Sport

Világbajnoki elődöntőbe jutott a férfi párbajtőrcsapat

facebook.com
facebook.com
A Siklósi Gergely, Koch Máté, Nagy Dávid, Andrásfi Tibor összeállítású együttes  negyeddöntős győzelmével a legjobb négy közé jutott a kairói vívó-világbajnokságon.

A Kairóban zajló vívó-világbajnokság csütörtöki napján az észteket és a portugálokat is magabiztosan győzte le a férfi párbajtőrcsapat, ezzel biztosította helyét a negyeddöntőben.

A pénteki folytatásban a dél-koreaiakon keresztül vezetett az út az elődöntőbe, és bár a 12 tusos győzelem könnyű mérkőzést sejtet, korántsem volt az. Az első három párban Siklósi, Nagy és Koch is kikapott egy találattal, de aztán két magyar győzelem következett: Siklósi 5-3-ra verte Kvon Jung Dzsunt, majd Koch 5-2-re a Rio de Janeiróban – Imre Géza legyőzésével – olimpiai bajnok Park Szang Jungot.

Ezután Nagy 4-2-re alulmaradt Szon Te Dzsinnel szemben, így 21-21-ről indult a harmadik kör. Az általában az ázsiaiakra jellemző koncentrált vívást ezúttal a magyarok magasabb fokon mutatták be, Koch megint kitett magáért, 5-2-re nyert Kvon ellen, majd Siklósi 2-1-re győzte le Szont. Nagynak utolsóként négytusos előnyt kellett megőriznie, ami nem tűnt könnyű feladatnak. Park folyamatosan ment előre, de a magyar párbajtőrözőt ez nem zavarta, sorra villant fel a zöld lámpa, ami az ő pontjait jelezte. A szokásos forgatókönyv alapján lezajló záróasszót végül 17-9-re nyerte meg.

Férfi párbajtőrben 44 csapat indult és a fináléért a magyarok a franciákkal vívnak.

A férfi tőrban 33 csapat lépett pástra, és a mieinknek nem ment ilyen jól: a Dósa Dániel, Szemes Gergő, Németh András, Frűhauf Benjámin alkotta válogatottaz első mérkőzést a csehek ellen fölényesen megnyerte, a másodikon viszont simán kikapott a címvédő amerikaiaktól, így nem jutott negyeddöntőbe a magyar férfi tőrcsapat a kairói vívó-világbajnokságon. A folytatásban még három mérkőzés vár a magyar csapatra pénteken, a negyeddöntősök szombaton folytatják versenyüket.

Vívó-világbajnokság

Férfi párbajtőr:

csütörtökön vívták:
 a 32 között:
Magyarország-Észtország 35-27
a 16 között:
Magyarország-Portugália 34-20

pénteken:
negyeddöntő:
Japán-Kína 45-41
Olaszország-Ukrajna 45-39
Franciaország-Svájc 45-42
Magyarország-Koreai Köztársaság 45-33

Férfi tőr:

a 32 között:
Magyarország-Csehország 45-24
a 16 között:
Egyesült Államok-Magyarország 45-27

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik