Élő Sport

Csodásan harcolt, mégis sporttörténelmi vereséget szenvedett a magyar kéziválogatott

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI
Utolsó mérkőzését nagyon gyengén kezdte, volt hétgólos hátrányban is a magyar férfi kézilabda-válogatott, amely a lengyel-svéd közös rendezésű világbajnokság 7. helyért lejátszott mérkőzésén szenzációs hajrával 28-28-ra mentette a rendes játékidőt, majd kétszeri hosszabbításban kapott ki – története során először – 36-35-re Egyiptomtól.

Elhibázott támadásokkal kezdett a válogatott, ezt kihasználva az észak-afrikaiak négy perc alatt 4-0-ra elléptek. A némileg javuló védekezés ellenére sem sikerült csökkenteni a különbséget, mert nem változott a támadásban elkövetett hibák száma. A szakmai stáb előbb cserékkel, majd időkéréssel próbálkozott, de a magyar együttesnek az első félidőben csupán felvillanásai akadtak, ezért a szünetben 17-11-es hátrányban volt, írta az MTI.

A meccs kétharmadánál az egyiptomiak nyolc, a magyarok viszont már 16 rontott lövésnél tartottak, ez alapjaiban határozta meg a különbséget a csapatok között. Csakhamar 3-0-s sorozatot produkált a magyar együttes, ám az ellenfél egy időkérés után szintén hárommal válaszolt, ráadásul Bóka Bendegúz térdsérülés miatt kivált a játékból.

A folytatásban is hullámzott a mérkőzés, ugyanis egy 5-1-es magyar gólsorozat következett (26-24), ám hat perccel a vége előtt úgy tűnt, eldőlt a hetedik hely kérdése, akkor ugyanis Egyiptom 28-24-es előnyben volt.

Kovács Tamás / MTI Nagy csata után szomorúság

A rendes játékidőből hátralévő percekben azonban az észak-afrikaiak nem találtak be, a rendkívül összeszedetté vált magyar válogatott viszont négyszer is, így hosszabbításra volt szükség. A magyarok a ráadás harmadik percében vezettek először az egész meccsen, ami hetven percnél is tovább tartott, az első hosszabbítás után ugyanis 31-31 volt az állás.

A második ráadás utolsó fél percében megint az egyenlítésért kellett támadnia a magyar együttesnek, de egy eladott labda miatt ezúttal már nem járt sikerrel a csapat.

Székely Márton 13 védéssel zárt, ahogyan a túloldalon Karim Hendavi is, Mohamed Ali pedig hét lövést hárított. Az egyiptomiak legeredményesebb játékosa Ali Zein volt 12 találattal.

Kézilabda-vb, a 7. helyért

Egyiptom – Magyarország 36-35 (17-11, 28-28, 31-31) – kétszeri hosszabbítás után
v.: Kurtagic, Wetterwik (svédek)

Félelmetes csatát vesztett a magyar férfi kéziválogatott

Gyenge kezdés, a félidei hatgólos hátrány után szenzációs feltámadást mutatott be a magyar férfi kézilabda-válogatott, amely végül kétszeri hosszabbítás után 36-35-re kikapott Egyiptomtól a világbajnokság 7. helyért lejátszott mérkőzésén. A vereség sporttörténelmi: az afrikai csapat még sohasem győzte le a magyarokat.

Iksz!

Bodó ismét próbálkozott, de ezúttal védett az afrikai kapus. De sebaj, Székely védett, Llékai belőtte (35-35).

Előny ott

Bodó újabb sistergős bombával egyenlített (34-34). El-Vakil nem rontotta el szélről (35-34).

Utolsó öt perc?!

Hiába kezdtük ezt a félidőt, nem sikerült a gólszerzés. Hesham viszont nagy gólt lőtt (34-33).

Nincs döntés

Székely nagy védését követően még maradt idő egy gólra, ugyan Pedro lövését a kapus védte, a bírók adtak egy hetest. Lékai azonban most hibázott.

Fordulunk.

Fej fej mellett

Labdaszerzés után Szita került ziccerbe, de ismét védett a kapus – őrület! Sajnos Ali betalált (33-32). De nyugalom, hetest kaptunk, amit Lékai nem rontott el (33-33).

Egyiptom kezdte...

… a második kétszer öt percet. Passzívig játszotta az ellenfél, végül a faultolt Ali betalált (32-31). Bánhidi gyorsabban válaszolt (32-32).

Folytatódik a hosszabbítás

Ilic lendületből érkezve nem hibázott (30-30). Al-Vakil is (31-30), Pedro is (31-31).

Jöhet a második hosszabbítás.

Ismét egyiptomi vezetés

Lékai ziccerbe hozta Pedrót, de szélről a kapu mellé lőtt. Ali viszont meglőtte a 10. gólját (30-29).

Folytatás

Egyiptom emberelőnyben is levitte a kapusát, de nem sikerült gólt szereznie.

29-29

Lékai lövését a kapus védte, a másik oldalon Bánhidi kapott két percet. Mahmud betalált, majdnem 12 perc után szerzett gólt ismét az afrikai csapat (29-29).

Térfélcsere.

Székely-bravúr

Bodó nagy bombája a kapufán csattant, de Székely nagyot mentett Szaad szélsőziccerénél.

Vezetünk!

Bánhidi befordult, bevágta, ismét vezetünk (28-29).

Elkezdődött a hosszabbítás

Az első támadás a magyaroké, de Ilic lövését védte a kapus. Szerencsére nagyszerűen védekeztünk, így egyiptomi gól sincs.

Hosszabbítás lesz!!!

És Bodó belőtte!!!! (28-28).  Maradt egy időn túli szabaddobás, de Alinak esélye sem volt.

Jöhet a hosszabbítás!

Pokoli izgalmak

Ali fölé lőtte, maradt 24 másodperc, hogy egyenlítsünk, Chema Rodríguez is időt kért.

Időkérés

Még van 69 másodperc, Egyiptom időt kér.

Mi maradt ki?

Ismét mínusz kettő, ezúttal Ilic talált be (28-26), sőt, Szita mehetett ziccerben, de az egyiptomi tartalékkapus nagyot védett.

Jön az utolsó öt perc

El-Deraa lövését Székely védte, Sabib bevágta a kipattanót (28-24). Bodó is beverte (28-25).

A manóba!

El-Deraa hetest harcolt ki, Ali ezt sem rontotta el (27-24). De jött újabb sansz, a Bánhidivel történt szabálytalanság miatt emberelőnybe kerültünk.

Csak éppen elléptük… :(

Még lehet szoros a vége

Ligetvári két percet és hetest kapott, Ali nem rontott (26-22). Lékai szépített (26-23). Aztán el-Vakil ejtését Székely lekapta, és egy körülményes kulcstámadás miatt Chema Rodríguez időt kért.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik