Sport

Raducanu nyerte a tinik csatáját a US Open női döntőjében

A 18 éves brit Emma Raducanu nyerte az amerikai nyílt teniszbajonkság női egyes döntőjét szombat este New York-ban, sima két szettben (6-4, 6-3)  győzve a 19 éves kanadai Leylah Fernandez ellen.

A két tehetség egyaránt nem kiemeltként menetelt a fináléig. A selejtezőből indult, világranglista-150. Raducanu az Open-éra kezdete óta az első női játékos, aki selejtezőből kezdve a fináléig menetelt, és közben még csak szettet sem vesztett.

A rangsorban 73. Fernandez lényegesen nehezebb összecsapáson küzdötte be magát a szombati döntőbe. A kanadai teniszező a második kiemelt Arina Szabalenkával mérkőzött és három játszmába, közel két és fél óra játék végén sikerült nyernie. Az ecuadori-Fülöp-szigeteki származású tehetség korábban a New Yorkban bajnok Oszaka Naomit és Angelique Kerbert is kiejtette.

A finálét a szeptember 11-i terrortámadások – amikor még egyik döntős sem élt – 20. évfordulóján tartott megemlékezés vezette fel. Mindkét teniszező a tőle megszokott, szélvészgyors alapvonaljátékkal kezdett, majd a balkezes Fernandez egy tízperces gém végén elbukta az adogatását. Csakhamar viszont riválisa is így tett, küzdelmes labdamenetek következtek, mígnem a következő Raducanu-brék egy óra elteltével már a szettelőnyt jelentette.

A folytatásban az eddigi hat GS-versenyén legfeljebb a harmadik fordulóig jutott Fernandez harcolt ki rövid életű brékelőnyt, majd román-kínai származású ellenfele fordított, és 5:2-re meglépett. A kanadai adogatóként két meccslabdát hárított, majd Raducanu szervált a mérkőzésért, de közben egy esésnél lehorzsolta a térdét, és néhány perces ápolásra volt szüksége. Ez azonban nem zavarta meg, hozta az adogatását, így ő ünnepelhetett az 1 óra 51 perces döntő végén.

Raducanu szettveszteség nélkül nyerte meg a US Opent – erre legutóbb Serena Williams volt képes 2014-ben –, és pályafutása első trófeája mellé 2,5 millió dollárt (762 millió forint) kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik