Sport

„Küzdj az álmaidért!” – már elődöntős a US Open nagy felfedezettje

Elsa / Getty Images / AFP
Elsa / Getty Images / AFP

A kanadai Felix Auger-Aliassime és Leylah Fernandez is bejutott az elődöntőbe kedden a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokságon, írta az MTI.

Kapcsolódó
A hálón is átesett a US Openen megsérült német teniszező
Hat győztes mérkőzés után az olasz Matteo Berrettini állította meg Oscar Ottét.

A férfiaknál a 12. kiemelt Auger-Aliassime csak másfél szettet töltött a pályán, ekkor ugyanis a 18 éves Carlos Alcaraz combsérülés miatt feladta a mérkőzést. A spanyol tinédzser – aki 1963 óta a legfiatalabb férfi negyeddöntős volt a US Openen – előzőleg két ötszettes győzelmet aratott.

A 21 éves kanadai élete első Grand Slam-elődöntőjére készülhet, ahol a második kiemelt orosz Danyiil Medvegyev vár rá.

A nőknél hétfő óta a 19 éves Fernandez óriási csatában búcsúztatta az ötödikként rangsorolt Jelina Szvitolinát. Az ecuadori-Fülöp-szigeteki származású tehetség korábban a New Yorkban bajnok Oszaka Naomit és Angelique Kerbert is legyűrte. Fernandez az orosz Marija Sarapova 2005-ös menetelése óta a legfiatalabb női elődöntős New Yorkban.

Ez a mérkőzés határozottan az egyik legnehezebb volt, nemcsak a tenisz szempontjából, hanem mentálisan és érzelmileg is

– mondta Fernandez a mérkőzés után. Elárulta, édesapja nem lehet vele, de minden nap beszélnek telefonon, és a negyeddöntő előtt azt mondta lányának: „Küzdj az álmaidért!”

A négy között a második kiemelt Arina Szabalenka lesz az ellenfele, a fehérorosz teniszező 1 óra 26 perces meccsen verte a Roland Garros-címvédő Barbora Krejcikovát. A cseh játékos volt a női negyeddöntős mezőny egyetlen GS-bajnoka.

US Open, negyeddöntő

Férfiak:
Auger-Aliassime (kanadai, 12.) – Alcaraz (spanyol) 6:3, 3:1-nél Alcaraz feladta
Medvegyev (orosz, 2.) – Van de Zandschulp (holland) 6:3, 6:0, 4:6, 7:5

 

Nők:
Szabalenka (fehérorosz, 2.) – Krejcikova (cseh, 8.) 6:1, 6:4
Fernandez (kanadai) – Szvitolina (ukrán, 5.) 6:3, 3:6, 7:6 (7-5)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik