Sport vizes vb 2022

35-4-re nyerte első vb-meccsét a női pólóválogatott

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Kiütéses győzelemmel kezdte a magyar női vízilabda-válogatott a budapesti vizes világbajnokságot: Bíró Attila csapata 35-4-re verte Kolumbiát.

A dél-amerikai csapat most debütált a a világbajnokságok történetében, Thaifölddel közösen kapott szabadkártyát a szervezőktől (Oroszországot kizárták, Japán és Kína pedig visszalépett a részvételtől). A magyar csapat hamar egyértelművé tette, hogy jelentős különbséggel megnyeri a meccset, hamar ellépett ugyanis 4-1-re, bár kicsit meglepő módon végül két gólt is kapott az első negyedben (8-2).

Varga Jennifer / 24.hu

Innentől kezdve aztán nem volt megállás, a második negyedet 8-0-ra, a harmadikat 7-0-ra nyerte meg a magyar csapat. Amikor a honosított Mahieu Geraldine 28-2-re alakította az állást, minden magyar mezőnyjátékos elmondhatta magáról, hogy legalább egyszer eredményes volt. A legeredményesebb pedig a 35 gólból hatot vállaló Rybanska Natasa lett.

A meccs legjobbjának járó Benedek Tibor-díjat az ötgólos Leimeter Dóra kapta.

„Két célunk volt a találkozó előtt, az egyik a győzelem, ezt persze tudtuk, hogy sikerülni fog, a másik pedig, hogy mindenki szerezzen gólt, ez is összejött. A kolumbiaiak meglepően szervezetten játszottak, szerintem ők is elérték a céljukat, az ő szemszögükből nézve nem szenvedtek túlzó vereséget. Azt gondolom, a délelőtti kétórás edzéssel együtt, ennek így komoly sportértéke van” – mondta a találkozót követően Bíró Attila szövetségi kapitány az M4-nek.

A folytatás már nehezebb lesz, a Kanada elleni 7-7-es döntetlennel kezdő Olaszország lesz ugyanis az ellenfél.

Jutott még pár kiütés az első játéknapra:

  • Egyesült Államok – Dél-Afrika 24-2
  • Görögország – Thaiföld 28-1
  • Spanyolország – Franciaország 18-8
  • Hollandia – Argentína 29-6
  • Ausztrália – Kazahsztán 19-6.

A csoport, 1. mérkőzés

Magyarország-Kolumbia 35-4 (8-2, 8-0, 7-0, 8-2)

Magyarország: Magyari – Szilágyi 4, Vályi 1, Máté 3, Parkes 3, Keszthelyi-Nagy 4, Garda 2. Csere: Gurisatti 3, Mahieu 2, Leimeter 5, Rybanksa 6, Faragó 2, Gangl (kapus). Szövetségi kapitány: Bíró Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik