Sport sport

Két napig nem volt észnél a magyar ultratriatlonista

Végig nagyfokú tudatosság jellemezte Szőnyi Ferencet októberben a mexikóvárosi Leónban megrendezett Decaultratri World Cupon, véleménye szerint ennek köszönheti, hogy a világon elsőként sikerült másodszorra teljesítenie a húszszoros Ironman ultratriatlon távját.

„Nagyon ép ésszel és nagyfokú koncentrációval tudtam minden egyes kört teljesíteni, akár kerékpáron, akár futva, és nem fordult elő velem, hogy túl sokat aludtam volna” – árulta el a Racemachine-nek (Versenygépnek) is nevezett komáromi sportoló a BioTechUSA által szervezett csütörtök esti élménybeszámolón.

Szőnyi Ferenc mindössze három nappal ezelőtt érkezett vissza Magyarországra Mexikóból, ahol a második helyen ért célba. A sportember elmondta: januártól készült a megmérettetésre, de végül szokásához híven csak egy hónappal a verseny előtt, szeptemberben döntötte el, hogy rajthoz áll.

Eredeti célja az volt, hogy a 76 km úszásból, 3600 km kerékpározásból és 844 km futásból álló viadalon megdöntse a litván Vidmantas Urbonas 1998-ban felállított 437 óra 21 perc 40 másodperces világcsúcsát. Ez végül nem sikerült neki, de nagyon büszke arra, hogy a világon ő az egyedüli, akinek ezen a különleges, emberpróbáló versenyen kétszer is sikerült célba érnie.

Felidézte, hogy úszás közben olyan vírusos fertőzést kapott, aminek következtében a szavaival élve két napig nem volt észnél. Az emésztőrendszere összeomlott, így még az is felvetődött, hogy fel kell adnia a versenyt, de annak ellenére folytatta, hogy ekkor az utolsó előtti helyen állt, és napokig mindössze vízen és krumplipürén élt. Fokozatosan jött fel, de végül francia vetélytársa mögött ezúttal be kellett érnie a második hellyel.

„Nagyon nagy közös öröm volt, amikor a francia célba ért. Én voltam az első, aki megszorította a kezét. Nem mindig vagyunk a legjobbak. Embernek és hősnek maradni másodikként is lehet, a teljesítmény már önmagában is nagy produktum” – fogalmazta meg a verseny végi érzéseit Szőnyi Ferenc, aki úgy érzi, hogy csodálatos 12 éves pályafutását 95 százalékban genetikai adottságainak – jó állóképességének és jó emésztőrendszerének -, valamint nagyon pozitív hozzáállásának köszönheti.

Kérdésre válaszolva elárulta, hogy az edzésprogramja hetente ötször napi egy óra úszásból, továbbá heti 70-80 km futásból, és heti 200-250 km kerékpározásból áll, utóbbit általában három részletben teljesíti. A jövőbeli terveiről azt mondta, rövid távon a maratoni táv három órán belüli lefutása, illetve a jövőre az Amerikai Egyesült Államokban sorra kerülő különleges, Trans Am Tri elnevezésű ultratriatlon versenyen való indulás foglalkoztatja.

Kiemelt fotó: Facebook

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.