Sport vizes vb 2022

Eltévedtek az úszók a Lupa-tavon, négy váltót is kizártak a vébén

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Sporttörténelmi tettel indult a nyíltvízi úszók versenye a budapesti vizes világbajnokságon, ugyanis a Rohács Réka, Olasz Anna, Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf összetételű magyar vegyesváltó a második helyen végzett. A versenybírák hagytak némi idegtépő percet a nagy ünneplés előtt, ugyanis hosszasan nézték vissza, ami már a közvetítésben is látszott, azaz hogy Rasovszky előbb csapott a célban lévő táblára, mint az olasz Gregorio Paltrinieri.

Nemcsak ez a várakozás volt kirívó ebben a számban, hanem az is, hogy az első kör után négy váltót is kizártak, mert úszóik eltévedtek.

Az akkor élen álló görög Dimitrosz Markosz ugyanis elnézte a fordulót és idő előtt levágta a távot, a mögötte haladók közül a spanyol Alvarez Maria de Valdes, a dél-koreai Jaehun Park és a dél-afrikai Connor Buck pedig követték őt. Hiába integettek nekik a hajóról, nem vették észre, már csak akkor, amikor a bírák egy csoportja eléjük vágott és közölte, hogy számukra akkor ennyi volt a verseny. (Mindezt videón ITT, az M4 Facebook-oldalán lehet megnézni.)

M4 Sport

Ekkor álltak aztán az élre a németek, akik végül megnyerték az aranyérmet is: Rasovszky és Paltrinieri ugyan sokáig tartotta magát Florian Wellbrockkal, de utóbbi aztán olyan hajrát vágott ki, amit képtelenség volt tartani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik