Sport

Sebestyén-ügy: feljelentésben kérik Kósa Lajos felelősségének vizsgálatát, kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt nyomoz a rendőrség

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Helyesbítés

Cikkünk címében eredetileg azt írtuk, hogy Kósa Lajost is feljelentették az ügyben, valójában azonban a feljelentő – az ilyenkor megszokott módon – ismeretlen tettes ellen tette a feljelentést. Ugyanakkor az érintetteket nevesítve azt kéri, a nyomozóhatóság vizsgálja meg, hogy Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke, Váradi Orsolya a MOKSZ ügyvezető igazgatója és dr. Bodó Barbara, a szövetség etikai és fegyelmi bizottságának elnöke vonatkozásában megállapítható-e bűncselekmény (kiskorú veszélyeztetésének bűnsegédi bűnrészessége vagy bűnpártolás) elkövetése. Írásunkat és a címét ennek megfelelően pontosítottuk.

Egy, a 24.hu birtokába került dokumentum arról tanúskodik, hogy Kósa Lajossal, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnökével szemben kiskorú veszélyeztetésének bűnsegédi bűnrészessége vagy a bűnpártolás vétségének megállapítása miatt kérvényeztek nyomozást. A feljelentő azt kéri, ne csak Kósa Lajossal, hanem Váradi Orsolyával, a szövetség ügyvezetőjével és dr. Bodó Barbarával, a szövetség etikai és fegyelmi bizottsága elnökével szemben is kezdeményezzen eljárást a nyomozó hatóság, amennyiben felelősségük megállapítható.

Honlapunk azzal a kérdéssel fordult a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz (BRFK), hogy

  • érkezett-e feljelentés a MOKSZ vezető tisztségviselőinek vonatkozásában, amelyben azt kérik, hogy kiskorú veszélyeztetése, illetve bűnpártolása vétsége miatt indítsanak nyomozást?
  • Ha igen, hol, melyik rendőrkapitányságon, nevesített vagy ismeretlen tettes ellen tették-e meg, hol tart az ügy, van-e gyanúsított, történt-e bármilyen kényszerintézkedés?

A BRFK válaszában azt közölte, hogy

a nyomozás kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt folyamatban van, amelyet a BRFK Nyomozó Főosztálya folytat. Gyanúsítotti kihallgatás nem történt.

Komka Péter / MTI Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke beszédet mond a Fidelitas XX. kongresszusán a székesfehérvári Sóstói Stadionban 2023. november 11-én.

A kiskorú veszélyeztetése bűntett a büntető törvénykönyv alapján egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, míg a bűnsegédi bűnrészesség, továbbá a bűnpártolás vétsége egytől két évig terjedő szabadságvesztéssel.

Mivel Kósa Lajos országgyűlési képviselő, ezért mentelmi jog illeti meg, aminek felfüggesztéséről az Országgyűlés dönthet kétharmados többséggel. A parlamenti szokásjog alapján közvádas ügyekben szinte kivétel nélkül a mentelmi jog felfüggesztését javasolja az illetékes szakbizottság, ha az ügyészség ezt kezdeményezi.

A szóban forgó feljelentés annak az ügynek az újabb fejezete, amelyről már lassan egy éve közöl cikkeket honlapunk.

Tavaly év végén Sebestyén Júliát, a korábbi Európa-bajnok műkorcsolyázót több szülő is levélben panaszolta be a szövetségnél szakmai módszerei és emberi magatartása miatt. A szülők rángatásról, erős szorításról, markolásról, karmolásról, egy-egy elcsattant pofonról, megszégyenítő kivételezésről, sértegetésről, betegen versenyeztetésről, megalázásról, elhanyagolásról számolnak be. Sebestyén Júlia tagadta az ellene felhozott gyermekbántalmazást kimerítő vádakat, ugyanakkor tény, az elmúlt években több versenyzője is elhagyta.

Farkas Norbert / 24.hu

Miközben a MOKSZ-szabályzat 5. §-ának 2. bekezdése kimondta, hogy már

a gyermekbántalmazás-gyanú felvetődése esetén is azonnal fegyelmi eljárást kell indítson a szövetség elnöke, ügyvezetője vagy a fegyelmi bizottság elnöke, e vezetők ahelyett, hogy ezt megtették volna, hosszú heteken, hónapokon keresztül próbálták agyonhallgatni a történteket.

Miután a szövetség vezetése rászánta magát, idén május 3-án, pontosan egy nappal a fegyelmi eljárás május 4-i megindítása előtt, lecserélte a 2017 óta használt fegyelmi szabályzatát egy újra, amelyben az addig hároméves elévülési időt egy évre módosította.

A szövetség végül e új szabályzat új paragrafusa alapján bújt ki az egyre kényesebb ügy felelőssége alól akkor, amikor október közepén arra hivatkozva szüntette meg az eljárást Sebestyén Júlia ügyében, hogy „A bejelentésekben megjelölt és a szakvéleményben részletezett időpontok kizárják az esetek  az Elsőfokú Etikai és Fegyelmi Bizottsága általi kivizsgálásának lehetőségét a vélt fegyelmi vétségek elévülésére figyelemmel.”

A MOKSZ eztán a felmentő határozata ellenére „bejelentést tett a gyermekvédelmi ügyekben kizárólagos hatáskörrel és illetékességgel rendelkező gyermekvédelmi hatóságnál és a rendőrségnél az ügy teljes körű kivizsgálása céljából”, és mindkét hatóságnak csatolta az ügy teljes iratanyagát.

A BRFK viszont arról tájékoztatta honlapunkat, hogy e bejelentést feljelentésként kezelte, és október 31-én ismeretlen tettes ellen rendeltek el nyomozást, amelyben információnk szerint a héten tanúmeghallgatások is voltak.

Frissítünk!

Cikkünkre reagálva a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) is reagált, levelüket változtatás nélkül közüljük.

 

„A mai napon a 24.hu oldalon megjelent, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetséget és személyünket súlyosan sértő állítások valótlanságok és képtelenségek. A cikkben említett vélelmezett gyermekbántalmazási ügyekben – a vonatkozó gyermekvédelmi jogszabályok szerint eljárva – az ügy kivizsgálására jogosult és illetékes gyermekvédelmi hatóságnál és a rendőrségnél mi magunk kezdeményeztünk eljárást azért, mert a tényállást csak a rendőrség és a gyámhatóság tudja teljeskörűen felderíteni. A becsületünket sértő állítások miatt rágalmazás és hamis vád kapcsán az elkövetők ellen eljárást kezdeményezünk.

 

Tisztelettel,
Kósa Lajos
Váradi Orsolya
Dr. Bodó Barbara”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik