Sport

A bukaresti Steaua vár a Fradi kéziseire az Európa Ligában

fradi.hu
fradi.hu

A Ferencváros a román Steaua Bucuresti, a Fejér-B.Á.L. Veszprém pedig a francia Chambéry Savoie Mont-Blanc csapatát kapta a férfi kézilabda Európa Liga-selejtező második fordulójának keddi sorsolásán.

A meccseket szeptember 27-én és október 4-én játsszák. Az első meccset mindkét magyar csapat idegenben, a visszavágót pedig hazai pályán játssza.

Az előző idényben a Chambéry és a Steaua is az ötödik helyen végzett hazája bajnokságában.

Kapcsolódó
Súlyos terhet cipel az egykori kéziklasszis US Open-negyeddöntős lánya
Ajla Tomljanovic nem Kyrgios exeként és Serena Williams visszavonultatójaként akar bekerülni a történelembe.

„A sorsolást tekintve szerencsénk volt, mert amikor minket húztak, még három nagyon erős rivális ott volt a lehetséges ellenfelek között.

Járhattunk volna sokkal rosszabbul, sokkal jobban nem, mert ebben a körben már nagyon erős a mezőny.

Úgy gondolom, hogy közel azonos képességű, talán kicsit jobb csapattal találkozunk, mint az első fordulóban” – mondta Pásztor István, az FTC vezetőedzője.

Az FTC az első körben kettős győzelemmel búcsúztatta a szintén román CS Minaur Baia Mare együttesét, a Magyar Kupa-ezüstérmes veszprémi csapat viszont csak most kapcsolódik be a küzdelmekbe. A bajnoki bronzérmes Balatonfürednek pedig nem kell selejtezőt játszania, a csoportkörben kezdi meg szereplését.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik