Sport

Oszakát és Cicipaszt is egy 18 éves teniszező ejtette ki a US Openről

Elsa/Getty Images
Elsa/Getty Images

A férfiaknál és a nőknél is búcsúzott a harmadik kiemelt a US Open harmadik fordulójában.

A férfiaknál Sztefanosz Cicipaszt pénteken a 18 éves spanyol Carlos Alcaraz győzte le ötjátszmás, 4 óra 11 perces mérkőzésen. A Roland Garros idei döntőse 1-1 után a harmadik szettben 5:2-re vezetett és három játszmalabdája is volt, ellenfele azonban fordítani, majd a rövidítésben nyerni tudott. A negyedik szettben Cicipasz 6:0-ra győzött, de a döntő játszmában egyikük sem tudott brékelni, a rövidítésben pedig 1-1 után végig a világranglistán 55. helyezett Alcaraz vezetett.

Versenyben lehet a Grand Slam-címekért, a játéka megvan hozzá. Még soha nem láttam, hogy valaki ilyen erősen ütné meg a labdát

– méltatta ellenfelét Cicipasz, aki elismerte, hogy a végén már nem ment neki a játék.

Alcaraz először győzött le olyan játékost, aki az első tíz között van a világranglistán, illetve az ATP számítógépes ranglistájának 1973-as bevezetése óta ő a legfiatalabb a férfiak mezőnyében, aki olyan ellenfelet búcsúztatott egy Grand Slam-tornán, akit az első három között jegyeznek.

A nőknél a tavalyi és a 2018-as US Open győztesét, Oszaka Naomit szintén egy 18 éves teniszező győzte le a világranglistán 73. helyezett kanadai Leylah Annie Fernandez személyében. Az első játszma még a címvédőé volt, a másodikban viszont meccslabdát rontott és Fernandez kiegyenlítette, a döntő szettben pedig egy korai brékkel nyerni tudott.

Oszaka a meccs folyamán többször is dobálta az ütőjét, de olyan is volt, hogy a lelátóra ütötte a labdát mérgében. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elárulta, azon gondolkozik, hogy újabb szünetet tart a pályafutásában.

Úgy érzem, mostanában, amikor nyerek, nem érzem magamat boldognak, inkább megkönnyebbültnek. És amikor veszítek, nagyon szomorú vagyok. Nem hiszem, hogy ez normális.

– mondta Oszaka, aki egyelőre nem tudja, mikor játszik majd újra teniszmeccset.

Fernandez következő ellenfele a háromszoros Grand Slam-bajnok német Angelique Kerber lesz, Alcaraz pedig a szintén német Peter Gojowczykkal találkozik a nyolcaddöntőben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik