A csapatok pontos erejének lemérésére aligha. A sport eleve háttérbe szorul a világ nagy részén, bevételei csökkennek, egy olyan sportágban pedig, amely többnyire félprofi vagy amatőr alapokon működik még az Eb-résztvevők legfelsőbb bajnoki osztályaiban is, az eredmény jelentősége még kevésbé releváns. A női szakág egyik legnagyobb hatalmának visszalépése a házigazdai teendőktől mindent a helyére tesz. A betegség kiszámíthatatlan felbukkanásának heteiben elvárás pedig nehezen fogalmazható meg.
Kivéve talán azt a néhány válogatottat, amelyek a sportot mindenek fölé emelő, a pandémia idején is prioritásként kezelő államokat képviselnek. A kanyarban előzés szinte kötelező.
Ehhez képest a Magyar Kézilabda Szövetség lassan meghonosítja a mindent megadunk a semmilyen elvárásért cserébe elvet: a férfi Eb után a nőin sincs célkitűzés. Pedig a magyar csapat nem pusztán az itthoni körülmények jelentette lehetőségek miatt, de az elmaradt válogatott meccsek alapján is előnyből indulhat az ellenfelekkel szemben. Ugyanis míg más válogatottaknál az összetartások és meccsek elmaradása az összeszokottság hiányában, akadozó játékban mutatkozhat meg, addig a magyar válogatott tagjai gyakorlatilag egy klubban játszanak vagy játszottak, és ugyanazzal az edzővel dolgoztak, aki most is irányít (részben), Elek Gáborral. Az előző években Tóvizi Petrán, Lakatos Ritán, Tóth Eszteren, Kácsor Grétán és Helembai Fannyn kívül mindegyik kerettag hosszú ideig szerepelt a Ferencvárosban. 19-ből 14. A 16-os szűkített keretbe az 5 „idegenből” egy nem is került be. Ez egy kész csapat.
A csapatban nincsenek meghatározó játékosai, a nemzeti együttes felkészítésére nem volt idő, hogy érvényesítse esetleges elképzeléseit, és ott van mellette az, akinek gondolatvilága meghatározza a játékosok fejlődésének irányát. Csak nehogy úgy járjanak ezzel, mint az autóversenyző, aki a visszapillantóra ráakaszt egy magyar zászlót, ami miatt az út egy részét nem látja, aztán…
Mindenesetre, ha már szerepet kapott a győri tréner, dolgozik is. Összességében olyan feladatot bíztak rá, amire sok kollégáját csak kényszeríteni lehetett volna. Ő felel a védekezésért, egy olyan klubcsapatra épülő nemzeti együttesnél, amelynek hagyományosan a támadás az erőssége, a védekezést pedig örül, ha túléli. A Ferencváros az előző években is rendszeresen lényegesen gyengébben szerepelt a Bajnokok Ligájában a kapott gólok listáján, mint a lőtt gólok mutatójában. A 2017-18-as szezon csoportküzdelmeiben a csapat a 2. legtöbb gólt lőtte, de 12 együttes is kevesebbet kapott nála, a 2018-19-esben a védelme a 15. legjobb volt, támadásban viszont a 7. leghatékonyabb, az előző BL-ben az 5. legtöbb gólt termelte, de védelme a 12.-ként zárta az alapszakaszt. Danyi megkapta a munka dandárját, ami vagy annak beismerése, hogy ennek megoldására Elek alkalmatlan, vagy Danyi rendkívüli kvalitásainak honorálása. Mindenesetre Ambros Martin távozása óta a győri védekezés fellazult, Danyi pedig egyébként sem ültetheti át a klubjánál megszokott szisztémát, mert nincs átfedés a fontos elemek között, és a lényeges egyéni karakterjegyekben is jelentős az eltérés, például a legjobb labdaszerző és csapdajátékos Estelle Nze Minkónak nem akad dublőre a magyar együttesnél.
A két felkészülési mérkőzés alapján a hatosfal a kettesek körüli területeken sebezhető. Ennek egyik oka, hogy a szélsők immáron megszokott módon ritkán segítenek be hatékonyan, a másik, hogy a kilépéseknél mögöttük nyíló területek az ellenfelek beállói számára – a Németh András-i idők óta szinte változatlanul (vagy ismét) – könnyű gólszerzési esélyt kínálnak. Ezt súlyosbítja, hogy Klujber Katrin a legfelső szinten nem rendelkezik megfelelő védőerővel és -érzékkel, márpedig ő az egyetlen balkezes átlövő a csapatban, így a padtól távolabbi oldalon is muszáj játszatni, hogy a támadójáték ne szűküljön be, viszont onnan nem lehet cserélni. Ennek a dilemmának a feloldására találhatta ki Danyi a második svédek elleni találkozóra az 5-1-es védekezést, amelyben a zavaró szerepe jutott a balkezes játékosnak, ami adottságainak inkább megfelel. Ez a rendszer működött, de nagy kérdés, hogy ez mennyiben írható a meglepetés számlájára.
A magyar csapat támadóegységében nincs olyan játékos, aki egy nyitott védekezésben a hátsó középső védő kritériumainak megfelelne, így az a merőben szokatlan helyzet állt elő, hogy ha az ellenfél gyorsan hozta a labdát, maradt a hatosfal, és csak akkor valósulhatott meg a nyitott védekezés, ha Szekeres cseréje megtörtént. A kézilabdacsapatoknál szinte mindig fordítva alakul ez, ha a védőspecialista nem ér be, akkor kénytelenek nyitottat választani.
Persze, Tomori Zsuzsannával a pályán, balátlövőként, ez is megoldható. Viszont Tomori nélkül nem képes támadás-védekezés csere nélkül játszani az együttes, és ez a hatosfallal is így van. Márpedig Tomori már kevésbé terhelhető, ráadásul játékformája és – gesztusait figyelve – mentális állapota sem idézi a tavalyit. A hatosfalas csere nélküli játékot szinte mulatságossá teszi, hogy a balátlövő, Háfra Noémi a jobb oldali kettes védő szerepében védekezik, azaz keresztbe fut a pályán. Ez a Ferencvárosban is így működik, holott, ha az irányító (Kovacsics Anikó) lenne a jobb kettes, Háfrának csak az oldalvonallal párhuzamosan kellene visszazárnia, ami visszarendeződést megkönnyítené. Hogy ezt miért csinálják így a zöld-fehérek és ezért a piros-fehér-zöldek is, az mindenképpen magyarázatra szorul. Kovacsics nem tud jobb kettest vagy Háfra bal kettest védekezni? És bármelyik is igaz, ezt nem lehetett volna évek alatt megtanítani? A svéd csapat góljai egy jelentős részét lerohanásból vagy annak második hullámából szerezte a felkészülési meccseken, amiről a burleszk-szerű helykeresgélés is tett.
Még erre a mamlaszságra is kínálkozik egy megoldás: ha Háfra jobb oldali átlövőként támad és Tomori a balátlövő, ismét lehet csere nélkül rohanni. Háfra egyébként szezonbeli legjobb félidejét a Krim elleni idegenbeli BL-meccsen nagy részben pont ezen a poszton játszotta.
Az előző világversenyek biztos pontja a szélsőjáték volt. A tavalyi világbajnokságon a magyar csapat lőtte a legtöbb gólt a szélekről, miközben a 14. helyen végzett. A világbajnokság összesített statisztikái szerint a felállt fal elleni támadások akkor kecsegtetnek leginkább góllal, ha a befejezést sikerül betörés vagy beállóziccer formájában végrehajtani. Ezekben viszont 10. és 16. helyen végzett a csapat. A beálló megjátszása a mostani felkészülési találkozók alatt is problémát jelentett. Ez is, ugyanúgy ahogy a betörések száma, nagyban függ az átlövések mennyiségétől és minőségétől. Ha sikerül az ellenfeleket a 9 méteres zónából kilépésre kényszeríteni, minden könnyebbé válhat.
A távoli zónából alapvetően Háfra és az új emberek, Szöllősi-Zácsik, Kácsor és Lakatos jelenthetnek veszélyt, Klujbernek és Kovacsicsnak többnyire gyors játékkal lehet optimális gólszerzési esélyt teremteni. Miután az „újak” a kiegészítő szereplő státuszából vágnak neki a tornának, a ferencvárosi hármasnak kell teljesítenie. Háfra Noémi jobb állapotban van, mint tavaly ilyenkor volt, Klujbernek pedig túl kell lendülnie a tavalyi teljesítménye jelentette gátakon.
A megoldandó feladatok köre kicsit kisebb mint az egyenlítő, de lényegesen nagyobb egy hullahopp karikánál. Az elvileg tavasszal következő olimpiai selejtező előtt jó lenne legalább némelyikben tisztán látni. Erre mindenképpen alkalmas az Európa-bajnokság, meg talán arra is, hogy a sok fiatal közül néhányan elinduljanak valóban abba a magasságba, ahol juniorként jártak, és hogy kiderüljön, kire nem lehet ebben rövidtávon számítani. Ebből a szempontból a szövetség nem tette jól, hogy nem tűzött ki célt, és levette a terhet a vállakról, mert a legfontosabb kérdés a sportban mégiscsak az: ki hogyan bírja az éles helyzeteket?
