Sport téli olimpia 2022

„Nógrádi Bence bebizonyította, hogy értékes embere a váltónak”

Kovács Tamás/MTI
Kovács Tamás/MTI

A rövidpályás gyorskorcsolyaváltó szerdán megnyerte a B döntőt, így hatodik helyen végzett a pekingi téli olimpián.

Kapcsolódó
Liu Shaolin Sándor vagány előzésével javított a váltó a balul sikerült elődöntő után
A hatodik helyen zárt összesítésben a két Liu testvér, valamint Krueger és Nógrádi által alkotott négyes.

A magyar váltó címvédőként érkezett Pekingbe, de az elődöntőben egy balul sikerült váltás után csak a negyedik lett a futamában, ezért szerepelt a B döntőben. A rossz váltásért a tapasztalatlanabbnak számító Nógrádi Bencét okolták, akiről azonban nem mondott le a csapat és a kisdöntő megnyerése után csapattársa, Krueger John-Henry is megdicsérte

Jó lett volna ebben a számban is esélyt teremteni a címvédésre, de ez egy más olimpia volt. Az elődöntő is más volt, ez is, ez a fajta váltás, amit ma csináltunk, sokkal jobban fekszik nekünk. Bence bebizonyította, hogy értékes embere a váltónak.

Kapcsolódó

Bánhidi Ákos, a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott edző-menedzsere elárulta, hogy a szokásos váltás hozta meg a szerdai sikert. A három éremmel záró Liu Shaoang sajnálta, hogy az A döntőről lemaradt a csapat, de így sem szomorú, hiszen a három érem minden idők legjobb magyar szereplése így is. Testvére, Liu Shaoilin Sándor viszont úgy érzi, ennél jobb eredményekre volt hivatott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik