A következő élő közvetítés része Döbbenetes holland drámák az atlétikai vébé első napján

Novák Katalinnal, gripenekkel és Youhuu-val nyitották meg a vébét

Az atlétikai vb-nek nincs hivatalos megnyitóünnepsége, azonban a magyar szervezők egy rövid köszöntőt azért tartottak az esti program előtt. Dobbemutatóval kezdődött az egész, majd szólt a Himnusz, ami után a köztársasági elnök, Novák Katalin, majd a nemzetközi szövetség elnöke, a budapesti kongresszuson újraválasztott Sebastian Coe mondtak beszédet.

Az 1500-on kétszeres olimpiai bajnok Coe azon reményét fejezte ki, hogy a vébére (248 milliárd forintból) felhúzott stadion majd a jövő magyar atlétáinak fejlődését szolgálja.Hozzátette, minden adott, hogy ez az egyik legjobb világbajnokság legyen, és hogy Budapestre figyel a világ a következő napokban.

Novák Katalin arról beszélt, hogy a magyarok szeretik a kihívásokat, és megragadni a lehetőségeket. Ezután megköszönte a bizalmat, amit Magyarország kapott a vb-rendezéssel, és ígérte, megháláljuk ezt.

Kiemelte, hogy széles társadalmi összefogás vezetett a rendezéshez, jó, amikor képesek vagyunk egységet mutatni, tette hozzá. Végül azt mondta, ha csak egyetlen szót tanítanak meg a magyarok a vb idején a külföldieknek, az a hajrá legyen.

A beszédekből a hangosítás miatt nem sokat lehetett hallani, de a kivetítőkön ott volt szövegesen is.

Mohos Márton / 24.hu

Volt ezután Tavaszi szél vizet áraszt, előbb Freddie Mercury legendás budapesti éneklését vágták be a kivetítőkön, majd Bagossy Norbert énekelt el két versszakot a pályán állva, ezután klipként folytatódott a dal, amiben volt Péter Szabó Szilvia, Keresztes Ildikó, Hősök, Szalonna és a bandája, Lábas Viktória, majd újabb dobos előadás következett némi tánccal, és a résztvevő országok zászlóinak bemutatásával.

A végén jött a vébé kabalája, Youhuu, akinek elég hangosra sikerült a debütálása még a vb előtt, feneket paskolt, kivezették egy felcsúti NB I-es meccsről, amik után Németh Balázsnak, a vébé lebonyolításával megbízott cég vezérigazgatójának kellett védelmébe vennie. És miközben az ő megérkezését készítették elő, Kecskemétről indulva három JAS 39 Gripen húzott át a stadion felett, piros-fehér-zöld színeket húzva maguk mögött.

Mohos Márton / 24.hu

Mindennek a legvégén Youhuu még lefutott egy 100-as sprintet, jól megtapsoltatta magát, majd véget ért a félórás megnyitó.

Kapcsolódó
Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik