Sport

Az olimpia egyik legcsalódottabb magyarja vb-döntőbe jutott

Magyar Birkózó Szövetség / Facebook
Magyar Birkózó Szövetség / Facebook

Az olimpiai ötödik Szőke Alex komoly hátrányból felállva megnyerte elődöntőjét, ezzel bejutott a kötöttfogásúak 97 kilogrammos kategóriájának szombati döntőjébe az oslói birkózó-világbajnokságon.

Az ESMTK 21 éves vb-újonca délelőtt nagyszerű teljesítménnyel menetelt a legjobb négyig: előbb az ukrán Jevhenyi Szavetát 6-1-re, majd a német Peter Öhlert 4-1-re verte. Az elődöntőben az amerikai Tracy Gangelo Hancock várt rá, aki ellen óriási akaraterőre és kiváló állóképességre is szüksége volt a sikerhez.

Az MTI tudósítása szerint a mérkőzés eleje hozta a szokásos kötöttfogású forgatókönyvet, a felek másfél percig állásból eredménytelenül küzdöttek, majd jött az intés, mellyel ezúttal a magyar birkózót sújtották (0-1). A 24 éves rivális leküldette Szőkét, aki egy ideig jól védekezett, de aztán az amerikai jól összefogta és nagy lendülettel meg tudta őt pörgetni (0-3).

A hárompontos hátrány nem tűnt behozhatatlannak, a második szakasz első percének végén meg is intették a riválist (1-3), a parterhelyzetben azonban elmaradt az Oslóban már megszokott Szőke-féle emelés, Hancock ugyanis fel tudott állni. Hiába rántotta vissza őt a szőnyegre a magyar, pont nem járt érte, sőt, Módos Péter szövetségi kapitány challenge-ét is elutasították, így 4-1-re nőtt a különbség.

Ekkor még másfél perc volt hátra, Szőke Alex pedig óriási erővel ment előre. Hancock láthatóan fáradt, riválisa ezt egy energikus kivitellel büntette (2-4), majd a látványosan passzív amerikait újra megintették, amiért pont már nem járt – a szabályok szerint csak az első két intés ér egy-egy pontot –, de Hancocknak le kellett mennie, Szőke Alex pedig meg tudta őt pörgetni (4-4). A döntetlen a később szerzett pontok miatt már az ESMTK versenyzőjének kedvezett, aki az utolsó közel egy percben ellenfele minden kísérletét hárította,

majd boldogan rogyott a földre diadalának tudatában.

Szőke Alex az egyik legcsalódottabb magyar sportoló volt a Tokiói olimpián, nagyszerű birkózással jutott ugyanis éremesélyig, de a bronzmeccsen meglepően sima vereséget szenvedett. Most viszont élete első felnőtt vb-jén a tokiói olimpián bronzérmes iráni Mohammadhadi Abdollah Saravival csap majd össze szombaton este az aranyéremért.

Az esti programban Lévai Tamás és Szabó László is az ötödik helyen végzett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik