Sport téli olimpia 2022

Kósa Lajos: Ez maga a csoda, mert Kínában több millió koris van, nekünk pedig 120 igazolt versenyzőnk

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnöke szerint a versenyzők, a szakmai stáb, valamint a szövetség dolgozóinak és a kormány támogatásának közös eredménye, hogy a pekingi téli olimpián három érmet, közte egy aranyat nyertek eddig a rövidpályás gyorskorcsolyázók.

A sportvezető az M1 aktuális csatornának azt mondta, az elmúlt négy év során nem egyszer voltak különböző hullámvölgyek a felkészülésben, ennek ellenére a válogatott fantasztikus teljesítményt nyújtott a kínai olimpián.

„Ebben óriási szerepük van az edzőknek, különösen Telegdi Attilának és Bánhidi Ákosnak, akik szerintem most már a világ legjobb edzői” – jelentette ki Kósa, kiemelve, hogy az 500 méteren aranyérmes Liu Shaoang a pekingi eredményeivel a sportág legnagyobbjai közé emelkedett.

Három egyéni számban volt döntős, nyert egy aranyat és egy bronzot, plusz hozott egy negyedik helyet, és még csak 23 éves, úgyhogy vérmes reményeink vannak

– fogalmazott a MOKSZ elnöke. Kitért arra is, hogy Shaoang testvérével, Liu Shaolin Sándorral szemben „minden szempontból méltánytalan döntést” hozott a versenybíró az 1000 méteres versenyszámban, amikor a döntő futam győzteseként utólag kizárta a magyar versenyzőt.

„Két helyes döntést lehetett volna hozni, mert vagy a kínaiakat és minket is büntetnek, és akkor Liu Shaoang ma kétszeres olimpiai bajnok, vagy pedig senkit nem szankcionálnak, akkor pedig Liu Shaolin nyakába került volna az aranyérem” – mondta Kósa. Kiemelte, a MOKSZ a Magyar Olimpiai Bizottsággal (MOB) közösen azonnal sportdiplomáciai lépéseket tett az ügy kivizsgálásának érdekében, ebben pedig nagy szerepe volt Gyulay Zsoltnak, aki február 1. óta a MOB elnöke.

„Köszönet jár neki ezért, mert nem tétovázott egy pillanatig sem, hanem az első perctől kezdve igyekezett az ügyünk mellé állni és segíteni” – fogalmazott Kósa Lajos, aki úgy vélte, a pekingi olimpián bebizonyosodott, hogy Magyarország rövidpályás gyorskorcsolyában az A kategóriás nemzetek, így Kína, Kanada, a Koreai Köztársaság, Oroszország és Japán közé tartozik.

Ez maga a csoda, hiszen Kínában például több millió korcsolyázó van, ők abból tudnak meríteni, mi pedig 120 igazolt versenyzővel rendelkezünk.

Kósa elmondta, a kormány támogatása nélkül nem érhették volna el ezeket a sikereket: „a kormány beemelte a korcsolyasportot a támogatott sportágak közé, és külön finanszírozta azt a programot, amit letettünk az asztalra azzal a felkiáltással, hogy haljon meg a lovunk, de arannyal jövünk haza Pekingből”.

A MOKSZ elnöke kiemelte, előkészítik a Nemzeti Korcsolyázó Központ beruházását, melynek célja, hogy a korcsolyasportnak és a jégkorongnak legyen egy nagy budapesti centruma, valamint folyamatosan dolgoznak azon, hogy népszerűsítsék a sportágat országszerte, így vidéken is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik