Élő Sport

Kikapott a világbajnoktól, pont nélkül megy az Eb-középdöntőbe a kéziválogatott

CLAUS FISKER / Ritzau Scanpix / Ritzau Scanpix via AFP
CLAUS FISKER / Ritzau Scanpix / Ritzau Scanpix via AFP

A magyar női kézilabda-válogatott 28-24-re kikapott a világbajnok Hollandiától a dániai Európa-bajnokságon. A mieink ennek ellenére is továbbjutottak a középdöntőbe, köszönhetően a horvátok szerbek elleni győzelmének, ugyanakkor pontot nem visznek magukkal.

Pedig a félidőben még 15-13-ra vezetett Magyarország, de a második játékrészben leblokkolt és végül kicsúszott a kezéből a meccs. 

Kapcsolódó
Körömrágós meccs az Eb-n, fél lábbal középdöntőben a magyar válogatott
A horvátok nagy meglepetésre hibátlanul nyerték meg a csoportot.

Elég izgalmasan indult a mérkőzés, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett, de egy gólnál többel egyik csapat sem tudott ellépni ellenfelénél. 7-7 után, Háfra Noémi góljával beindult a magyar válogatott, amely többször is vezetett négy góllal és kézben tartotta a mérkőzést – aztán a szünet előtt felzárkózott két gólra a 2019-ben világbajnok, a mostani Eb-t ugyanakkor meglepetésre két vereséggel kezdő Hollandia.

Jól indult a második félidő is, támadhattunk az újabb négygólos vezetésért, de aztán egyre több lett a hiba magyar oldalon, miközben a holland védekezés feljavult és a helyzeteket is elkezdték bedobni. 19-19-nél egyenlített az ellenfél, innen ismét hol az egyik, hol a másik csapat szerzett gólt. 22-22 után aztán kétszer sikerült betalálnia Magyarországnak, míg az egyre jobban felpörgő Hollandia végül magabiztosan megnyerte a meccset.

A mezőny legeredményesebb játékosa Kelly Dulfer lett nyolc góllal. Magyar oldalon Szöllősi-Zácsik Szandra, Kovacsics Anikó és Háfra négy-négy gólig jutott.

Bíró Blanka 22 százalékkal védett a magyar kapuban (36 lövésből nyolcat hárított), a túloldalon Tess Wester  9/33-as mutatóval (33 százalék) zárt.

Mindez azt jelenti, hogy Horvátország, Hollandia és Magyarország jutott tovább a csoportból, a mieink nulla pontot visznek magukkal a középdöntőbe. Szerbia annak ellenére kiesett, hogy a világbajnok elleni győzelemmel kezdte a csoportkört.

A címvédő francia válogatott 23-20-ra legyőzte a házigazda Dánia csapatát az A csoportban. Az első félidő végig szorosan alakult, majd a szünet után a franciák egy 6-2-es sorozattal elhúztak ellenfelüktől, és előnyüket magabiztosan megőrizték a meccs végéig.

A Győri Audi ETO KC francia játékosa, Amandine Leynaud 31 lövésből 11-et kivédett. Klubtársa, a dán Anne Mette Hansen négy gólt dobott.

Kézilabda-Eb, 3. forduló

A csoport (Herning):
Franciaország-Dánia 23-20 (12-11)
Montenegró-Szlovénia 26-25 (15-9)

A végeredmény: 1. Franciaország 6 pont, 2. Dánia 4, 3. Montenegró 2, 4. Szlovénia 0

 

B csoport (Kolding):
Horvátország-Szerbia 25-24 (14-14)
Hollandia-Magyarország 28-24 (13-15)

A végeredmény: 1. Horvátország 6 pont, 2. Magyarország 2, 3. Hollandia 2, 4. Szerbia 2


A magyar válogatott kerete:

Kapusok: BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZIKORA Melinda (Siófok KC)

Jobbszélsők: FALUVÉGI Dorottya (Győri Audi ETO), LUKÁCS Viktória (Győri Audi ETO)

Jobbátlövők: KLUJBER Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), TOMORI Zsuzsanna (Siófok KC)

Irányítók: KOVACSICS Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), LAKATOS Rita (Váci NKSE)

Beállók: TÓVIZI Petra (DVSC Schaeffler), HELEMBAI Fanny (Váci NKSE)

Balátlövők: CSISZÁR-SZEKERES Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), HÁFRA Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), KÁCSOR Gréta (Váci NKSE), SZÖLLŐSI-ZÁCSIK Szandra (MTK Budapest)

Balszélsők: MÁRTON Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), SCHATZL Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)

 

Tartalékok: JANURIK Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), PÁSZTOR Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), TÓTH Eszter (Motherson Mosonmagyaróvár)

Vereség a világbajnoktól, pont nélkül megyünk tovább

A magyar női kézilabda-válogatott 28-24-re kikapott a világbajnok Hollandiától a dániai Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, kedden, így a koldingi C csoport harmadik helyén végzett, és nem visz magával pontot a középdöntőbe.

28-24 - VÉGE

Eldőlt, mert Dulfer két újabb gólja között Háfra eladta a labdát, így az utolsó fél percnek már négygólos hátrányban vágtunk neki. Az utolsó gólt sem sikerült megszerezni, így végül 28-24-re kikaptunk, így pont nélkül megyünk tovább a középdöntőbe.

26-24

Az időkérés utáni holland figura nem jött be, de Tovizi dobása is kimaradt a túloldalon. Abbingh gólja után már három gól a különbség, Lukács ráadásul a kapufát találta el. Utána egy rossz holland bejátszás után ismét lukács került helyzetbe, ezúttal már gólt szerzett.

25-23

Szétesett a játék mindkét oldalon, ez a mi szempontunkból rossz hír, mert nem sikerült faragni a hátrányon, miközben már csak öt perc van hátra. A hollandoknál a labda, időt kértek, de nekünk sem árt, hogy Elek Gábor rendet próbált tenni a fejekben.

25-23

Na most akadnak gondok a magyar csapat játékában. Márton ugyan kiegyenlített, de Housheer újabb góljára nem sikerült válaszolni, Szöllősi-Zácsik adta el ugyais a labdát, Bont pedig centerből kettőre növelte a különbséget. Szöllősi-Zácsik góllal javított, majd egy hollabd labdaeladás miatt az egyenlítésért támadhattunk, de Tomori lövése kimaradt. Nusser aztán ismét kettőre növelte a holland előnyt.

22-21

Közel öt percbe telt, de sikerült újra gólt dobni, Tóvizi oldotta meg szépen a kínálkozó lehetőséget. Nem volt sokáig egyenlő az állás, Housheer két védővel a nyakán is betalált.

21-20

Már a hollandok vezetnek… Háfra ugyan egy bombagóllal jelentkezett, de Dulfer egyből kiegyenlített, majd Tomori ellen fújtak. Housheer ezután telibe lőtte a keresztlécet, de a hollandoknál maradt a labda, ugyanő pedig másodjára már nem hibázott.

19-19

Na most meg ellépni nem sikerül, sőt. Kimaradt holland lövés után Klujber pattintott a kapufára, az ellentámadásból pedig Snelder szerzett gólt. Háfra ellen fújtak aztán belemenést, majd Hollandia dobhatott hetest, Malestein pedig nem hibázott, így egyenlő az állás.

17-19

Klujber izmozott ki egy hetest, amit Kovacsics értékesített, így sikerült kicsit lelassítani a hollandokat. Van Wetering a szélről ejtette át Bírót, de Kovacsics ezúttal betörésből volt eredményes, fontos két gólt szerzett az utóbbi percekben.

16-17

Kár érte… Azért támadhattunk, hogy négy góllal vezessünk, de aztán Dulfer volt, aki duplázott. Megrázta magát a holland védelem, a mi oldalunkon meg van némi tanácstalanság.

14-17

Kissé hektikus pillanatokon voltunk túl ismét, de aztán Háfra egy távoli, középről eleresztett bombával ismét megnyugtató előnyt dolgozott ki. Főleg, hogy Bíró a túloldalon védeni tudott, majd a kapufa is besegített a magyar csaopatnak a kipattanónál.

14-16

Folytatódott a mérkőzés. Holland góllal ráadásul, Dulfer mutatta be a passzt, majd a szétnyíló védők között üresen dobhatott középről – Bírónak esélye sem volt. Helembai aztán megdobja második válogatott gólját is.

Szöllősi-Zácsik eddig a legeredményesebb játékosunk

Három gólt is szerzett már, igaz, hét dobásból. Kovacsicsnak, Klujbernek, Háfrának és Lukácsnak is két-két találata van.

Ötven százalékkal tüzel eddig a magyar csapat. 

Bíró Blanka 17 lövésből négyet védett ki, ez eddig 24 százalékos teljesítmény.

13-15 - Félidő

A kelleténél szorosabb lett a vége. Szöllősi-Zácsik kimaradt lövése után Tomori ellen fújta hetest, amit Malestein értékesített. Márton aztán a szélről szép gólt szerzett, de Bont centerből holland góllal zárta le a félidőt – Kácsor hagyott még ki egy időntúli szabaddobást.

Így is 15-13-ra vezetünk a világbajnok hollandok ellen a félidőben.

11-14

Lukács kimaradt lövése után Kovacsics tudott duplázni, visszaállítja a négygólos különbséget a két csapat között. Ezután kissé kapkodóvá vált a játék mind a két oldalon, ami elrontott lövéseket és eladott labdákat jelentett. Snelder zárta le a kaotikus pillanatokat egy góllal.

10-13

Hetesből sem megy Hollandiának, Bíró védett szépen lábbal. Tomori kaparintotta meg a labdát a kipattanót követően, Elek Gábor pedig időt kért. Az első figurából Háfra még nem tudott gólt dobni, de aztán Helembai középről góllal zárta le a támadást – ez volt az első gólja a válogatottban. Van Wetering a szélről tartja meccsben csapatát.

9-12

Minden azért nem jöhet be, mint ahogy az imént Klujber lövése sem. Snelder egy közel hatperces gólcsendet tört meg holland oldalon, de aztán újabb két perc emberhátránnyal néznek szembe.

8-12

Kínjukban mosolyognak a hollandok.

Háfra emelkedett fel középen, lövése a kapufáról pattant be szerencsésen, ezzel pedig már négy gól az előnyünk. Abingh a túloldalon megverte ugyan a védőjét, de belemenést fújtak ellene – itt jött a mosoly.

8-11

Klujber cselezett kifelé, majd dobott gólt, ezután Schatzl kapott egy sárgát. A holland játékos aztán ellépte a támadást, Tóvizi lódult meg, kiállítást és hetest érően tudták csak megállítani – Klujber lövését azonban védte a kapus.

8-10

Ez eddig eléggé rendben van, hárommal vezetünk a világbajnok ellen. Malestein lövése kerülte el a felső sarkot, majd Schatzl volt eredményes a bal szélről, a holland kapitány krét időt, hogy rendezze a sorokat. Az első támadásuk aztán góllal folytatódott, három perc után találtak be ismét.

7-9

Nem hagyjuk ellépni a hollandokat, sőt!

Kovacsics is megszerzi a meccsen az első gólját, és ugyan Dulfer ismét a riválist juttatta előnybe, Lukács magabiztosan fejezett be egy gyorsindítást. Tomori labdaszerzése után Háfra a vezetést is megszerezte, hogy aztán egy Bíró-védést követően újabb könnyű gólt dobjon Lukács. Kettővel vezetünk!

6-5

Továbbra is Szöllősi-Zácsik az, aki nyomás alatt tudja tartani a holland kaput, ő volt, aki kiegyenlített, de Van der Heijden egy 110 kilométer per órás bombával veszi vissza a vezetést Hollandiának.

5-4

Szöllősi-Zácsik elkapta a fonalat. Az elején volt pár pontatlan passza, de Van Der Heijden gólja után megint ő az, aki előnybe juttatja a magyar válogatottat. Kovacsics kapott két percet, így ües kapuval támadtunk, amit Lakatos eladott labdája utánDulfer büntetett, majd egy kimaradt magyar lövés után Malestein ejtette át Bírót.

Olvasói sztorik