Sport lineup

Brady új szerepkörében többet keres majd, mint NFL-játékosként 23 év alatt összesen

VALERIE MACON / AFP
VALERIE MACON / AFP

Csak 2024-ben kezdi televíziós karrierjét Tom Brady, az NFL történetének egyetlen hétszeres bajnoka, aki a múlt héten jelentette be visszavonulását.

A 45 éves irányító hétfőn a The Herd című podcastben első alkalommal adott interjút, mióta jelezte, befejezi pályafutását. A beszélgetés során elmondta, egyeztet a Fox Sports illetékeseivel és a következő egy évben megpróbál a lehető legjobban felkészülni következő munkájára.

Azt már tavaly bejelentette a csatorna, hogy Brady tíz évre szóló szerződést írt alá, melynek értelmében a Fox Sports vezető NFL-elemzője lesz.

A legendás játékos új szerepkörében 375 millió (!) dollárt kereshet majd, ez több, mint amennyit 23 idénye alatt összesen kapott az NFL-ben.

Brady 2000 és 2019 között a New England Patriots játékosa volt, csapatával hat Super Bowl-t nyert. Ehhez még egyet hozzátett a Tampa Bay Buccaneersszel, amellyel 2021 februárjában bizonyult a legjobbnak.

Az irányító egy éve, miután csapatával a főcsoport-elődöntőben a Los Angeles Ramstől kikapott, bejelentette visszavonulását, akkor azonban néhány héttel később úgy döntött, mégis folytatja pályafutását.

Brady a mostani szezonban is eljutott a rájátszásig a floridai csapattal, azonban a playoff első körében a Dallas Cowboysszal szemben búcsúzott.

A sportág történetének legsikeresebb játékosa minden jelentősebb statisztikai mutatóban – TD-passzok, győzelmek, passzolt yardok – vezeti az NFL örökrangsorát. Háromszor választották az idény és ötször a Super Bowl legértékesebb játékosának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik