Sport

„A Veszprém a világ harmadik legjobb csapata”

DAX Images NurPhoto NurPhoto via AFP
DAX Images NurPhoto NurPhoto via AFP
A lengyel Lomza Vive Kielce kézilabdacsapatának edzője, Talant Dujshebaev az M1 aktuális csatornán elmondta: szerinte a Barcelona a világ legjobb csapata, a német THW Kiel a második, a Veszprém pedig a harmadik. Hangsúlyozta, a Kielce célja, hogy bekerüljön az első három közé.

A Bajnokok Ligája hétvégi, kölni négyes döntőjében a Kielce a Veszprémmel találkozik a szombati elődöntőben, a másik ágon a Barcelona és a THW Kiel mérkőzik egymással. Dujshebaev szerint bár a magyar csapat még egyszer sem nyerte meg a BL-t, hatalmas teljesítmény, hogy az elmúlt tíz évben hatszor is eljutott a legjobb négy közé, ezért nagyra becsüli a Veszprémet.

Kapcsolódó
Az elbukott döntő plusz motivációt ad a Veszprémnek a BL-ben
Gulyás Péter szerint a cél egyértelmű: a végső győzelem.

A Veszprém 2016-ban nagyon közel volt a végső sikerhez, mivel a Kielce elleni döntő 46. percében már 28-19-re vezetett. Ezután azonban sorozatban kilenc gólt dobtak a lengyelek, és az 57. percben egyenlítettek. Mivel a rendes játékidőben és a hosszabbításban sem született döntés, hétméteres-párbaj következett, amit a Kielce nyert meg.

Kapcsolódó
Hétméteresekkel bukta el a BL-döntőt az MVM Veszprém
Története első sikerét aratta a Kielce. Már kilenc góllal is vezetett a magyar együttes.

Dujshebaev elmondta: a hat évvel ezelőtti győzelemmel már nem foglalkoztak, részben azért, mert az akkori keretből már csak egy játékos szerepel náluk. Hozzátette, szép emlék, nagy dolog, de már történelem, és mindig a következő meccsre összpontosítanak.

Nehéz dolgunk van, mert a mostani szezonban és az előzőben is két-két alkalommal játszottunk a Veszprém ellen.

Számunkra a legideálisabb ellenfél a Kiel lett volna, mivel a németekkel az elmúlt három évben nem találkoztunk. Nagyon nehéz és szoros mérkőzést várok” – idézte az MTI.

Hozzáfűzte, kimondottan örülnek, hogy egy nagyon nehéz csoportban, nagyon nehéz ellenfelekkel játszhattak, és a négy közé jutottak, számukra utóbbi a legfontosabb.

Mint kifejtette, szeretnének meglepetést okozni a kölni szereplésükkel, azt viszont lehetetlennek nevezte, hogy a veszprémiekkel bármivel is meglepjék egymást. Meglátása szerint mind a négy csapatnak 25 százalék esélye van győzni Kölnben, a napi forma és az extra egyéni teljesítmények döntenek majd a kiélezett meccseken. Szerinte a másik ágon a Kiel meglepheti a Barcelonát, mert világklasszisok vannak mindkét oldalon, bármi megtörténhet.

Dujshebaev elárulta, nézte a Veszprém meccseit, a Pick Szeged elleni bajnoki finálé mindkét mérkőzését látta. Meglátása szerint szombati ellenfelük többféle taktikai felállásban tud jól játszani.

A döntő első meccsét a Veszprém idegenben 29-28-ra megnyerte, ám a hazai visszavágón 30-29-re kikapott, így idegenben lőtt több góllal a Szeged megvédte bajnoki címét. A Kielce edzője szerint a párharcban a kapusok teljesítménye döntött, az első meccsen a veszprémi Rodrigo Corrales, a visszavágón a szegedi Mikler Roland nyújtott remek teljesítményt.

Csapata legutóbb június 4-én játszott mérkőzést, amikor 34-27-re kikapott Szita Zoltán együttesétől, az Orlen Wisla Plocktól a Lengyel Kupa döntőjében. A tréner úgy nyilatkozott: csak a szombati elődöntő után tudja megmondani, jó volt-e, hogy többet pihenhettek, mint Magyar Kupa-címvédő riválisuk.

Elárulta, a BL négyes döntőjében játszani a legnagyobb siker, mert számára a BL a legfontosabb sorozat, utána a bajnokság, majd a hazai kupa következik a sorban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik