Sport téli olimpia 2022

„Ez túl sok változtatás volt egy olimpiai elődöntőre”

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Verseny közben próbált meg taktikát változtatni, de egy elhibázott váltás miatt nem jutott be a döntőbe a címvédő magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott a pekingi olimpián.

Kapcsolódó
Rövidpályás gyorskorcsolya: nem csitulnak az indulatok, széttépték a kínai zászlót
Az elfogult bíráskodást kritizálták, miután két dél-koreit is kizártak 1000 méteren. Abban a számban vették el Liu Shalin Sándortól is az aranyérmet.

Ahogy a válogatott edző-menedzsere, Bánhidi Ákos elmondta, látták, hogy Nógrádi Bence lassul, ezért jelezték Krueger John-Henrynek, hogy egy kör után váltson. Ezt viszont nem sikerült végrehajtani.

Burján Csaba olimpiai- és Európa-bajnok magyar rövidpályás gyorskorcsolyázó az Eurosportnak elmondta, sokszor szoktak olyat csinálni, hogy megtörve a szokásos menetet más ütemben váltsanak.

„Ha három ember korizik két kört, ahelyett, hogy négyen másfelet, ezáltal egy valakit lehet pihentetni, legalább egy sorozatig. A szakvezetés ezen csavart még egyet, legalább három sorozatig koriztak hol Liu Shaolin Sándorral, hol nélküle. Két sorozatból vették ki, de így a többiek három sorozatig két kört koriztak, ami egy olimpián extra dolog, amire pluszban figyelni kell. Ez Nógrádi Bence helyzetét is nehezítette, hiszen nem az eddigi alapszituációra kellett figyelnie.

Ez így talán túl sok változtatás volt egy olimpiai elődöntőre

– nyilatkozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik