Sport

Műkorcsolya: a rendőrséghez és a gyermekvédelemhez került Sebestyén Júlia ügye

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

Hónapok óta zajlik a fegyelmi eljárás Sebestyén Júliával szemben, a korábbi Európa-bajnok műkorcsolyázót ugyanis több szülő is bepanaszolta a szövetségnél szakmai módszerei és emberi magatartása miatt.

A szülők rángatásról, erős szorításról, markolásról, karmolásról, egy-egy elcsattant pofonról, megszégyenítő kivételezésről, sértegetésről, betegen versenyeztetésről, megalázásról, elhanyagolásról számolnak be. Sebestyén tagadta az ellene felhozott vádakat, ugyanakkor több versenyzője is elhagyta.

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) hétfőn közleményt adott ki, amelyből az derült ki, hogy az Elsőfokú Etikai és Fegyelmi Bizottsága (EFB) megszüntette a fegyelmi eljárást.

Az EFB a határozat indoklásában két körülményt emelt ki:

  • A bejelentésekben megjelölt és a szakvéleményben részletezett időpontok kizárják az esetek EFB általi kivizsgálásának lehetőségét a vélt fegyelmi vétségek elévülésére figyelemmel.
  • A fegyelmi eljárás elrendelését megelőzően, valamint a fegyelmi eljárás során is az EFB több alkalommal írásban felhívta a bejelentőket a fegyelmi eljárás során vizsgálandó tényállításaik pontosítására, valamint az ezek alátámasztásául szolgáló bizonyítékok előterjesztésére az EFB rendelkezésére bocsátására. A megkeresések minden alkalommal eredménytelennek bizonyultak.

A MOKSZ közleménye megemlíti, hogy a szövetség bárminemű gyermekbántalmazást elítél és elutasít, és a gyermekvédelmi hatósághoz, valamint a rendőrséghez fordul a Sebestyén Júlia személyét, illetve a Sebestyén Korcsolya Sport Egyesület működését érintő panaszok kivizsgálása miatt.

„Függetlenül a fent említett ügy eredményétől a MOKSZ mind szabályzataiban, mind működésében megteszi azokat a szükséges intézkedéseket, melyek a legkorszerűbb gyermekvédelmi elvek maradéktalan érvényesülését segítik. Ez mind a gyermekek, mind a szülők, mind az edzők érdeke. A MOKSZ a gyermekvédelmi programjának keretében a jövőben jelzőrendszert kíván bevezetni, ezért átdolgozza az érintett szabályzatait, külön etikai kódexet alkotva a sportolók, az edzők és a szülők részére” – olvasható a szövetség oldalán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik