Sport

Csak gyökeres változások segíthetnek a milliárdos veszprémi kézicsapaton

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI
Az előzetes várakozásokhoz képest leszerepelt az európai szinten is az egyik legnagyobb költségvetéssel rendelkező a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely a Bajnokok Ligájában nem jutott be a Final Fourba, a hazai döntőt pedig kettős vereséggel elbukta a Mol-Pick Szeged ellen. David Davis edzőt már menesztették, de Nagy László sportigazgató gyökeres szerkezeti és személyi változásokat ígért. Ez történt 2020-21-ben.

A tavalyi, a pandémia miatt félbeszakadt bajnoki kézilabdaszezon után a 2020-21-es bajnokság is bombameglepetésekkel szolgált. A nőknél a topfavorit Győri ETO egy borzasztóan gyenge népligetbeli mérkőzéssel elbukta az aranyérmet az FTC-vel szemben, míg a férfiaknál a Veszprém összezuhant a szezon végére, és a Szeged megérdemelten, kettős győzelemmel nyerte meg a bajnoki döntőt.

Kapcsolódó
Esélye sem volt a Veszprémnek, negyedszer bajnok a Szeged kézicsapata
A hazaiak csak futottak az eredmény után, de végül otthon is kikaptak.

Illik is méltatni a szegedi teljesítményt, mert Juan Carlos Pastor 2013 óta emberfeletti munkát végez. Akkor is, ha nem feltétlenül ért egyet azzal mindenki, hogy szezonról szezonra komoly a játékosmozgás a klubnál, de lehet, a spanyol szakember lelkesedéséhez az újabb és újabb kihívás kell, amit az állandó csapatépítés jelent.

Márpedig ennek is megvan a maga szépsége, hiszen a szegediek az irányításával nyertek EHF-kupát (2013-14), Magyar Kupát (2018-19) és immáron két bajnoki aranyérmet (2017-18, 2020-21).

Igaz, a valódi értékmérőn, a Bajnokok Ligájában még nem jött össze a nagy álom, a kölni Final Four, így a következő nagy lépés az lehet, hogy az eddig három negyeddöntős szereplés után egy negyediket végre győztesen vívjon meg.

Örömünnep a nehéz szezon végén

Pedig a 2020-21-es szezon nem úgy indult, hogy ebből szegedi mámor lesz, a csapatot extrán sújtotta a koronavírus, így aztán a Bajnokok Ligájában több meccset halasztani kellett, hármat le sem tudtak végül játszani, így a csoportban csupán a hatodik helyen zártak.

De a bajnokságban is nagy volt a káosz, hiszen novemberben a Csurgó 33-30-ra, majd december közepén a Veszprém 36-24-re (!) győzött az Újszegedi Sportcsarnokban. De még a március 21-i, veszprémi összecsapáson is több juniorral állt fel a Szeged (ahhoz képest a 27-23-as vereség csodás eredmény volt), mert az alapcsapatból Luka Stepancic, Nik Henigman és Bánhidi Bence sérülés, Bodó Richárd, Bogdan Radivojevic, Joan Canellas, Martin Stranovsky és Rosta Miklós betegség miatt hiányzott.

Ezzel el is dőlt, hogy a csapat idegenben vívja majd a bajnoki döntő visszavágóját. Miután a Kiel ellen korán kiesett a BL-ből, igazából az volt a nagy feladat, hogy Pastor mester a tavasz végére kiegészülő keretet felkészítse a két nagy rangadóra.

És ez sikerült is, a csapat hazai pályán 31-28-ra, idegenben 37-36-ra nyert és története negyedik bajnoki címét szerezte meg.

Ha ma nem tudunk, akkor sosem fogunk tudni örülni. Nagyon nehéz éven vagyunk túl. Nagyon jól kézilabdáztunk, megérdemeltük ezt az aranyat

– mondta Juan Carlos Pastor az M4 Sport kamerája előtt. Bánhidi Bence pedig úgy fogalmazott, ez a csapat diadala volt, és szerinte új időszámítás kezdődhet Szegeden.

Vasvári Tamás / MTI

Megismétlődött a 2018-as idény

Ami egyik oldalon öröm, a másik oldalon extra csalódás volt: a Veszprém az elmúlt három évben másodszor omlott össze a szezon végére, és szinte teljesen ugyanúgy.

Amikor 2017-ben Ljubomir Vranjes átvette a csapat vezetését, igazi megújulást ígért, de ez annyira elmaradt, hogy a Veszprém már BL-nyolcaddöntőben kiesett a Skjern ellen (ilyen blamára évek óta nem akadt példa), majd úgy bukta el a bajnoki döntőt 2018 tavaszán, hogy a két meccs alatt egyszer sem állt végső győzelemre. Már Vranjes idejében is akadtak meglepő igazolások, René Toft Hansennél akadtak a keretben is jobb beállósok, de William Accambray és Kentin Mahé sem tűnt feltétlen kihagyhatatlan lehetőségnek.

A következő szezon elején aztán pár pofon után Vranjes is megkapta a magáét, a helyére érkező David Davis pedig az első hat mérkőzéséből négyet elveszített – kettőt a BL-ben, kettőt a bajnokságban a Szeged és a Tatabánya ellen. De a szurkolók megbocsátottak neki, mert még mindig jobb volt bizakodni valami újban, mint nyögni a Vranjes-éra nyűgjeit. Nem is lehetett ok a panaszra, a csapat végül bajnok lett és eljutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, ahol 27-24-re kikapott a Vardartól.

Összezuhant a Veszprém

A tavalyi szezon lehetett volna az igazi értékmérő, de a világjárvány közbeszólt, így csak annyit láthattunk, hogy a csapat hibátlanul állt a bajnokságban és csoportmásodikként végzett a Bajnokok Ligájában – ez utóbbi annyit ért, hogy a decemberre halasztott Final Fourba bejutott.

A nyári átigazolásoktól senki sem esett hanyatt, Rodrigo Corrales érkezése kellett kapusposzton, Ligetvári Patrik egyre több játéklehetőséget kapott, de Danyiil Siskarjov és Nikolaj Markussen szerződtetésének jogosságáról talán még maga Davis sem tudna mit mondani, míg Jorge Maqueda meglepően kevés lehetőséget kapott tavasszal.

Ennek ellenére az új szezonban úgy-ahogy, de ment a szekér, igaz, a hazai, Aalborg elleni váratlan vereség után a decemberi, „tavalyi” BL négyes döntője is két kudarccal és egy negyedik hellyel zárult, de semmi sem utalt arra, hogy ebből tavasszal baj lehet. A nagy rivális Szegedet oda-vissza alaposan elverte az NB I-ben, ez sok jót ígért a bajnoki fináléra, azonban a mélypont a legrosszabbkor jött: a Nantes nem jelenthetett volna gondot, azonban a franciák a hazai 32-28-as siker után idegenben csak 32-30-ra kaptak ki, és továbbjutottak.

Ami akkor a legszembetűnőbb volt, az átlövőjáték impotenciája, megismétlődött a bajnoki döntőben is. Vuko Borozan magánéleti problémáiról nyílt titokként pletykálnak, a montenegrói nem is lépett pályára a két összecsapáson, Markussen mindössze két percet kapott a döntő visszavágóján, az egyiptomi Jahja Omar pedig a szezonban talán éppen a két legrosszabb meccsét játszotta.

A pihentebb és jóval taktikusabb Szeged az első meccsen jobban bírta erővel a hajrát, és amíg a második meccsen tíznél is több átlövésgólt szerzett, addig a veszprémiek mindössze hármat. Pedig Bánhidi piros lapja miatt minden adott volt a fordításhoz, de nem tudott élni vele a csapat.

Felkészül Chema Rodríguez?

Hétfőn a klub be is jelentette, hogy „az idei szezon sikertelensége miatt azonnali hatállyal felmenti a munkavégzés alól David Davis vezetőedzőt.”

Kapcsolódó
Menesztette David Davis edzőt a Veszprém kézicsapata
A bajnokság elbukását már nem bocsátották meg neki.

Később megszólalt Nagy László sportigazgató is, aki azt írta, biztosíthat mindenkit, hogy a közeljövőben további gyökeres szerkezeti és személyi változások várhatóak a csapat háza táján.

Hogy a július 1-je utánra ígért részletek mit takarnak, csak tippelgetni lehet. Az egyik fő kérdés, hogy ha Vranjes bukásakor Eklemovics Nikola sportigazgatónak is mennie kellett, akkor vajon Nagy marad a posztján vagy beéri a szövetségben és a férfiválogatottnál betöltött szerepével?

Hogy ki lehet az edző? A L’Equipe szerint a spanyol Chema Rodríguez tűnik a legalkalmasabb utódnak, hiszen korábban öt évet játszott Veszprémben (2012-2017), 2019 óta pedig Gulyás István szövetségi kapitány munkáját segíti a magyar válogatottnál. Bár jelenleg szerződés köti a Benficához, a pénz nem lehet gond.

Ha hinni lehet a Blikk állításának, akkor a Veszprém mintegy 11 millió euróból (3,8 milliárd forint) gazdálkodik, ennél több pénz az egész kontinensen is állítólag csak a francia Paris Saint-Germainnél van, a Szeged ennek a pénznek alig a feléből dolgozik.

Ennek tükrében az idei szezon valóban bukás a javából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik