Arról a dán Tv2 már szerda este beszámolt, hogy bár elvileg minden csoportellenfelet ugyanabban a debreceni szállodában, a Hotel Lyciumban szállásoltak volna el, a montenegróiakat végül mégsem ott, hanem a várostól 30 km-re fogadták.
A hírek szerint azért, mert a csapatot annyira sújtotta a koronavírus-fertőzés, hogy a játékosoknak biztonsági okokból egyedül kell maradniuk a szobákban, erre pedig a kijelölt szálláshelyen nem volt lehetőség.
Az EHF tájékoztatása szerint a döntést közvetlenül Montenegró Magyarországra indulása előtt hozták meg. A montenegrói Vijesti megerősítette, hogy a megérkező válogatottnál elvégzett friss teszt újabb három fertőzöttet jelzett.
Csütörtök reggel aztán a szövetség közösségi oldalán Vasko Sevaljevic csapatkapitány is kifakadt, és azt mondta, szégyenletes a szervezés.
„A montenegrói kézilabda-válogatott kapitányaként tájékoztatni szeretnék mindenkit a jelenlegi helyzetről, amelyben vagyunk. Arról, hogyan készültünk, milyen problémákba ütköztünk, hogy eljussunk Magyarországra, és a legtragikusabb – hogyan fogadtak minket. Igyekszem minél rövidebb lenni.
Nem szeretek ilyet csinálni, de szükségét érzem a srácok miatt, akik holnap kimennek a pályára játszani a világ egyik legjobb csapata ellen és azokért is, akik szeretnek minket, szurkolnak nekünk, és akik velünk voltak ennyi éven át.
12 évem alatt a válogatottban sok mindenen mentem keresztül, de ilyesmit nem kívánnék egyetlen sportolónak sem.
Még az új év előtt összejöttünk és megcsináltuk az előkészületek első részét. Két felkészülési mérkőzést játszottunk Kuvaittal, rengeteg új játékos kapott meghívást, hogy lássuk, kire számíthatunk.
Január másodikán újra találkoztunk, kipihenten, és ami a legfontosabb, készen arra, hogy a lehető legjobban felkészüljünk. És akkor kezdődött a baj. Az országunkban olyan a koronavírus-helyzet, hogy egyszerűen lehetetlen volt elkerülni a fertőzést. Elszigetelődtünk, amennyit csak tudtunk, de a vírus köztünk volt.
A mai napig egyetlen igazi kézilabdaedzést tartottunk, gyakorlatilag minden nap új pozitív esetekre derült fény. Bizonytalanságban élünk, hogy egyáltalán elindulhatunk-e azon az Európa-bajnokságon, amiért küzdöttünk, sérültünk, bosszankodtunk, szenvedtünk.
Kora reggel elindultunk Belgrádba, ahonnan busszal mentünk tovább Debrecenbe. Az érkezésünk előtt egy órával kapjuk az infót, hogy mind a négy csapat közül csak nekünk kell egy másik szállodába menni, Debrecentől félórányira. A hotel teljesen felkészületlen volt az érkezésünkre. Arra, hogy miért vagyunk másik szállodában, és miért csak mi, senki nem ad konkrét választ.
Az Eb megnyitója előtti napon újabb három pozitív eset történt, köztük én is. Voltam pozitív, a fertőzéssel szerencsére nem jelentkeztek súlyosabb tünetek. Két negatív teszt és orvosi vizsgálat után jogosulttá váltam arra, hogy a csapattal utazhassak. Viszont az új helyszínen ismét pozitív lett a mintám, azt pedig nem engedik, hogy újra elvégezzem a tesztet.
Karanténba helyeztek, a szobám előtt őr vigyáz, nehogy véletlenül kimenjek.
A szervezőket egyáltalán nem érdekeljük, nem veszik a fáradságot, hogy megadják nekünk a válaszokat, mert lehet, hogy nincs nekik! Teljesen felkészületlenek. Egy Európa-bajnokságon vagyunk, ahol mindennek tökéletesen kellene működnie, ahol csak a kézilabdára és a meccsre való felkészülésre kellene gondolni. Próbálok nyugodt és pozitív maradni, de….
Soha nem helyeztem magam a csapat elé, mert ez egy válogatott. Csak segíteni akarok a fiúknak a pályán és azon kívül, de nem engedik. Fel vagyok háborodva, mert szégyenletes a szervezés és a bánásmód.
Nem alibit keresek egy esetleges vereséghez, hanem jelezni szeretném, hogy akik szeretik a válogatottat és a mi Montenegrónkat, úgy tekintsenek a fiainkra, mint igazi harcosokra és hazafiakra, akik szeretik a hazájukat és harcolnak annak színeiért.
Bármi is legyen az eredmény Dánia, Észak-Macedónia vagy Szlovénia ellen – számomra ők a legjobbak. És biztos vagyok benne, hogy ezen a ponton mindent megtesznek, hogy büszkék lehessetek arra, hogy igazi montenegróiak!”
