A decemberi mersini csapat Európa-bajnokságon bronzérmet nyert a magyar férfi tornászválogatott, amely csapatban még sosem állt dobogón kontinensviadalon: ezzel történelmi sikert ért el Bátori Szabolcs, Kiss Balázs, Mészáros Krisztofer, Tomcsányi Benedek és Vecsernyés Dávid. A remek teljesítményt azonban árnyalta, hogy a két évvel korábbi Eb-hez képest – ahol a teljes európai élmezőny pódiumra lépett – a tengerparti török városba a top tíz nemzet közül kilenc nem utazott el a covid miatt, ezért az indulók létszáma, és a mezőny minősége meg sem közelítette a 2018-asét.
Mersinben a csapat mellett az egyéni összetettben és a szerenkénti döntőkben is érmeket osztottak, ahol
- két ötödik és két hatodik hellyel – Vecsernyés Dávid (lólengés 5., nyújtó 5.) és Mészáros Krisztofer (talaj 6., lólengés 6.) révén – folytatódott a sikersorozat.
- Meg kell jegyezni azt is, hogy az akkor még a juniorok közt versenyző Balázs Krisztián is Európa-bajnok lett nyújtón.
A Magyar Torna Szövetség a csonka mezőny ellenére „csodaként” adta el itthon a férfiak bronzérmét. Tény, szép sikerről beszélhetünk ugyan, de csodáról semmiképp, mivel a foghíjas mezőnyben csak a papírformát hozták a magyarok.
Bázelben szembe jött a valóság
A mersinivel szemben a vasárnap véget ért bázeli Európa-bajnokságon már, aki élt és mozgott, rajthoz állt, hiszen ez a kontinensviadal döntött a maradék két, névre szóló olimpiai kvótáról. A magyar szakvezetés ennek ellenére bizakodóan, igaz, már jóval visszafogottabban nyilatkozott. Kovács István szövetségi kapitány a matsz.hu oldalon reménykedett, de a covidra hivatkozva inkább nem bocsátkozott jóslatokba az olimpiai kvalifikáció megszerzésével kapcsolatban. Ugyanakkor elvárásként említette, hogy a Balázs Krisztián, Bátori Szabolcs, Dobrovitz Ádám, Kállai Zoltán, Mészáros Krisztofer, Vecsernyés Dávid alkotta felnőtt férfi válogatottból Vecsernyés (nyújtón) és Kállai (lovon) szerenkénti fináléba kerüljön, illetve örülne, „ha a hat szeren indulók közül – Mészáros Krisztofer, Balázs Krisztián, Bátori Szabolcs – közül akár ketten is bejutnának az egyéni összetett fináléba”.
De nemhogy az olimpiai kvóta, még a kapitányi minimum elvárás sem teljesült.
- A rutint képviselő Vecsernyés és Kállai nem jutott a szerenkénti döntőbe (előbbi gyakorlata tán döntőt érhetett volna, ám a bírák elég szőrösszívűen pontozták, így csak a 9. helyen zárt).
- A Mészáros (32. helyen végzett), Balázs (29.), Bátori (64.) hármasból az alapversenyből senki nem jutott be az egyéni összetett fináléba.
Az egyedüli örömteli esemény, hogy ugyan az elsőéves felnőtt, Balázs Krisztián az összetettben csak a 29. helyen végzett – a legjobb magyarként 77,998-as összpontszámmal –, és ez nem volt elég a fináléhoz, ám első számú tartalékként a visszalépéseknek köszönhetően mégis tornázhatott a döntőben, ahol végül 76,965 ponttal a számára remeknek mondható 20. helyen zárt. Ráadásul a junior Európa-bajnok tornász kedvenc szerén, nyújtón előkelő helyen bejutott a szerenkénti döntőbe, ahol, ha vasárnap nem esik le a szerről, tán még éremre is esélye lett volna. Így végül a 8. helyen zárt.
Hiába az állami milliárdok, tátongó a szakadék minden téren
Az európai és a magyar elit közti irdatlan különbséget jelzi, hogy a kétségkívül tehetséges, 20, illetve 21 éves Balázs és Mészáros több mint hat ponttal maradt el a kvótához szükséges szinttől.
A magyar férfi torna problémájának mélységét nemrég a korábbi ifjúsági Eb-bronzérmes tornász, a sportággal 20 éves korában felhagyó Boncsér Krisztián mutatta be elég plasztikusan. A ma már a Cirque du Soleil artistájaként dolgozó fiatalember a vele készített interjúban arról beszélt, hogy:
2017-ben még pontosan tíz fő 23 év fölötti, nyolc fő 1994–97 között született Csillag-programos, és velem együtt 12 ifjúsági válogatott kerettagot tartott nyilván a szövetség. Azóta közülük 17-en abbahagyták, és nem a legfiatalabbak közül.
A szám azóta csak nőtt. Az ikon, a 2012-ben lólengésben olimpiai bajnoki címet szerző Berki Krisztián 35 évesen, a 2017-ben kiújuló, azóta folyamatosan visszatérő vállsérülése után idén februárban szintén felhagyott a tornával.
Mostanra ott tartunk, hogy a már szintén a 31. évét taposó Vecsernyésen és a tavaly decemberben 37. évébe lépő Kállain kívül nincs rutinos tornászunk, csak olyan, akinek épphogy „leesett a fenekéről a tojáshéj”, avagy kilépett az ifi és junior korból.
A Berki olimpiai bajnoki címe óta – és annak védőhálójában – eltelt nyolc évben
- a magyar állam ugyan ráöntött a MATSZ-ra összességében 5,8 milliárd forintot (ez kifejezett szakmai támogatás, amelyben nincs benne a nyolc év alatt infrastruktúra fejlesztésre és a versenyszervezésre biztosított további több milliárd adóforint),
- de a sportági ikon, a Magyar Zoltán által bő tíz éve irányított testület mára mégsem tud egyetlen olyan felnőtt férfi tornászt felmutatni, aki hosszú távon felvehetné a versenyt az európai elittel.
- A korábbihoz képest krőzusi állapotokat hozó kiemelt sportágfejlesztési program tizedik évére nincs olyan tornász a férfi mezőnyben, aki betölthetné a tátongó űrt Vecsernyés és Kállai, valamint a 20–21 évesek közt.
- Nemhogy hatszeres tornászt – hogy egyéni összetettben is legyen sansz az olimpián –, de egyetlen szerspecialistát sem sikerült kinevelnie a MATSZ-nak.
Miben reménykedhetnek a férfi tornáért szurkolók?
Magyar Zoltán elnök a szövetség honlapján úgy fogalmazott, „tornászaink felkészültsége nem tükrözte hűen az elért eredményeket”.
Összességében pechesek voltunk, mert sok olyan rontás volt, ami szerencsétlenségből adódott. Kállai Zoltánon és Vecsernyés Dávidon kívül fiatal versenyzőkkel vettünk részt a viadalon, akiken látszott az, hogy még hiányzik nekik a nemzetközi rutin. A hiba a beversenyzetlen gyakorlatokban, illetve a nyomás kezelésében keresendő, semmiképp nem a felkészülésben, de akkor is szomorú vagyok a sok rontás miatt
– ismerte el a kényszerű fiatalítás tényét, avagy a tíz év szövetségi stratégiájának csődjét az elnök. Hozzátette: „ha jól megcsináljuk a gyakorlatokat, akkor helyünk van a legjobbak között, a dobogón”, illetve „még két olimpiai ciklus is bennük van, segítenünk, támogatnunk kell őket”.
Utóbbiban mindenképp igaza van, hozzátéve: versenyző híján más választása nincs is.
Mészáros, Tomcsányi, Kis, Bátori és Balázs személyében alig fél tucat zöldfülű, de tehetségesnek gondolt fiatal áll rendelkezésre. Más kérdés, Boncsérről is azt gondolták 2016-ig, hogy ő lesz a jövő. A jelen 20–21 éves tornászainak még bőven van hova fejlődniük. A következő három évben rengeteg munkára, türelemre, kitartásra és nemzetközi versenyre lesz szükségük, hogy rutint szerezzenek, megismertessék és elfogadtassák magukat a nemzetközi pontozóbírókkal. Ha a korábban favorizált versenyzőkkel szemben a szövetségnek sikerül őket a sportágban tartani, tán elérhető, hogy a magyar férfi tornászok közül 1-2 fő úgy tekinthet majd a 2024-es olimpiát megelőző kvótaszerző versenyekre, mint akiknek valós álom lehet Párizs.
Ennek hiányában azonban maximum a mersinihez hasonló „csodák” maradnak.
