Élő Sport

Csodásan harcolt, mégis sporttörténelmi vereséget szenvedett a magyar kéziválogatott

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI
Utolsó mérkőzését nagyon gyengén kezdte, volt hétgólos hátrányban is a magyar férfi kézilabda-válogatott, amely a lengyel-svéd közös rendezésű világbajnokság 7. helyért lejátszott mérkőzésén szenzációs hajrával 28-28-ra mentette a rendes játékidőt, majd kétszeri hosszabbításban kapott ki – története során először – 36-35-re Egyiptomtól.

Elhibázott támadásokkal kezdett a válogatott, ezt kihasználva az észak-afrikaiak négy perc alatt 4-0-ra elléptek. A némileg javuló védekezés ellenére sem sikerült csökkenteni a különbséget, mert nem változott a támadásban elkövetett hibák száma. A szakmai stáb előbb cserékkel, majd időkéréssel próbálkozott, de a magyar együttesnek az első félidőben csupán felvillanásai akadtak, ezért a szünetben 17-11-es hátrányban volt, írta az MTI.

A meccs kétharmadánál az egyiptomiak nyolc, a magyarok viszont már 16 rontott lövésnél tartottak, ez alapjaiban határozta meg a különbséget a csapatok között. Csakhamar 3-0-s sorozatot produkált a magyar együttes, ám az ellenfél egy időkérés után szintén hárommal válaszolt, ráadásul Bóka Bendegúz térdsérülés miatt kivált a játékból.

A folytatásban is hullámzott a mérkőzés, ugyanis egy 5-1-es magyar gólsorozat következett (26-24), ám hat perccel a vége előtt úgy tűnt, eldőlt a hetedik hely kérdése, akkor ugyanis Egyiptom 28-24-es előnyben volt.

Kovács Tamás / MTI Nagy csata után szomorúság

A rendes játékidőből hátralévő percekben azonban az észak-afrikaiak nem találtak be, a rendkívül összeszedetté vált magyar válogatott viszont négyszer is, így hosszabbításra volt szükség. A magyarok a ráadás harmadik percében vezettek először az egész meccsen, ami hetven percnél is tovább tartott, az első hosszabbítás után ugyanis 31-31 volt az állás.

A második ráadás utolsó fél percében megint az egyenlítésért kellett támadnia a magyar együttesnek, de egy eladott labda miatt ezúttal már nem járt sikerrel a csapat.

Székely Márton 13 védéssel zárt, ahogyan a túloldalon Karim Hendavi is, Mohamed Ali pedig hét lövést hárított. Az egyiptomiak legeredményesebb játékosa Ali Zein volt 12 találattal.

Kézilabda-vb, a 7. helyért

Egyiptom – Magyarország 36-35 (17-11, 28-28, 31-31) – kétszeri hosszabbítás után
v.: Kurtagic, Wetterwik (svédek)

Nem adjuk fel

Megvan Ligetvári első gólja (25-21), majd Szita balszélről ismét háromra faragta a hátrányt (25-22).

Bóka megsérült

Megvan a veszprémi el-Deraa első gólja (25-19), erre Bóka válaszolt (25-20). Rossz hír, hogy a szélső a combjához kapott, lehet, számára itt a vb vége?

Gyors kijózanodás

Micsoda időkérés: előbb Sabib lőtt gólt, majd másodpercekkel később Hesham is betalált (24-19). Sőt, Bodó elveszítette a labdát, az újabb egyiptomi akció során Bánhidi ragadta torkon ellenfelét, amiért két percet kapott.

Háromra feljöttünk!

Szaad jobbról talált be (22-16), Ancsin lemásolta (22-17). Aztán egy labdaszerzést Bóka bombázott a hálóba (22-18), majd Székely védéséből indulhatott egy döcögős akció, és Bodó háromra hozta fel a csapatot.

Mínusz hatról mínusz három: Egyiptom időt kért.

Kihagyott hetes

El-Vakil a balszélről volt eredményes (21-16), az ellentámadásból Pedro harcolt ki hetest, amit Lékai a kapuba bombázott.

Egész jól tartjuk magunkat

Lékai is két percet kapott, Egyiptom meg hetest, amit Ali bedobott (20-15). Aztán belemenés az egyik, támadóhiba a másik oldalon, a nagy rohanást Ancsin használta ki végül (20-16).

Le kellett cserélni a lövőt

Ali Mohamed hatodik góljára Bodó válaszolt (19-14), majd Ahmed Mohamed esett hatalmasat, a derekát fájlalta és le kellett cserélni.

Továbbra sem megy

Ali nagy bombájával ismét hat a különbség (18-12), Lékai szépített (18-13), majd Rosta faraghatott volna a hátrányon, de Rosta a kapufát találta el.

Gól és két perc

Bodó góllal nyitott (17-12), Bánhidi egy kétperces kiállítással.

Félidő: 17-11

Az utolsó támadás az afrikaiaké volt, de csak egy időn túli szabaddobásra futotta.

Egyiptomi időkérés

Végre egy átlövésgól: Ilic szerezte (17-11). 20 másodperccel a vége előtt egyiptomi időkérés.

Hét közte

Ali bepattintotta (17-10), Rosta üres kapura kapufát lőtt.

Ritkán látni ilyet

Ilyet is ritkán látni, egyiptomi támadásnál egyiptomi játékos kapott két percet: Sebib bodicsekelte Pedrót.

Lékai első büntetője jó

Újabb egyiptomi kontra, ezt Abdelhak lőtte be (16-9), a másik oldalon viszont semmi sem jön be a lövőinknek. Rosta kiharcolt egy emberelőnyt és egy hetest, Lékai nem hibázott (16-10).

Gyors gólváltás

Első lerohanásgólunkat Pedro lőtte (14-9), el-Vakil gyorsan válaszolt (15-9).

Mínusz hatnál időkérés

Hendavi már a hatodik védését mutatta be, a másik oldalon Abdelhak harcolt ki hetest, amit Ali belőtt (14-8). Chema Rodríguez kikérte első idejét.

Könnyű gól helyett

Szita szépen beverte a kapu jobb oldalába (12-8), majd egy labdaszerzést követően Hendavi védte Hanusz ziccerét. Szaad viszont nem hibázott (13-8).

Kapusbravúrok

Szita blokkon megpattanó lövését Hendavi óriási bravúrral védte, a máik oldalon Székely sem akart lemaradni, ő egy beállós ziccert hárított.

Ismét öt közte

Szita szép betörés után kilőtte a bal felsőt (10-7), Ali szépen válaszolt (11-7), majd egy magyar labdavesztés után  Ahmed Mohamed bombázott a kapuba (12-5).

10-6

Székely bravúrját követően kettőre is feljöhettünk volna, de Lékai lerohanásból a kaput sem találta el. Bezzeg Mohamed Sebib, aki a kapunak háttal állva (!) dobott gólt (10-6).

Kapaszkodunk

Egy elrontott Ancsin-lövés után Mohszen Mahmud büntetett, Ancsin gyorsan válaszolt (9-5). Bánhidi faragott a hátrányon (9-6).

8-4

Ahmend Mohamed és Ancsin gólpárbajával 7-4, majd Sebib harcolt ki hetest, amit Ali Mohamed bepattintott (8-4).

Olvasói sztorik