Sport

Kulcsár Krisztián: Köszönöm az elnökségi tagoknak, hogy egymást túllicitálva döntöttek a tiszteletdíjamról

Illyés Tibor/MTI
Illyés Tibor/MTI

Búcsúlevélben foglalta össze munkásságát Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) eddigi elnöke, akinek helyét keddtől Gyulay Zsolt veszi át.

Kapcsolódó
Gyulay Zsolt a MOB új elnöke
A 48 szavazó közül 34 választotta őt.

Az 50 éves sportvezető az olimpia.hu-n olvasható hétfői írásában mindenekelőtt köszönetet mondott azért, hogy négy és fél évig vezethette a MOB-ot, majd felelevenítette, hogy 2017-ben „egy, a korábbi években számtalan feladattal, jelentős létszámú stábbal és komoly állami forrásokkal rendelkező, de ezektől frissen megfosztott, letargiában lévő szervezetet” vett át.

Kulcsár hangsúlyozta, megválasztásakor vállalta, hogy az ajtaja mindenki előtt nyitva áll majd, és ez nem történt másképp. Emlékeztetett ígéreteire: az üzleti szemlélet és a sportos barátságosság elegyén keresztül igyekezett tartalommal megtölteni és talpra állítani a féltérdre kényszerített MOB-ot, együttműködést hirdetett, segíteni kívánta a sportágakat a nemzetközi jelenlétük erősítésében, a budapesti olimpia ügyét is kiemeltként kezelte.

Kulcsárt amiatt támadták szervezeten belülről és kívülről, mett csökkenteni akarta a taglétszámot, majd tiszteletdíját is felhozták ellene, noha szerinte egyértelművé tette: munkáját nem másodállásban akarja végezni.

Köszönöm az elnökségnek, hogy mindkét alkalommal a tagok egymást túllicitálva, egyhangúlag döntöttek a tiszteletdíjamról, amit egyértelműen a bizalmuk jelenként értékeltem. Az egyetlen adóforintot sem felemésztő juttatásaim ellenére a Magyar Olimpiai Bizottság éves mérlegei minden esztendőben stabil pénzügyi helyzetről és növekvő tartalékról tettek tanúbizonyságot

– fogalmazott az olimpiai ezüstérmes párbajtőrvívó, és kiemelte: a korábbihoz képest másfélszeresére növelték a MOB Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól származó bevételeit, s így sikeresen terelték piaci alapra a szervezet gazdálkodását.

Kapcsolódó
Az új MOB-elnök szembemegy az elmúlt négy év gyakorlatával
Kulcsár Krisztián lemondása után új elnököt választ a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése – a két jelöltet, Gyulay Zsoltot és dr. Hajdu Balázst faggattuk céljaikról.

Kulcsár Krisztián kiemelte, MOB-elnökként 1198 munkanapon 251 alkalommal vett részt az olimpiai család különböző hazai eseményein, és közben a különböző ötkarikás eseményeken zajló folyamatos jelenléten kívül 147 olyan nemzetközi találkozója volt, amelyen az olimpiai mozgalom jeles külföldi képviselőivel egyeztetett.

A sportolóként világ- és Európa-bajnok Kulcsár büszke arra, hogy elnöksége idején fogadták el a MOB „Ötkarika Frissen Festve” című tízéves szervezeti stratégiáját, valamint létrehozták a független etikai bizottságot és a sportolói bizottságot.

„Nem kisebb munka volt az új alapszabályunk megalkotása, amelynek egyhangú megszavazásával a MOB-tagság olyan modern alapra helyezte szervezeti működését, amelynek elvei nem csak a hazai jogszabályokkal, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ideális irányításra vonatkozó ajánlásaival is összhangban vannak” – írta a búcsúzó elnök, és jelezte, a MOB fenntarthatósági stratégiáját, valamint a versenysport stratégiát már az utódja véglegesíti majd.

Végül de nem utolsósorban, rendkívül büszke vagyok a phjongcshangi és tokiói sikereinkre, amelyek az elmúlt évtizedekben lefelé konyuló eredménygörbénket újra növekedési irányba állították

– fogalmazott Kulcsár, és jelezte, búcsúzik, de nem távolodik el az olimpiai mozgalomtól.

„Utódomnak, Gyulay Zsoltnak nagyon sok sikert és kitartást kívánok, illetve azt, hogy lelje legalább annyi örömét az olimpiai család vezetésében, mint én” – zárta levelét Kulcsár Krisztián, aki a december 30-i közgyűlésen a maga által kezdeményezett bizalmi szavazásban nem kapta meg a támogatói többséget, ezután január 31-i hatállyal lemondott.

A szombaton elnöknek választott Gyulay Zsolt mandátuma a 2024. évi tisztújító közgyűlésig tart.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik