Sport

Szilágyi Liliána az apjáról: Nem kell, hogy beismerjen semmit, de a szemébe akarok nézni

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Szilágyi Liliána volt a Klubrádió Szavakon túl című műsorának vendége, a beszélgetést két részletben adják le, ebből az első vasárnap délután került adásba – a másodikat április 24-én adják.

Az ifjúsági olimpiai bajnok, Európa-bajnoki ezüstérmes úszónő tavaly év végén a közösségi médiában, valamint egy interjúban beszélt arról, hogy apja, dr. Szilágyi Zoltán éveket át szexuálisan, fizikálisan és mentálisan bántalmazta. Erről beszélt most is Kadarkai Endrének, megismételte, hogy Cseh László interjúját olvasva érezte úgy, hogy most van itt az ideje annak, hogy felszólaljon a bántalmazás ellen.

Kapcsolódó
Cseh László: Lelki terrorban éltünk, ez nem kérdés
Nagyinterjú minden idők legsikeresebb nem olimpiai bajnok úszójával, aki az első és a második hely közti különbségről, Michael Phelpszről, a vízben sírásróla , félelemről és arról is vall, ki és miért gondolja azt, hogy csak az a jó versenyző, akit sikerül testileg, lelkileg megtörni.

Az apai oldalon a nagyszülei közül csak a nagymamáját ismerte, de nem tudott róluk sokat. Édesapja anyjáról azt mondta, hogy furcsa, nem jó természetű asszony volt, félt tőle, szerinte az apja miatta lett olyan, amilyen, szerinte bántalmazták őt is. Azt is mondta, hogy a nagyanyja szexuálisan zaklatta.

Viszonylag kicsi voltam, ilyen öt-hatéves, nála aludtam. Lefürdetett, majd bevitt a szobába és hát így, elkezdett nyúlkálni, a nemi szervemben. Majd mikor mondtam, hogy ez kényelmetlen, és én ezt nem akarok, akkor azt mondta, fontos, minden lánynak fürdés után meg legyen nézve a nunija, és ezt neked apádnak kell csinálnia

– mondta Szilágyi Liliána, aki szerint mentálisan nem volt egészséges a nagymamája. Édesanyja egyszer hozzá fordult az otthoni bántalmazások után, de azt a választ kapta, biztosan adott rá okot, hogy így történt.

Elmesélt egy történetet, miszerint egy alkalommal, amikor az uszodába érkezett, akkor egy férfi felkapta és magához ölelte őt, aki aztán az apjának azt mondta, kár, hogy nem fiú. Ekkor Szilágyi Zoltán kitépte a férfi karjából a lányát, és elviharzott onnan. Szilágyi Liliána nem nevezte meg az illetőt, csak annyit mondott róla, hogy már nem él, edző volt és nagyon elismert. Az apja mesélt neki történeteket erről a férfiről, de nem érzi magát feljogosítva arra, hogy arról beszéljen.

Ez nem az én harcom. Teljesen átlátom, apám miért lett olyan, amilyen

– mondta Liliána.

Egy opera után a kékszakállú herceg várának hívják anyjával azt a házat, ahol az apja lakik Liliána húgával. Szerencsésnek tartja magát, mert felismerte, mi az a pont, amikor már életveszélyben van. Ez 2016-ban volt, amit említett a korábbi interjúiban, amikor az apja fojtogatta.

Beszélt arról is, mikor öngyilkos gondolatai voltak. Izraelbe utazott a család, nyomasztó volt a hangulat, mindenki mindenki ellen, egyik este elszökött, az anyai nagyapja, Gyarmati Dezsőtől kapott késsel lement a partra és arra gondolt, nem éri meg tovább élnie. Az életösztön azonban közbeszólt, attól a ponttól kezdve újraépítette magát.

A műsorvezető megkérdezte, hogy milyen szexuális bántalmazások érték az apja részéről. Szilágyi Liliána azt mondta, sokat egyeztetett ügyvédekkel arról, mit mondhat és mit nem, így végül saját elmondása szerint konkrétumokkal nem szolgált, kérdésekkel válaszolt.

  • „Az, hogyha mondjuk egy gyermek együtt alszik az apjával, és arra kel fel, hogy a hímvesszője megmeredve nyomódik a hátához, és nem érti, mi történik. Ez szexuális zaklatás-e?”
  • „A gyermeklánynak az első menstruációja után a bugyiját az apja elteszi, meg szagolgatja.”
  • „Milyen dobozba raknád azt, ha egy 19 éves lánynak, a bugyijában a szeméremdombját simogatná valaki?”

Mindezeket az apjával nem tudta megbeszélni. Hiába mondott sokszor ellent, fizikális bántalmazás volt a válasz, vagy pedig néznie kellett, ahogy apja az édesanyját bántja. „Többször [megvert], mint kellett volna, anyámat sűrűbben bántotta fizikálisan.”

Többször is ott akarták hagyni az apjukat, de mindig megijesztette, megfenyegette őket, így sokáig maradtak.

„Lehet” – felelte arra a kérdésre, hogy ezeket életveszélyes fenyegetésként is lehetett-e értelmezni.

Szilágyi Liliána azt is mondta, hogy sokszor a bántalmazások után az apja eltűnt otthonról. Volt olyan, hogy két-három napig haza sem ment. Mikor visszatért, akkor pedig úgy tett, mintha megbántották, provokálták volna és ő lenne az áldozat. Az úszónő szerint az apja sokszor alkalmazza, amit ügyvédként is, vagyis megpróbál szánalmat kelteni a maga irányába.

Hat éve nincs kapcsolata az apjával, volt, hogy próbált vele beszélni, de Szilágyi Zoltán „elfutott” előle. Az egyik, amit el szeretne mondani neki, hogy ne tiltsa el tőle a húgát, Gerdát. Úgy érzi, az apja meggyógyulhatott volna ez évek során, de ezt az esélyét elszúrta.

A szemébe akarok nézni. Addig nem engedem. Szemébe akarok nézni – nem kell, hogy beismerjen semmit, azt akarom, hogy lássa a szememet ő is.

Az ügyben az úszószövetség indított egy vizsgálatot, abból derült ki, hogy a bíróság egy korábbi gyermekelhelyezési perben már megállapította, hogy Szilágyi Zoltán bántalmazta a lányát. A MÚSZ végül nem kívánatos személynek nyilvánította az apát.

Kapcsolódó
Szilágyi Liliána édesapja nem kívánatos személy a MÚSZ rendezvényein
Ezt a Magyar Úszó Szövetség sajtótájékoztatón erősítette meg.

Az RTL a napokban rákérdezett a rendőrségél az ügy alakulására, azt a választ kapták, indult nyomozás, de azt már le is zárták, mert Szilágyi Liliánát ugyan háromszor is megkeresték, de nem tett vallomást. A sportolónő nem akart nyilatkozni, jogi képviselőjének helyettese pedig annyit közölt, hogy Szilágyi Liliána nem kapott három idézést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik