Először is hadd gratuláljak a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei műkorcsolya páros teljesítményéhez, hiszen a 7. helyen zártak a világbajnokságon.
Bizony, nagy szó, mert az elmúlt tíz évben világbajnokságon nem volt 7. helyünk. Ráadásul párosban utoljára vagy 70 éve, a Nagy testvérek, Marianna és László (az 1950-es évek olimpiai- és világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnok párosa – a szerk.) ért el komoly sikert. Ez egyben azt is jelenti, hogy jövőre két magyar páros indulhat a vb-n.
Csakhogy mindkét említett műkorcsolyázó Oroszországban született, Sviatchenko orosz, Pavlova alig egy éve magyar állampolgár, Moszkvában élnek, orosz edzők edzők irányítása mellett zajlik a felkészülésük, magyarul egy kukkot sem tudnak. A közvéleményt megosztó kérdés az, hogy e tények ismeretében ez a 7. hely mennyiben a magyar műkorcsolya sikere.
Pavlova eredetileg magyar párral korcsolyázott, de sajnos Nagy Balázst nem tudtuk rábeszélni arra, hogy folytassa a pályafutását, és visszavonult.
A sportági zuhanyhíradó szerint ezzel szemben Gurgen Vardanjan sportigazgató már régóta orosz párt keresett Pavlovának. Nagy nem kért a kiszorítósdiból, ezért ment vissza Amerikába.
Semmilyen kiszorítósdiról nem tudok beszámolni. Inkább a revü csábította el, ami egy könnyebb, jövedelmezőbb élet Amerikában. Mi többször beszéltünk vele, marasztaltuk.
A kiszorítósdival arra céloztam, hogy a magyar színekben korcsolyázó oroszok mögött szemmel láthatóan háttérbe szorultak a magyar sportolók – lásd az idei junior világbajnokságot, és a felnőtt Eb és vb résztvevői között is csak egy született magyar volt. A honi műkorcsolya nem képes nemzetközi szinten is bevethető versenyzőket felnevelni?
2011 óta, amióta elnöknek választottak, a szövetség azt az elvi döntést követi, hogy honosítani – amikor a szövetség kezdeményezi az országváltást – kizárólag a páros és jégtáncágazatban lehet. Egyéni sportolók esetében egyetlen esetben sem kezdeményeztünk honosítást, ráadásul nincsen olyan versenyző, akit a háború kitörése óta honosítottak volna, vagy olyan, aki a háború kitörése után saját úton szerezte meg a magyar állampolgárságot.
Mi a szakmai magyarázata annak, hogy párosban és jégtáncban lehetséges, sőt cél a honosítás?
Ha van egy párosunk, amelynek van vagy volt egy magyar tagja, és hozzá nem találunk itthon megfelelő párt, akivel esély lenne arra, hogy a nemzetközi porondon megállja a helyét, akkor valahonnan honosítunk egy versenyzőt. Ha megnézi az Európa- és a világbajnokságot, az európai nemzetek több mint felénél orosz nevű versenyzők lépnek jégre. Az az igazság, hogy a nemzetközi mezőnyben ez évek óta gyakorlat, nekünk sem lenne könnyű máshonnan versenyzőt hozni.
Ugyanakkor mégis átléptek a saját szabályukon, lévén egyéniben egy jelenleg is orosz állampolgárt, Alexandr Vlasenkót nevezte a szövetség az összes idei világversenyre. Ahogy a junior világbajnokságon is az a Polina Dzsumanyijazova lépett jégre, aki szintén alig egy éve magyar állampolgár.
Vlasenko valóban nem magyar állampolgár – 2019-ben költözött a családjával Magyarországra –, és nem is tervezzük honosítani. Polina tőlünk függetlenül egyszerűsített eljárással kapta meg a magyar állampolgárságot, ugyanis az egyik dédszülője magyar.
Egy kiemelten közhasznú szervezet elnökeként helyes szakmai iránynak tartja, hogy a 2023-as Eb-n hatból öt, a vb-n ötből négy, a junior vb-n négyből négy külföldön született versenyző képviselte Magyarországot?
A törekvésünk az, hogy a magyar utánpótlásból válogathassunk, és reméljük, hogy elérik azt a szintet a versenyzőink, hogy ez megvalósuljon.
Mi történt az elmúlt 12 évben, hogyha nyomokban sem látszik ez a magyar utánpótlás?
A sportágat a nulláról kezdtük el újjáépíteni, mert Sebestyén Júlia 2004-es Európa-bajnoki címe óta nem született értelmezhető eredmény műkorcsolyában.
Ennyi idő alatt a nyolcéves gyerekből húszéves felnőtt műkorcsolyázó vált, aki ebben a sportágban sokat megélt sportolónak számít.
Induljunk ki abból a mérőszámból, hogy a nemzetközi versenyekre hány kvótát szereznek a magyar versenyzők. 2014-15-ben hat, 2016-20 között 9–11 volt ez a szám, majd a 2021-es covidos évet nem számítva 2022-ben 15, az idén eddig 15 kvótát szereztünk. Ez azt bizonyítja, hogy valamelyest megyünk előre.
Úgy, hogy se a férfiaknál, de Láng Júlia kivételével lassan a nőknél sincs egyetlen olyan magyar anyanyelvű műkorcsolyázó sem, aki nemzetközi versenyen legalább döntővel kecsegtetően vehetne részt. Ez nem a MOKSZ, ezen belül a 2018 óta sportigazgatóként dolgozó örmény Gurgen Vardanjan és exfelesége, a szövetségi kapitány Jerena Ipakjan szakmai kudarca?
Kérdeznék valamit. Ha valaki egyszerűsített eljárással magyar állampolgárságot szerzett, bejött a szövetségbe, hogy ő magyar állampolgár, és korcsolyázni szeretne, akkor mi elküldhetjük azzal, hogy te nem Magyarországon született magyar állampolgár vagy?
Nyilván nem.
Nem is akarjuk elküldeni, akárhogy hívják.
De az idei világversenyeken magyar színekben induló Sviatchenko Aleksei és Vlasenko Alexandr jelenleg is orosz állampolgár, csak azért indulhatnak magyarként, mert a Nemzetközi Műkorcsolya Szövetség nem követi a Nemzetközi Olimpiai Bizottság többi tagszervezetének mintáját, és a világ- és Európa-bajnokságokon nem kér útlevelet, megelégszik az adott ország szövetségének a nevezésével. Egy olimpiacentrikus országban van értelme – a magyar sportolókkal szemben – akár egyetlen oroszt is úgy versenyeztetni, adóforintot költeni a menedzselésére, hogy tudjuk, ha belátható időn belül nem szerez magyar állampolgárságot, nem képviselheti Magyarországot a milánói téli olimpián?
Megjegyezném, hogy az orosz nevű versenyzőink egy része ukrán. Csak mint érdekesség.
Vlasenko és Sviatchenko orosz.
Pont Vlasenko félig orosz, félig ukrán.
Orosz állampolgár.
Akkor ebben a megközelítésben kizárólag az a magyar versenyző, aki Magyarországon született, magyarul beszélő magyar állampolgár?
A kérdést jogi, sportszakmai érdeklődéssel tettem fel, nem nemzetiségiként, bármennyire összefügg is a kettő.
Valóban összefügg. Mert hogyha idejön egy magyar állampolgár versenyző, van egyesülete, teljesíti azokat a válogatási feltételeket, amelyeket mi a szezon elején nyilvánosságra hozunk, akkor hogyha konzekvensen járunk el, csak azt a döntést hozhatjuk, hogy az indul, aki a kvalifikáción előkelőbb helyen szerepel. Alapvetően természetesen az a szándékunk, hogy Magyarországon született, magyarul beszélő magyar állampolgárokat menedzseljünk, hozzunk olyan helyzetbe, hogy nemzetközi szinten képviseljék a hazát, de kénytelenek vagyunk párhuzamosan csinálni a kettőt, mert Magyarországon nagyon szűk a mezőny.
Ezek szerint nincs baj azzal, hogy az elmúlt években egyre több orosz műkorcsolyázó indul magyar színekben. És elnézést, hogy az egyszerűség kedvéért továbbra is csak oroszozom őket.
De ez bántó. Képzelje el, hogy Törökországban ülünk, és a török szövetség elnöke nem tud különbséget tenni a román és a magyar versenyzők között. Ez engem bántana például. Mert, mondjuk, aki Romániában született, az román? Bölöni László román?
Bölöni László egy olyan román állampolgár, aki nemzetiségét tekintve magyar, magyar az anyanyelve, az identitása, mégis román útlevéllel közlekedik a világban, és így a román válogatottal ért el sikereket. De a lehető legjobb alannyal feszegeti ezt a nemzetiségi kérdést, merthogy édesanyám hasában érkeztem Magyarországra, ha nem elég gyorsak a bürokraták, meglehet, nem Debrecenben magyarként, hanem Székelyudvarhelyen és román állampolgárként anyakönyveznek.
De ha azt mondja, hogy román állampolgár, akkor mondja azt is, hogy orosz állampolgár! Bár Szemko Dani konkrétan ukrán volt, mielőtt 2016-ban magyar lett.
Azzal sincs probléma, hogy amint egyre több korábbi vagy jelenlegi orosz állampolgár jelent meg magyarként a műkorcsolyasportban, egyre több magyar hagyta el az országot, és készül máshol?
Én nem érzékelem azt, hogy egyre több. A műkorcsolyában ugyanis teljesen elválik az, hogy ki, hol, kivel készül, majd milyen ország színeiben lép jégre. Ez általános és évtizedes nemzetközi trend. A Regőczy–Sallai kettős évekig Angliában készült. Csernoch Andris Franciaországban, Nagy Balázs Amerikában edzett, aztán hazajöttek. Másik oldalról ott van Sebestyén Júlia példája. Tizenvalahány évig edzette őt Gurgen Vardanjan, de 2004-ben mégis Száraz Andrással lett Európa-bajnok. Akkor az kinek a munkája? Ráadásul, hogyha egy-egy magyar versenyző külföldre megy, a MOKSZ akkor is próbálja segíteni, elérni, hogy jöjjön haza, hozza haza a tudását.
Mindenesetre a sportágban csak „oroszinvázióként” emlegetik a mostani jelenséget…
Sőt, nevezzük orosz imperialista letámadásnak!
Ilyen túlzásokba nem esnék, de a folyamat kétségkívül felgyorsult, amióta Vardanjan a szakági sportigazgató. Milyen a megítélése az örmény sportvezető és felesége, Jelene Ipakjan szövetségi kapitány ötéves munkájának?
Először is Gurgenék legalább 25 éve vannak Magyarországon.
Viszont csak 2018 óta ő a sportigazgató.
Gurgen szerintem a KGB ügynöke, és Putyinnal közvetlenül egyeztet a tekintetben, hogy az orosz inváziót előkészítsék. Én úgy tudom, hogy a donyecki harmadik páncélos dandár 3500 katonájával ide készül, és el akarnak indulni a junior magyar bajnokságon. Mindegyiknek a dédnagymamája kárpátaljai magyar, konkrétan egy azon munkácsi címre vannak bejegyezve.
Értem a viccet, de mégis: milyen a szakmai megítélése a két örmény sportvezető munkájának?
Az előbb mondtam el, hogy mi a trend. Az, hogy oroszok meg külföldiek vannak a magyar jégkorcsolyában, 30 éves sztori. Hogy külföldre jár a magyar versenyzők egy része felkészülni, aztán hazajönnek, megint kimennek, szintén 30 éves történet. Mire közli, hogy az „oroszinváziót” Gurgen neve fémjelzi, miközben a tények nem támasztják ezt alá.
A számok azért mást mutatnak. 2018-ig a külföldiek aránya inkább 1:5 vagy 1:10 volt, mostanra pedig megfordult, az Eb-n 5:1, a junior vb-n 4:0 volt a külföldön születettek javára.
A kulcs ott van, hogy 2018-ig páros versenyzőnk egy sem volt, ahogy nem volt ennyi kvótánk sem. Kevesebb kvótából más az arány. Való igaz, hogy talán idén volt a legtöbb, ha azokat is orosznak vesszük, akik már magyar állampolgárok, és semmi közünk ahhoz, hogy kérték a magyar állampolgárságot. De nincs engedély vagy trend vagy felkérés Gurgen esetében. Felejtsük el a táncot meg a párost, és maradjanak csak a nők, mert fiú műkorcsolyázónk olyan kevés van?
A szövetség elnökeként hogyan ítéli meg az örmény szakemberek munkáját?
Azt szoktuk csinálni, hogy minden szezon elején kitűzzük a célokat, és a szezon végén értékelünk. Zajlik a világbajnokság (az interjú még a múlt héten készült – a szerk.), ezért kifejezetten illetlenség lenne, ha az elnökség ülése előtt magam értékelném a sportigazgató munkáját. Egyébként van, amiben előreléptünk, van, amiben nem. Phjongcshangban egy kvótánk volt, Pekingben szintén egy – itt nem léptünk előre. Ha az éves nemzetközi versenyek kvótaszámát nézzük, akkor 2014 óta határozottan előreléptünk. Gurgen irányítása alatt az újonnan igazolt műkorcsolya versenyzőink száma meghétszereződött. Szóval összetettebb értékelést igényel az elmúlt öt év.
Akad itt egy másik szál is, ami megosztja a sportágat. Az SKSE vezetője, utolsó Európa-bajnokunk, Sebestyén Júlia pedagógiai módszereit immár majdnem fél tucat szülő nehezményezi, ezért gyermekbántalmazást is sejtető észrevételeikkel levélben fordultak a szövetséghez. Igaz, hogy a MOKSZ vezetése kapott ilyen leveleket?
Érkezett egy megkeresés januárban egy nagykorú versenyzőnk édesanyjától, és négy nem olyan régen. Ha ezeket elolvassa, látszik, hogy egyvalaki írta, csak rávett négy embert, hogy írják alá ők is.
A levelek tartalmaznak olyan állításokat, amelyek alapján – összhangban a szövetség etikai és gyermekvédelmi szabályzatával – a MOKSZ elnöke, ügyvezetője vagy sportigazgatója haladéktalanul ki kellett volna vizsgáltassa a leírt esetek valóságtartalmát? Ha igen, miért nem tették meg?
Van ilyen bizottságunk, a fegyelmi és etikai bizottság állandóan működik, éppen azért, hogy ezekben az ügyekben eljárjon. Egy ügyvédnő látja el az elnöki tisztséget, ingyen. Az első levél beérkezése után az elnökség tárgyalt erről, és azt kértük a szülőtől, legyen szíves alátámasztani, amit állít, hogy el tudjunk indulni. Ugyanis azokkal a teljesen verifikálatlan állításokkal, amelyeket megfogalmazott, nem tudunk mit kezdeni, jogi értelemben végképp nem. És természetesen leültünk Julival is beszélni. Hozzáteszem, a gyermekvédelemben nagyon szigorúak vagyunk. Előfordultak korábban is alátámasztott panaszok, azonnal léptünk minden esetben. Ezúttal 2019-es történetek kerültek elő.
Szilágyi Liliána esetében is évekkel korábbi esetek láttak napvilágot, az úszószövetség mégis haladéktalanul felállított egy külső gyermekvédelmi szakembert, pszichológust is megbízó testületet a vizsgálat lefolytatására.
Az első levelet küldő szülőtől azt kértük, hogy forduljon bizonyítékaival a fegyelmi bizottság elnökéhez, illetve kezdeményezzen ott eljárást. Végül felhívott bennünket azzal, hogy meggondolta magát, merthogy sok emberrel beszélgetett, Juliról vannak kifejezetten kedvező vélemények is, ezért mégsem írná meg ezt a levelet. Ezen a nyomon nem könnyű elindulni. A másik négy levél esetében ugyanúgy járunk el, elküldjük a fegyelmi bizottsághoz, leülünk Julival is, hogy gondolja végig, mert ezek szerint vannak szülők, akik szerint a módszerei kifogásolhatók. Ebben a témában én nem tudom kideríteni az igazságot. 3–4 évvel ezelőtti esetekről van szól. Szülő vagyok. Ha a gyerekemmel egy edző így bánna, másnap a szövetséghez fordulok, ez nem kérdés. Szilágyi Liliána esete annyiban más, hogy ott maga Liliána fordult a szövetséghez.
Szintén évek múltán.
Igen, és nem is akarok ebben az ügyben állást foglalni, csak őt állítása szerint az édesapja abuzálta, ebben az esetben nem várható el a szülőtől, hogy saját magát feljelentse. De itt nem ez a helyzet. Itt az a helyzet, hogy a szülők kifogásolják az edző magatartását, de csak évekkel később. Felvetődik a kérdés, hogy három évig ez nem volt fontos?
Erre a megközelítésre szokták azt mondani, hogy áldozathibáztatás.
Ez nem áldozathibáztatás, mert nem a gyereket hibáztatom. Hanem azt mondom a szülőnek: „Komolyan vesszük, kivizsgáljuk, de nem könnyíti meg a helyzetünket, hogy ez egy 3–4 évvel ezelőtti történet.” Nem az van, hogy na, gyere be kislányom, mutasd meg, itt van a csípésnyom rajtad, látta a társad is, hogy megcsípett. Talán igényel valami magyarázatot, hogy miért tekintett el eddig ettől a szülő? Vagy csak most mondta a kislány? Nem életszerű.
A szülők szerkesztőségünk birtokában lévő levelei erre is adnak magyarázatot. Azt állítják, hogy a rendszerszintű megfélemlítés miatt nem jelentették az eseteket. Mert, ha jelentik, a gyerekkel már nem úgy foglalkoznak, hozzá sem szólnak…
Ez tényszerűén azért nem állja meg a helyét, mert a szóban forgó gyerekek esetében fennáll az, hogy ennél az edzőnél és egyesületnél volt, majd átment egy másikba. Szó sem lehet hátrányról, mert a műhelyek között erős a konkurenciaharc, azaz, ha valaki átjön hozzám, akkor azt az értékén kezelem. Ezekkel a lehetőségekkel éltek a gyerekek, sőt az egyikük azt mondta, hogy óriási tehetség, ezért lelépett Olaszországba, majd Svájcba, mert az olaszok sem elég jók, most meg jön haza, és kéri a szövetséget, hogy írjuk alá azt a sportolói szerződést, amit korábban nem volt hajlandó, mert mi „rabszolgasorsba taszítjuk” a versenyzőt.
Mégis, ha csak egyetlen ilyen szülői jelzést, levelet kap a szövetség, nem az lenne a megfelelő eljárás a MOKSZ részéről, hogy minden további nélkül azonnal felállít egy bizottságot?
Nem kell felállítani, van ilyen bizottságunk.
Általában erre külön bizottságot szoktak létrehozni, külső szakértők bevonásával.
Az állandó bizottság jobb, nagyobb a tapasztalat, külsős szakértőket pedig bármikor behívhatunk.
Akkor miért nem hívják össze azonnal a saját testületüket, miért nem hallgatnak meg minden érdekelt felet, miért nem adja meg a szövetség a lehetőséget a sportág ikonjának, Sebestyén Júliának, hogy megfelelő jogi keretek védhesse meg magát?
Előkészítettük már az ülést, ennek kapcsán megkerestük az egyik lánnyal foglalkozó sportpszichológust is, hogy írja le a szakvéleményét, mert neki hivatalból is lépéseket kellene tennie, aki azt felelte: nem írja le, nem tesz hivatalból lépést. Hogy is mondjam, nem vagyunk könnyű helyzetben.
Tudtommal már tavaly nyáron volt ilyen szülői jelzés, azaz több, mint fél éves folyamatról beszélünk, ehhez képest még csak valamikor a jövőben lesz kivizsgálva a szülők panaszáradata. Nem lassú ez kicsit?
Megyünk az úton előre, de nagyon észnél kell lenni az ilyen esetekben.
Látnivaló, hiszen bő negyed éve készítik elő a meghallgatásokat.
Júlia azt mondja, hogy semmi sem igaz az egészből. Kitenni egy embert annak, hogy alaptalanul meghurcolják – ezzel óvatosan kell bánni, különösen, ha azt észleljük, hogy persze, eltelt három hónap a panasz óta, de az eset 2019-ben volt. Ez a három hónap ahhoz képest nem mondható hosszúnak. A gyermekabúzus vagy az indokolatlan edzői módszerek használata, az tilos. Fellépünk ellene, mindig is felléptünk, ezután is fel fogunk lépni. Tehát nem lerázzuk magunkról a problémát, hanem felhívjuk a dolog nehézségére a figyelmet, illetve arra, hogy alaposan kell ezt körüljárni.
Az sem figyelmeztető jel, hogy az elmúlt években számos eredményes tanítványa lépett ki az SKSE-ből, és hagyta el Sebestyént?
Pont annyian, mint bármely más egyesületnél. Ez a műkorcsolyában sajátos körforgás. Az átlag edző és a versenyző kapcsolat nem hosszabb három évnél. Az eredményesség szempontjából meg lehet nézni, hogy majdnem minden versenyző legalább három-négy műhelyben készült pályafutása alatt. Akik elmennek, valahova mennek, akik Julinál vannak, valahonnan jönnek.
A 12 éves elnöki tevékenységét hogyan ítéli meg?
Ennek a szövetségnek több sportágazata van. Soha nem látott módon eredményesek vagyunk szinkronkorcsolyában, ahol soha nem voltunk első tízben, most viszont nyolcadikok lettünk. A rövidpályás gyorskorcsolya esetében ott vagyunk a világ élmezőnyében, míg gyorskorcsolyában egyhelyben toporgunk. Megnyertük a magyar sport első téli olimpiai aranyát, aztán még egyet. Nemzetközi elismertségünket mutatja, hogy Dr. Elek György személyében magyar tagja van az ISU tanácsának. A Testnevelési Egyetemmel együttműködésben beindítottuk a korcsolya szakedzői képzést. Mondhatjuk azt egyébként, hogy ez kevés, állok elébe. Összességében rendkívül büszke vagyok arra, hogy a korcsolyaszövetség az elmúlt 12 évben a futottak még kategóriából, a magyar sportszövetségek versenyében tényezővé vált, most például bronzérmesek vagyunk. Csak a kajak-kenu és az úszás előz meg bennünket eredményességi szempontból, és olyan korábban hagyományos sikersportágakat, mint az öttusa, a vívás, a birkózás, ökölvívás, mind megelőztünk.
A Liu testvérek távozása után, azaz a következő olimpiai ciklusban is meg tudják tartani ezt a pozíciót?
A 2026-os olimpia lesz a következő fordulópont, mert addig van megválasztva az aktuális vezetőség. A célkitűzés az, hogy Milánóig kapaszkodjunk fel arra a szintre, hogy pótolni tudjuk a Liu testvéreket. Az idei az első év nélkülük, ami olimpia utáni, és mindig minden sportágban érdekes eredményeket szokott hozni. A lányok például kifejezetten jól szerepeltek. És ami igazán bíztató, hogy az EYOF-on is kifejezetten jól szerepeltünk, aranyakat hoztunk, és az ott induló versenyzőink még csak 16 évesek. Tehát az utánpótlásban, lekopogom, a lányoknál jól állunk.
Azt remélem, hogy a Milánóban megszerezhetjük a magyar sport első női téli olimpiai aranyérmét.
Úgy legyen. Arra lát esélyt, hogy ha a Liu testvérekben megfordul a vágy, ezért jelzik, hogy örömmel visszatérnének?
Nem tudom. Azt látom, hogy Kínában sem annyira könnyű az élet, mint ahogy azt elgondolták. Tavaly ősszel döntöttek Kína mellett. Adminisztratív okok miatt nem indulhattak a vb-n, mert miközben minden év július 1-jéig ki kell kérni a versenyzési jogokat annak érdekében, hogy a következő esztendőben hivatalos ISU-versenyeken, azaz világkupákon, kontinens- és világbajnokságokon indulhasson valaki, a kínai szövetség még mindig nem kérte ki a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetségtől a versenyeztetési jogukat.
Sokan ezért azt feltételezik, csak edzőpartnernek vitték őket, hogy jobbak legyenek a kínaiak. Azon túl, hogy a vb-n adminisztratív okok miatt nem indulhattak, van más jele is annak, hogy „Kínában nem könnyű az élet”?
Azt, hogy a tehetségük kiemelkedő, nem vitatja senki. De Kínában teljesen más helyzetbe kerültek. Oké, hogy Magyarországnak szereztek olimpiai aranyakat, de ott van mögöttük kétezer éhes kínai rövidpályás gyorskorcsolyázó, aki, ha kell, ott hal meg a jégen. Tehát nem könnyű a helyzetük, egészen más, mint itthon volt. Az ISU szabálya azt írja elő, hogy ha – a példa kedvéért – az olimpiát megelőző három évben kínaiként versenyez valaki, úgy az olimpián is csak kínai színekben indulhat. Azaz ha a Liu testvérek a következő évben bármilyen ISU-világkupán vagy nemzetközi versenyen elindulnak kínai színekben, akkor a 2026-os olimpián már csak kínaiként tudnak rajthoz állni. Csak abban az esetben térhetnének vissza, ha jövőre csak a kínai bajnokságban versenyeznek, vagy olyan ázsiai eseményeken, például az elképesztően erős kínai vagy koreai válogatókon lépnek jégre, amelyek nem ISU-rendezvények.
Ezek szerint még van esély. A szövetségnek mi a hozzáállása ehhez?
Nem tudok válaszolni erre a kérdésre, mert a két srác óriási tehetség volt. Most is azok. A világ legjobb korcsolyázói.
Bánhidi Ákos csapatmenedzser azt nyilatkozta lapunknak: „A Liu testvérek elvesztése életem végéig fájni fog, de távozásuk másoknak kinyit egy ajtót.”
Így van, és a fiúk szárnyalnak. A lányok Linával nem tudtak jól kijönni, az élversenyzőink közül legalább kettő abba akarta hagyni a korcsolyázást. Most pedig hozzák az érmeket . És a fiatalok még jönnek fel. Most azon törjük a fejünket, hogy a fiúkhoz mi is hoznánk két remek korcsolyázót Dél-Koreából, mert saját bőrünkön tapasztaltuk, micsoda mértékben segíti a felkészülést, hogyha a világ legjobbjaival edzhetsz együtt. És momentán van két koreai fiú, aki bármikor képes egy világbajnoki éremre, de erre sanszuk sincs, mert Koreában csak az ötödik-hatodik helyen állnak a rangsorban. Összességében nem kérdés: nem lenne egyszerű, de ha jönnének, visszafogadnánk a Liu testvéreket. Ugyan Kínában nincs kettős állampolgárság, ezért ott le kellett mondjanak a magyarról, de ők magyarok is. Ha jönnének, mondjam azt nekik, hogy oké, de akkor egy kör hátrány?
Isten ments! Feltételezem senkinek sem lenne baja az „oroszinvázióval” sem, ha egy-egy olyan szintű műkorcsolyázó érkezett volna hazánkba, aki garantáltan érmes a világbajnokságon, és így a szabály adta lehetőséggel élve azonnal még két másik, főképp magyar versenyzőt indíthatna Magyarország a következő világversenyen.
Most a párosban majdnem elértük ezt. Jövőre két párosunk indulhat a vb-n, az is a célunk, hogy egy olyan színtiszta magyar párossal tudjunk kimenni, amelyik értékelhető eredményt ér el. Ehhez próbálunk szakembereket is szerződtetni, mert párosban végképp nincs meg a tudásunk. Egyébként ilyen értelemben Gurgennek van előnye. Rajta keresztül be tudunk jutni orosz műhelyekbe, ki tudunk küldeni edzőket, hogy tanulják a szakmát, mert egyébként az a baj, hogy ki tudsz menni Amerikába, Franciaországba is tanulmányútra, de bárhova mész, orosz edzőket, orosz műhelyt találsz, ahogy az Eb indulóinak a fele orosz nevű, bármilyen nemzet színeiben is lépnek jégre.
Ezek szerint az orosz műkorcsolyázó és műkorcsolyaedző, olyan, mint a kínai asztaliteniszezők, akik szintén ellepték a világot?
Igen.
