facebook.com/laszlo.v.pinter
Sport sport

Megszólalt a Sidi-Péni ügy harmadik szereplője, aki Sidivel együtt bukott

A „legocsmányabb" jelzővel illetett sportlövőbotránynak van egy harmadik szereplője: egy 68 éves, nyugdíjas edző. Pintér László Sidi Péter oldalán testközelből élte át a két versenyző konfliktusát, amely végül pattanásig feszült. Ennek ellenére még a szövetség hétfői sajtótájékoztatóján sem említette senki a nevét, sem azt, mi lesz vele ezután.

Hétfőn 13 órától tartott sajtóbeszélgetést a Magyar Sportlövők Szövetsége, ezen Nagy György elnök

  • előbb szóban áttekintést adott a „legmocskosabb magyar sportügy márciusi, újdelhi világkupa idején és után történt eseményeiről (azt állítják, valaki doppingszert csempészhetett az olimpiára készülő Péni István D-vitaminjába),
  • bemutatta azt a videót, amelyen az látható, hogy Péni István és edző édesapja március 18-án elhagyja az indiai szállodai szobáját és elindul edzésre, majd pár perccel később Sidi Péter végigsétál ugyanazon a folyosón, benyit versenyzőtársa szobájába és 45 percet eltölt bent, majd kilép onnan és újra végigsétál a folyosón.
  • Felhívta a figyelmet a Sidi Péter írásos vallomásában – amelyben azt állítja, hogy Péni hívta be őt a szobájába, hogy rendezzék végre a konfliktusukat, várta, de versenyzőtársa csak nem jött, ezalatt 45 percen keresztül nyomkodta a telefonját – szereplő ellentmondásra, miszerint Sidi egyik mondatában azt állította, hogy március 18-án Péni adta neki oda a szállodai kulcsot, ellenben nem sokkal előtte azt írta, csupán március 24-én beszélt versenyzőtársával.
  • Az elnök elmesélte azt is, hogy miután Indiában Péni doppingmintájában furoszemidet mutattak ki (nagyhatású vízhajtó), nyomozni kezdtek, hogyan kerülhetett a vizeletébe olyan szer, amely nemhogy segíti a teljesítményében, hanem kifejezetten hátráltatja a sportlövőt. Az elnök javaslatára Péni táplálékkiegészítőit, vitaminjait bevitték a Testnevelési Egyetem laboratóriumába, ahol egy gyári D-vitamonis dobozban egyértelműen manipulált kapszulákat találtak, amelyek sárga oldalán fehér kicsapódások keletkeztek, és ahelyett, hogy egyformák lettek volna, darabonként 554-629 mg között változott a súlyuk. A kelleténél nehezebb kapszulákban egyenként 5-13 mg furoszemidet találtak, amely vízhajtóként hányingert, hasmenést, vizelési ingert okoz.

Az elnök végezetül felolvasta a verdiktet, amely az elsőfokú egy éves eltiltást két évre súlyosbítja. A két év egyben azt is jelenti, hogy

mivel a 2024-es olimpia kvalifikációs időszaka 2023 nyaráig nagyrészt befejeződik, Sidi nem csak az idei, tokiói játékokat bukja, hanem a soron következő párizsi olimpiára sincs esélye kijutni.

Kapcsolódó
Súlyosbította Sidi eltiltását a sportlövőszövetség
Az elnök javasolta, hogy duplázzák meg az eltiltását.

Van-e bizonyíték?

A 24.hu feltette a kérdést: nem túl bátor, szigorú, leginkább korai-e a két éves eltiltás? Hiszen arra (egyelőre) nincs bizonyíték, hogy Sidi követte el a szabotázst, az ügyben a rendőrség nyomozást indított, így annak lezárásáig a lövőt megilleti az ártatlanság vélelme. Nem lett volna helyesebb, végső soron jogszerűbb csak felfüggeszteni Sidi versenyzési jogát a hivatalos vizsgálat lezárásáig, amellyel pont azt az eredményt éri el az MSSZ, mint az eltiltással?

Nagy György így reagált:

A szövetség valóban nem tudja azt bizonyítani, hogy mit csinált Sidi Péter Péni István szobájában. Csak azt tudjuk, hogy engedély nélkül bent járt, és 45 percet eltöltött ott. A szövetség nem is állítja azt, hogy ő keverte a vízhajtót versenyzőtársa vitaminjába. Az MSSZ azt állítja, hogy az engedély nélküli belépés súlyos sportszerűtlenség. Ezzel az indoklással döntött úgy az elnökség, hogy másodfokon egy évről kettőre emeli Sidi Péter eltiltását.

Sportkörökben köztudomású, hogy a két versenyző közötti feszültség évek óta fennál, ezért feltettük a másik obligát kérdést is: nem lehet, hogy azért durvult el ennyire a helyzet, mert a szövetség nem avatkozott közbe időben?

Elfogadom a kritikát, elkéstünk vele. Már 2000-ben meg kellett volna tenni azt, amit most

– felelte az elnök célozva ezzel arra, hogy Sidivel már korábban (nem Péni-ügyben, hiszen a sportoló akkor három éves volt) is felmerültek fegyelmi problémák.

A vesztes, akiről eddig még senki sem beszélt

Amiről azonban eddig nem ejtett senki szót, az ügynek van a két versenyzőn kívül egy harmadik érintettje is, aki ráadásul mit sem tehet az egészről, mégis jelentős erkölcsi, de főképp egzisztenciális kár éri Sidi eltiltásával.

Pintér László sportlövő-szakedző lassan tíz éve felel Sidi Péter felkészüléséért. A munkáját alighanem remekül végezte, hiszen a komáromi sportlövő az elmúlt évtizedben világ- és Európa-bajnoki érmek sokaságát nyerte, a riói olimpián 5. helyen végzett, pontszerzőként tért haza.

Sidi eltiltása miatt azonban Pintér László egyik napról a másikra munkanélkülivé vált. Úgy tudjuk, a Magyar Sportlövő Szövetség már Sidi elsőfokú határozatának kimondása után azonnali hatállyal kérelmezte, hogy a 68 éves szakembert vegyék ki a Kiemelt Állami Edző (KEP) programból. Pintér így nettó 450 ezer forint havi támogatásnak mondhat búcsút.

Megkerestük a szakembert, aki sok mindent nem értve szomorúan azt mondta, úgy érzi, a szövetség vezetése évek óta lejárató kampányt folytat a versenyzője ellen, és korántsem minden olyan fekete-fehér, mint ahogy azt beállítják.

Már pár napja tudom, mert kiszivárgott, hogy Nagy György szigorítani szerett volna, másodfokon nem eltörölni akarták Sidi büntetését, melyet jogellenesen szabtak ki rá, hanem két évre emelnék azt – ez hétfőn meg is történt. Pont ugyanígy zajlott minden az elmúlt években az összes balhé alkalmával.

Mindig Sidinek kellett a bűnbaknak lennie még ártatlanul is, mert ő feláldozható. De ne gondolja senki, hogy csak Sidi tehet a konfliktusról, számtalanszor szem- és fültanúja voltam, ahogy Péni lökdöste tanítványomat, vagy beszólt neki mondván például: „»olyan öreg vagy már, hogy nem fogsz beférni a csapatunkba«. A vezetés nagyon nagyot hibázott, amikor a két világklasszis versenyzője nézeteltérését már nem évekkel ezelőtt, a kisebb balhéik alkalmával, nem ott és nem azonnal rendezte le, legutóbb esélyként, mondjuk, a tavaly novemberi országos bajnokságon. Tudom, hogy Péter nem átlagos ember, nem is jutott volna ilyen magasra a sportágában, ha az lenne. De mindent egybevéve kilenc év sikerei, két olimpiai kvóta, két világcsúcs, vb-, Eb-érmek, Európa-kupa- és világkupa-győzelmek után azt minimálisan elvártam volna, hogy a szövetség vezetése, például Sinka László főtitkár legalább elhív egy kávéra és tájékoztat a helyzetről. De semmi nem történt. Se nem tájékoztattak, se nem hallgattak meg, miközben egy többszörös világbajnok, hatodik olimpiájára készülő, abszolút éremesélyes sportolóról van szó. A főtitkár még azt sem tette meg, hogy személyesen mond föl nekem. Molnár Zoltántól, a Magyar Edzők Társasága vezetőjétől tudtam meg, hogy le akarnak venni a KEP-es listáról. Örök igazság, hogy amikor szalad a szekér rengetegen kapaszkodnak fel, de ha baj van menekülnek és ott hagynak egyedül. Ebből a szövetségből nem véletlenül menekült el Varga Károly olimpiai bajnok , vagy éppen Záhonyi Attila olimpiai bronzérmes kiválóságunk, a Budapest Honvéd szakosztály-igazgatója” – mondta elkeseredetten Pintér szakedző, akinek már az édesapja is a sportágat szolgálta, többek közt Hammerl László nevelőedzőjeként.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.