Sport

Kikaptak a vízilabdázó lányok a mumustól

Varga Jennifer/24.hu
Varga Jennifer/24.hu

Alig egy éve óriási csatában veszítette el a világbajnoki döntőt (9-7) a női pólócsapat a sportág legnagyobb favoritja, az Egyesült Államok ellen. Az TEAM USA négyszeres világbajnok, a legutóbb három olimpián aranyérmes volt, Bíró Attila válogatottjának eddig csak egyszer sikerült legyőznie, 2021-ben, a tokiói olimpia csoportkörében.

Ráadásul ezúttal a női vízilabda világkupa szombati elődöntőjében hazai pályán, Long Beachben kellett volna elkapni a favoritnak számító mumust, ám ez nem sikerült, mert a magyar lányok sima 16-10-es vereséget szenvedtek, így nem jutottak be a döntőbe.

„Hadd kezdjem azzal, hogy az amerikaiak megérdemelten nyertek, jobbak voltak nálunk. Mégsem tudom csak úgy elengedni mindazt, ami történt, mert azt mondom: ha ugyanilyen játékvezetést kapunk egy éve Budapesten a döntőben, akkor megnyerjük a világbajnokságot. Visszanéztem több jelenetet, az emberelőnyeik többsége fújható volt – viszont hogy mi a harmadik negyed végéig mindössze hármat kapjunk, az engem azért felháborít, mert a mi oldalunkon is adódott legalább három-négy ötven-ötvenes szitu, amiben ugyanúgy fújhattak volna. Egyáltalán nem gondolom, hogy az amerikaiak meg ennyivel jobbak nálunk. Amikor tavaly itt túráztunk, az amerikai bírók tisztességesebben vezették a felkészülési meccseinket. Gyakorlatilag két és fél negyeden át akciógólokkal tartottuk magunkat egálban, nem véletlenül tűnt idegesnek a másik kispad. Az persze törvényszerű volt, hogy ebben az őrlésben előbb-utóbb elfáradunk, meg az amerikaiak is látták, hogy tovább is mehetnek a keménységben, mint az egyébként megszokott határ. Fáradtan pedig egyre komolyabbakat hibáztunk a harmadik negyed vége felé és aztán a negyedikben, amikor már könnyű gólokat lőttek.

Még egyszer, nem állítom, hogyha másképp vezetik, netán csak normálisan, akkor nyerünk – legfeljebb kikapunk egy-két góllal, és akkor amiatt vagyok dühös. Így viszont egy pillanatig nem tudok haragudni a lányokra, meg is dicsértem őket, mert még az életben nem játszottak ilyen színvonalon az amerikaiak ellen, mint két és fél negyeden át

– értékel a waterpolo.hu oldalon Bíró Attila.

A találkozót ugyanaz az ausztrál bírónő vezette, akit tavaly felfüggesztettek, miután a magyarok spanyolok elleni Világliga-döntőjén cserével kiállította ütését ellenfelünk centerét, aztán visszavonta az ítéletét, visszahívták a játékost a zuhanyból, hogy bocs, mégsem, és végül ő lőtte a győztes ötméterest…

Bíró Attila együttese így a torna vasárnapi zárónapján a bronzéremért küzdhet meg, ellenfele az a spanyol csapat lesz, amely 12-8-ra kikapott Hollandiától a másik elődöntőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik