Sport

„A lelkemre kötötték, legyek kemény, amennyire csak tudok” – Rasovszky történelmi vb-érmet nyert

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Rasovszky Kristóf ezüstérmet nyert a nyílt vízi úszók 10 kilométeres vasárnapi versenyében a fukuokai olimpiai kvalifikációs vizes világbajnokságon, ezzel hivatalosan is megszerezte az ötkarikás indulási jogot. A győzelmet az olimpiai bajnoki német Florian Wellbrock szerezte meg, a szám másik magyar versenyzője, Betlehem Dávid a 16. helyen végzett.

Rasovszky Kristóf,  aki 2019-ben Kvangdzsuban 5 kilométeren diadalmaskodott, amivel a szakág első magyar világbajnoka lett, az olimpiai táv történetének első magyar dobogós vb-helyezését szerezte meg.

A két magyar versenyzőnek alapvetően nem volt létszükség az olimpiai kvalifikáció megszerzése, ugyanis a szabályok értelmében az országos bajnokságon 1500 méter gyorson elért olimpiai idejükkel már nevezhetőek a párizsi játékok nyílt vízi viadalaira.

A Momocsi Beach Parkban kialakított pályán 6 kört kellett teljesítenie a 69 úszót felvonultató mezőnynek. A rajt után az olimpiai bajnok német Florian Wellbrock állt az élre, őt szorosan követte a tokiói játékokon második Rasovszky.

A nők szombati versenyével ellentétben a férfiak erős tempót diktáltak az elején, az első kört kevesebb mint 18 perc alatt teljesítették, ekkor Rasovszky a második, Betlehem a kilencedik helyen állt. A táv feléhez érkezve továbbra is Wellbrock, Rasovszky volt a sorrend, de Betlehem sem maradt el sokkal tőlük. A negyedik kör után, miután a német kijött frissíteni, Rasovszky került az élre, de az utolsó kört csak másodikként – frissítés nélkül – kezdte meg, mert riválisa visszaelőzte, Betlehemnek ekkor már több mint egy perc volt a hátránya.

A hosszú hajrában a német csaknem 5 másodperces előnyre tett, és még fokozni is tudta a tempót, győzelme végül nem forgott veszélyben. Rasovszkynak így az ezüstéremért kellett harcolnia a másik némettel, Oliver Klemettel, aki ugyan gyorsabb tempóban érkezett, de magyar a testével taktikusan kiszorította riválisát, így hamarabb érte el a célt.

Az utóbbi évek egyik legjobb versenyét úsztam, sőt, talán a legjobbat, még az olimpiainál is. Ott elkövettem néhány hibát, most viszont nagyon hosszan kell majd elemezni, hogy találjunk egyet vagy kettőt.

Talán a negyedik-ötödik körben nem kellett volna előre mennem, maradhattam volna többet Florian (Wellbrock) lábvizén, és várhattam volna még nagyobb türelemmel, viszont akkor az is benne lehetett volna, hogy többen maradunk a végére, hatan-heten, és akkor sokkal bizonytalanabb lett volna a befutó. Minden úgy történt, ahogy terveztem, senki és semmi nem tudott kizökkenteni egy pillanatra sem, ráadásul a barátnőm előtte a lelkemre kötötte, legyek annyira kemény, amennyire csak tudok. Hát a végén az voltam, ezt nem tagadom, de semmi mást nem csináltam, mint amit a szabályok megengednek, meg tulajdonképpen igazából életemben először tettem azt, amit egyébként mindenki más is szokott, és amit velem is megtettek párszor” – idézi Rasovszkyt az úszószövetség hírlevele, aki példaként említette, hogy ha már úgy harminc kilóval nehezebb Oliver Kelemtnél, akkor ki kell használnia azt.

Nagyon örülök, hogy így sikerült, hogy duplán megvan az olimpiai kvóta, most egy év nyugalom jön, igyekszem befejezni az egyetemet decemberben, aztán jöhet a párizsi felkészülés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik