Sport

Szőnyi Ferencet elütötte, majd cserbenhagyta egy autós

https://www.facebook.com/SzonyiFerencVersenynaplo
https://www.facebook.com/SzonyiFerencVersenynaplo
A Racemachine néven ismert sportolót a mexikói Leonban, verseny közben sodorták el. Zúzódásokat szenvedett, nemrég műtött jobb térde ütést kapott, de a versenyt nem adta fel.

A tavalyihoz hasonlóan a 2021-es évben is kevés nagyszabású ultratriatlon-verseny került megrendezésre a koronavírus miatt. Szeptember közepén Mexikóban azonban egy ötszörös ironmant csak összehoztak – erre nevezett be Szőnyi Ferenc.

Kapcsolódó
„Feri, meghaltál! Dehogy, hiszen még élek!”
Szőnyi Ferenc az egyetlen ember a világon, aki kétszer is teljesítette a Double Deca Classicot. 76 kilométert úszott, 3600-at kerékpározott és 844 kilométert futott. Egyhuzamban. Speciális élménybeszámoló az egyik legprofibb amatőr sportolótól.

Az 57 éves triatlon legendáról 2019 őszén írtunk hosszabban, azt követően, hogy a világon először második alkalommal is teljesítette az eszelős Double Deca Classicot, azaz a hússzoros ironmant. A szintén Mexikóban zajló métán 76 kilométert úszott, 3600-at kerékpározott és 844 kilométert futott és akkor második helyen ért célba.

A szombattól, Manuel Dobladóban ugyan „csak” 19 km úszás, 900 km kerékpározás és kicsit több, mint 210 km futás várt a Racemachine néven ismert sportolóra, de valljuk be, egyhuzamban ez is emberfeletti. Különösen nehezített feltételek mellett. Ugyanis Szőnyi közösségi oldala arról adott hírt, hogy

helyi idő szerint vasárnap öt órakor, a kerékpározása közben, nagyjából 570 kilométer megtétele után a verseny lezárt körpályáján elütötték, cserbenhagyásos baleset érte.  

„Elütötte egy autó, és továbbhajtott. Szerencsére pont arra járt egy másik, aki látta az ütközést és mentőt hívott. Kisebb zúzódásokkal megúszta, de a jobb műtött térde nagy ütést kapott” – számolt be az őt mindenhova elkísérő, segítő párja, Menyhárt Szilvia.

Hozzátette: „Feri úgy döntött, hogy versenyt nem adunk fel! Vissza állt a pályára, annak ellenére hogy fájdalmai vannak. A sokkról nembeszélve ami érte.Hátra van még 330 km bicó. A futás nagy kérdés még. Ha tudja, mindenképp befejezi a versenyt.”

Nemrég egy másik ultrasportolót, a többszörös Spartathlon-győztes Lubics Szilviát ütötte el egy autó a PreVital Szőlőskör 50 kilométeres verseny 35. kilométerében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik