Sport vizes vb 2022

Érzelmi hullámvasút: hármas szétúszás helyett kiesett Németh Nándor a vébén

Varga Jennifer/24.hu
Varga Jennifer/24.hu
Öt magyarnak szurkolhatott a Duna Aréna közönsége vasárnap délelőtt, azonban egyiküknek sem sikerült továbbjutnia. Összefoglaló.

Háton és mellen is távol volt a továbbjutás

Első magyarként Burián Katalin ugrott medencébe a 100 méter hát előfutamában. A 200 méteres táv specialistája 1 perc és 1.26 másodperc alatt ért célba, amivel hatodik lett a futamában, összesítésben pedig 19. helyez zárt.

Tegnap láttam, mennyire telt ház van és kicsit elkezdtem izgulni, olyan régen nem úsztam nézők előtt, pláne magyar közönség előtt. A rajtom annyira mély volt, hogy már ott elment az egész. Ennyi volt most benne, de a kétszázra készültem, azzal bizakodó vagyok

mondta Burián az úszásáról.

Varga Jennifer/24.hu

Ugyanezen a távon és úszásnemben a férfiak mezőnyében is akadt magyar induló Kovács Benedek Bendegúz személyében. A világbajnoki újonc megközelítette egyéni legjobbját (54.12), de végül 54.47-es idővel zárta a futamát, amivel szintén 19. helyezettként zárt.

„Az idő nem olyan jó, kicsit jobbat szerettem volna, nagyjából 53 végét, vagy 53 elejét. Ennyi sikerült most”

értékelt Kovács.

Varga Jennifer/24.hu

Mellúszásban az egyetlen magyar induló Halmai Petra volt, aki 100 méteren a negyedik előfutamban az egyes pályán úszva 1:11.09-es idővel nyolcadik lett. Ezzel már a futam után biztossá vált, nem sikerül a legjobb 16 közé kerülnie, végül a 36. helyen zárt. A 25 éves versenyző a futam után el volt keseredve és könnyeivel küszködve egyetlen szóval jellemezte úszását.

Varga Jennifer/24.hu

Nem sikerült gyorsúszáson sem

A férfi gyors kétszázas mezőnyében Németh Nándor elképesztő módon esett ki. A magyar versenyző ötödik lett saját futamában 1:47.71-es idővel, de századra pontosan ugyanennyit úszott mellette Hadrien Salvan és Csi Hszincsie is. Németh a futama után azt mondta, nagyon nem szeretné, ha szétúszással kéne dönteni az elődöntőről, sajnos azonban erre valóban nem került sor, ugyanis az utolsó futamban mindenki gyorsabb volt a triónál. Végül mindhárman 19. helyen zártak.

Varga Jennifer/24.hu

Utolsóként Mihályvári-Farkas Viktória ugorhatott medencébe, 1500 méter gyorson az utolsó futamban Katie Ledeckyvel együtt szerepelhetett a magyar versenyző. Mihályvári-Farkas hatodik helyen haladt szinte végig, itt is ért célba és nem jutott fináléba és tizenkettedikként zárt.

„Nem tudom értékelni, nagyon rossz volt az elejétől kezdve. Nem is tudom, mi történt. Arra számítottam, hogy egy 16.10-es időre képes vagyok és fáj, hogy az elég lett volna a továbbjutáshoz. Szerintem túl sok mindenkinek szerettem volna bizonyítani, hogy büszkék legyenek rám”

– nyilatkozott a futam után Mihályvári-Farkas Viktória.

A délutáni programban Hosszú Katinkának 200 vegyesen, Szabó Szebasztiánnak pedig 50 gyorson drukkolhat majd a döntőben a magyar közönség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik