Sport

Két nagy visszatérővel lett teljes a Győr kerete

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

Két nagy visszatérőt jelentett be a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata.

A győri klub a honlapján kiemelte: a már korábban bejelentett Line Haugsted és Sandra Toft után két korábbi klasszisuk, a holland Yvette Broch és a szlovén Ana Gros visszatérésével kialakult a 2022-2023-as szezonra tervezett végleges keretük.

A kétszeres Bajnokok Ligája-győztes, 31 éves beálló Broch 2015 és 2018 között szerepelt már a győrieknél, akiknél 134 tétmeccsen 397 gólt szerzett.

A Győrrel háromszoros bajnok, kétszeres Magyar Kupa-győztes és kétszer hódította el a BL-serleget.

Broch 2018 után szüneteltette karrierjét, majd a 2020-2021-es szezonban a Metz együttesébe tért vissza, az elmúlt idényben pedig a román CSM Bucurestiben szerepelt.

A szintén 31 éves Gros 2012 után tér vissza Győrbe. A klasszis átlövő először mindössze 19 évesen, 2010-ben lett a győriek játékosa, két idény alatt 83 tétmérkőzésen 226 gólt szerzett, és két bajnoki elsőséget, valamint két Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett. Első győri időszakát követően a Thüringer, a Metz, a Brest Bretagne, majd a CSZKA Moszkva játékosa volt, amellyel márciusban – az ukrajnai konfliktus miatt – felbontotta szerződését. Tavasszal így már hazájában, a a Krim Ljubljanában játszott.

Görbicz Anita elnök közölte: Broch egy plusz egy évre szóló megállapodást írt alá a klubbal, Gros pedig két évre kötelezte el magát.

A kiemelt képen Broch látható a 2018-as Győr-Vardar BL-döntőn.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik