Sport

Lubics Szilviát verseny közben ütötte el az autó

A veol.hu vette észre az egyik, ha nem a legismertebb magyar ultrafutó szombati Facebook-bejegyzését, ahol arról számolt be, hogy a PreVital Szőlőskör 50 kilométeres verseny 35. kilométerében, Balatonakali után egyszer csak a „semmiből” egy nagy ütést érzett hátulról a csípőjén, a következő pillanatban pedig a levegőbe repült, majd az aszfaltra érkezett és beverte a fejét.

Kapcsolódó
„Levághatja a karomat, ha előtte végigcsinálhatom a csapattal a döntőt”
Sipos Péternek már a zsebében lapult a korosztályos válogatottba szóló meghívó, amikor egy esés után szarkómát diagnosztizáltak az orvosok a könyökében. A félkarú kosáredző története kitartásról, sportszeretetről, szenvedésről és szenvedélyről.

Az autó, amely Lubics Szilviát elütötte, még az előtte futó férfi versenyzőt is elsodorta, a karjának csapta a visszapillantó tükrét.

Hirtelen nem tudtam megmozdulni sem, el kellett telnie pár másodpercnek, mire felfogtam, mi történt

– emlékezett vissza a többszörös Spartathlon-győztes utlrafutónő.

A sportolónő leírása szerint már a veszprémi kórház felé száguldó mentőben tört rá a sokk, ekkor elsírta magát. Szerencsére néhány zúzódással és kisebb fejsérüléssel megúszta a balesetet.

A futónő azt is leírta, a szabályoknak megfelelően az út jobb oldalán futottak egymás mögött. Zenét nem hallgattott, a baleset egy jól belátható egyenes szakaszon történt. Az úton több tábla is jelezte a versenyt, és fokozott figyelmet kért az autósoktól.

Frissítés:

A versenyigazgató, Baranyai Máté vasárnap egy, a közösségi oldalon közzétett közleményben reagált. Azt írta:

– Egy bejelentett, futóverseny volt.
– Kerékpáros kísérőkkel.
– Kitáblázva.
– Rendőri felvezetéssel.
– Polgárőr záróautóval.
– Egészségügyi biztosítással.
– Mentőautóval.
– Útvonalengedéllyel.
– Önkormányzati engedélyekkel.
– ÁNTSZ engedéllyel.
– Polgárőrök által zárt útkereszteződésekkel.
– Párhuzamos futóforgalommal. /ezért volt jobbra tartás, ezt a helyszínen a rendőrökkel egyeztettük, amikor észleltük a szokásosnál jóval nagyobb gépjárműforgalmat/
– Egy teljesen egyenes szakaszon történt a sajnálatos eset.
– Én versenyigazgatóként mindenért vállalom a felelősséget! Természetesen azért is, hogy az 50 mérföldes versenyt 50 km-nél leállítottam!
– A hölgy, aki elsodorta a két futót – gondolom ugyanezt teszi – és kivizsgálásra kerül az ügy.
Addig pedig nagyon nehéz bármit hozzáfüzni, csupán annyit:
Teljes felépülést kívánok mindkét futónak magam és a pályán dolgozó 67 kollégám, illetve a rendőrök, polgárőrök nevében!

Kiemelt képen Lubics Szilvia a 2017-es kaliforniai Death Valley ultramaratonon fut. Fotó EZRA SHAW / GETTY IMAGES NORTH AMERICA)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik