Sport vizes vb 2022

Az úszókapitány kemény nyilatkozata: Valamin változtatni kell

M4 Sport
M4 Sport

Szerdán ugyan több magyar döntős is volt a budapesti vizes világbajnokság úszószámaiban, továbbra is csak egy érme van a magyar csapatnak, igaz, az elég nagyot szólt, Milák Kristóf ugyanis a saját világrekordját túlszárnyalva nyerte meg a 200 méteres pillangóúszást.

Kapcsolódó
Milák edzője: Egy zsenit kell kezelnem, és a zsenik más úton járnak
Virth Balázs úgy érzi, hogy a fiatal klasszissal való közös munka egy folyamat, ahol neki is meg kell tanulnia, hogyan kezelje Milák Kristófot. A világcsúcs jelzi számára, hogy elkapta a fonalat.

Sós Csaba szövetségi kapitányt kérdezte az M4 a szerdai számok után, ő pedig a rá jellemző őszinteséggel kommentálta a legfrissebb eredményeket.

  • A 4×200-as női gyorsváltó ötödik helyéről például azt mondta, hogy „az időeredmény nagyon szerény volt”, nem elégedett vele, még akkor sem, hogyha egyébként egyetlen európai csapatként vett részt a döntőben Magyarország.
  • A felkészülés során sérüléssel bajlódó Kapás Boglárka 200 pillangón elért hetedik helyéről azt mondta, a sportoló sem kergetett illúziókat, de „szeretném, ha már túllendülnénk ezen az időszakon”, mert címvédőként lett holtversenyben a hetedik. „A legjobb időeredménye dobogót ért volna, tehát a világ nem ment el mellette, de neki most már utol kell érnie magát sürgősen.”
  • Németh Nándor a hatodik lett 100 gyorson még úgy is, hogy menet közben elhagyta a sapkáját. „Ebben a számban egyáltalán döntőig jutni is nagy dolog. Egyszer ki fog neki jönni úgy a lépés, hogy érmes lesz valamelyik világversenyen.”
Kapcsolódó
  • Kós Hubert is hatodik lett 200 vegyesen, annyira kihajtotta magát a végén, hogy a televíziós nyilatkozata után orvosi ellátást is kapott. A kapitány szerint Kós „helyezése dicséretes. Fejet kell hajtani, ez előrelépés. De az időeredménye nem az.” Sós Csaba azt remélte, hogy most lesz az áttörés a 19 éves úszó karrierjében. „És ha csak egy másodpercet javul… Ami ebben az életkorban egyáltalán nem túlzás, rengeteg példát tudnék hozni.”

Nagyon sok döntős helyezésünk van. De a realitás az, hogy két érmünk lesz, talán három, ne adj’ isten négy. De ennél azért ütősebbek szoktunk lenni. Valamin változtatni kell, és fogunk is

mondta az M4-nek az úszókapitány.

Egy újabb érmet minden valószínűség szerint Milák Kristóf nyer majd, legalábbis az amerikai Caeleb Dressel visszalépésével a magyar klasszis lett a 100 méteres pillangóúszás legnagyobb esélyese. Annak a számnak épp csütörtökökön rendezik az előfutamait és az elődöntőjét is.

Kapcsolódó
Komolyabb csata nélkül is Milák ölébe hullhat egy vb-arany
A 100 pillangó címvédője és olimpiai bajnoka, Caeleb Dressel visszalépett a világbajnokságtól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik