Sport lineup

Tom Brady hivatalosan bejelentette, hogy visszavonul

Kevin C. Cox / Getty Images
Kevin C. Cox / Getty Images

Bejelentette visszavonulását a Tampa Bay Buccaneers hétszeres Super Bowl-győztes irányítója, Tom Brady.

Kapcsolódó
Bradyék csodát tettek, de még ez is kevés volt a győzelemhez
Szédületes meccsek voltak, a Kansas-Buffalo utolsó két percéről még sokáig fognak beszélni.

A 44 éves sportági legenda az előző idényben nyert hetedjére Super Bowlt, a mostani szezonban viszont már nincs esély a címvédésre, mivel csapata kikapott az NFC főcsoport-elődöntőjében a Los Angeles Ramstől.

„Mindig is úgy hittem, hogy ez egy olyan sport, amibe mindent bele kell adni. Ha nem vagy teljesen elkötelezett, soha nem nyerhetsz, én pedig pont ezt szeretem benne. A testi, mentális és érzelmi kihívások minden egyes nap segítettek abban, hogy kihozzam magamból a maximumot. Az elmúlt 22 évben mindig a legjobbamat akartam nyújtani, mert kiskapuk nincsenek sem az életben, sem a focipályán.

Nehéz ezt leírnom, de nem tudom már többé ezt a száz százalékot nyújtani már. Imádtam az NFL-pályafutásomat, most pedig más dolgokra fordítom az időmet és az energiámat”

– írta az irányító.

Tom Brady a 2000-es NFL-draft hatodik körében kelt el, amikor a New England Patriots foglalta le a játékjogát. A bostoni csapatnál húsz évet töltött, amely alatt hatszor nyerte meg a Super Bowlt. A Tampa Bayhez 2020 márciusában szerződött és egyből bajnoki címet ünnepelhetett. Az irányító összesen 15 alkalommal játszhatott a Pro Bowlon, többször, mint bárki más az NFL-ben.

Az NFL történetének legeredményesebb játékosaként búcsúzik Brady, övé a legtöbb touchdownpassz (624), a legtöbb győzelem (243 az alapszakaszban, 35 a rájátszásban), valamint a legtöbb passzolt yard (84 250). Tíz Super Bowlon szerepelt, hetet megnyert, és ötször őt választottak a nagydöntő legjobbjának, mind-mind rekord.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik