp, Füzi-Tóvizi, Debreczeni-Klivinyi 1, Albek, Pásztor, Simon, Márton 2

 

Horvátország – Montenegró 26-25 (13-13)
Svédország – Kamerun 37-13 (16-5)

 

Az állás:
1. Svédország 6 pont
2. Montenegró 4
3. Magyarország 4
4. Horvátország 3
5. Szenegál 1
6. Kamerun 0

 

III. csoport:
Japán – Dánia 27-26 (12-12)
Németország – Románia 24-22 (9-12)
Lengyelország – Szerbia 22-21 (10-13)

 

Az állás:
1. Németország 6 pont
2. Dánia 4 (90-71)
3. Lengyelország 4 (71-84)
4. Japán 2 (87-89)
5. Románia 2 (82-91)
6. Szerbia 0

Simán nyert, de súlyos veszteséget szenvedhetett a kéziválogatott

Fantasztikusan kezdett a magyar női kézilabda-válogatott, és miután negyedóra alatt komoly előnyt hozott össze Szenegállal szemben, egy pillanatig nem forgott veszélyben a győzelme a világbajnokság első középdöntő-mérkőzésén (30-20). A cserekapus Szemerey Zsófi súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett.

30-20

Papp szabálytalankodost két percet érőn Camarával szemben, Bíró még védett egy ziccert, Márton lőtt egy gólt (30-20).

29-20

Bíró leszedett egy ejtást, majd ívelt egy egészpályás gólt (29-20).

28-20

Camara első gólja (28-20).

28-19

Cissokho ismét (27-19), erre Klujber gyorsan válaszolt (28-19).

27-18

Vámos büntetőt és kiállítást harcolt ki, Klujber a harmadik szenegáli kapust is felavatta hetesből (27-18).

26-18

Vámos góljával 26-18.

24-18

Bíró visszajött, Cissokho gólt szerzett (24-18).

Ölben kell levinni a magyar kapust

Hű, nagy a baj, egy szenegáli kontra során Klivinyi szabálytalankodott, Sy pedig rázuhant a cserekapus, Szemerey lábára. Ölben kellett levinni.

24-17

Sagna szépített (24-17).

24-16

Márton Gréta góllal szállt be (24-16).

Magyar időkérés

A cserélgetéssel kicsit megállt a tudomány támadásban, de az előny hatalmas. Golovin időt kért.

23-16

Ez már Sagna hetedik gólja (23-16)

23-15

Keita szerzett gólt (23-15).

23-14

Schatzl egy szinte elveszített labdát laza csuklómozdulatta loldott meg (23-14).

22-14

Szépen kijátszott akció során Dapina a harmadik gólját szerezte (22-14).

22-13

Keita ziccerét Bíró, Klujber átlövését Toubissa védte. Aztán jött Vámos (22-12), majd Cissokho (22-13).

21-12

Vámos harcolt ki újabb büntetőt, Klujber hibátlan maradt (21-12).

20-12

Fall beállósból lőtte a 12. gólt (20-12).

20-11

Dapina a szélről (19-11), majd Klujber harcolt ki hetest, amit be is lőtt (20-11).

19-10

Lukács pattintását a védőjét megelőző Bordás lőtte be (19-10).

Jött is a szenegáli időkérés.

18-10

Kuczora lövését ezúttal Toubissa védte, a másik oldalon Bíró ütötte ki Camara löketét. Gólt azonban Klujber szerzett (18-10).

17-10

Szép akció végén Schatzl ejtett a bal sarokba (17-10).

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik